Andreasról mindenki úgy tudta, hogy robotokban használt mesterséges intelligenciát, AI-t fejleszt. Ennél többet senkinek nem árulhatott el, a cég a dolgozói számára teljes titoktartást írt elő. A munkatársak nem dolgozhattak otthonról, és még családtagjaik sem tudhatták, pontosan mit is csinálnak. A cégen belül sem ösztönözték a szükségtelen beszélgetéseket. A mérnökök kétszemélyes irodákban ültek, és párban dolgoztak. Andreas mellé egy Tiago nevű programozót osztottak.
– Na, van már robotporszívód? – kérdezte Andreas Tiagót.
– Nincs, pedig kellene egy otthonra. Szerinted mikor kapunk dolgozói kedvezményt? – felelt Tiago. A monitorokat nézte, nem fordult Andreas felé, ahogy egy sofőr sem néz beszélgetés közben útitársára.
– Soha – felelt Andreas. – Több hónap a várakozási idő, az a csoda, hogy nincs dolgozói felár. Pedig már így is iszonyú drága, sokan csak hitelre tudják megvenni. Amióta bemutatták, Brielle is ilyet akar.
– Mindenki ilyet akar. Fingjuk sincs róla, hogyan működik, de azt hiszik, az AI miatt jobban szív. – Tiago mindig ugyanúgy fejezte be a beszélgetést munka közben: – Na, szívjon az az AI!
Andreas és Brielle házassága nem volt sem lelkesítő, sem lehangoló, Andreasból már semmiféle érzelmet nem váltott ki, csak a rutin működtette. Andreas nem tudott rosszat mondani Brielle-re, így nem tartotta tisztességesnek, hogy otthagyja. Az olyan lett volna, mint kidobni a két nappal korábbról megmaradt ételt. Ugyan dermedt és színtelen, de még egy gyors étkezésre felmelegíthető.
Igazából szeretett volna valahogy fájdalom és felelősség nélkül átkerülni egy Brielle nélküli életbe. Ott végre kinyújthatta volna a kezét, hogy megérintse Freyát, akit mindig meg tudott nevettetni, és akinek a haját annyira jó lett volna az arcán és a vállán érezni.
– Ha a szőnyeg szélén fordulok – mondta Tiago –, megbillen a robot, és felfelé néz a kamera. Ha van elég fény, látszik, mi megy a háttérben.
– Ezért kirúghatnak, ugye tudod? – felelt Andreas.
– Kirúgni? Hát, ahhoz be kellene ismerniük, hogy az AI-vezérelt robotjaik nem pont úgy működnek, ahogy állítják.
– Szerinted ha hagynák, ki tudnánk fejleszteni a hiányzó algoritmusokat?
– Felejtsd el. Arra épül a cég, abba nem vesznek be senkit.
– Fejlesztenünk kellene, mi meg egy távirányítóval takarítunk.
– És kapjuk a bónuszokat meg a dupla fizetést az éjszakai műszakért. Na, szívjon az az AI!
Andreas a buszon ismerkedett meg Freyával. Rendszeresen együtt utaztak. Sokáig nem szóltak egymáshoz, a mozdulataikkal és a tekintetükkel játszottak. Úgy adtak utat másoknak, hogy a tömegben mindig egymás mellé kerüljenek. Úgy álltak, hogy egyforma, de más színű tornacipőjük valamilyen mintát adjon ki. Beleolvastak a másik könyvébe, és egy bólintással jelezték, hogy ismerik, vagy tetszik nekik. És közben figyelték egymás tükörképét az ablakon, úgy téve, mintha nem vennék észre, hogy a másik hosszan a szemükbe néz.
Egyik nap leszálláskor Freya megszólalt:
– Legközelebb is csakúgy, mint eddig?
– Nem – válaszolt Andreas. – Aki később köszön, fizet egy kávét a másiknak.
Másnap reggel egyikük sem szólalt meg. Némán szálltak le a buszról, megvárták, míg kiürül a megálló, egymásra néztek, és egyszerre mutatták fel telefonjukat. Mindkét képernyőn a környékbeli kávézók listája volt.
– Szia! Legyen a Két Latte – mondta Freya.
– Szia! Én fizetek – válaszolt Andreas.
Onnantól igyekeztek minél több reggel együtt tölteni a Két Lattéban, és ha Andreas nem éjszakai munkából érkezett, együtt is utaztak. A közös reggeli kávé közben erőfeszítés nélkül be tudták mutatni egymásnak a világaikat. Andreas arról mesélt, mi mindenre lehet majd jó a mesterséges intelligencia. Freya időnként kérdezett, arra volt kíváncsi, mennyiben más az AI, mint a korábbi rendszerek egy erősebb és gyorsabb verziója, és vajon valaha is helyettesíteni tudja-e valamilyen algoritmus a mesterszakácsokat. Majd váltottak, és Andreas hallgatta, hányféleképpen nyűgözi le Freyát a zene, milyen az együtt zenélés élménye, mennyire magától értetődő a zenében lévő matematika, és miért kell a spontán zenei pillanatokhoz végtelen gyakorlás.
– Hoppá, elakadtam! – szólalt meg Tiago. – Pedig most nem is nézelődtem. Csak hangulatfény van, plusz egy kanapé alatt vagyok. A robot új, először megyünk itt, még nincs alaprajz.
Ha elakadtak, soha nem erőltették a robotot, szünetet kértek a rendszertől. A felhasználók ilyenkor legtöbbször az „Energiafelhasználás optimalizálása” jelzést hallották, amit a megnyugtató „A program hamarosan folytatódik” üzenet követett.
– Nézzük vissza! – szólt Andreas.
A kameraképpel nem sokra mentek, a rendszer csak fél percet tárolt, és a felvétel túl sötét volt. Annyit tudtak csak ellenőrizni, hogy amikor Tiago a kanapé alá irányította a robotot, a szenzorok öt milliméter felső távolságot mértek, akadályt nem jeleztek. A telemetria sem mutatott hibát.
– Tehát rendben volt minden, amikor bementél a kanapé alá, de mégis beragadtál. Nem sok mindent látunk, de tegyél egy teljes élőt a másik monitorra! – mondta Andreas.
– Nézd, a szabadmagasság plusz öt és mínusz három között váltakozik. Valaki ugrál a kanapén, ezért szorultam be.
– Vedd fel a ritmusát, és menj valamennyit előre, amikor felugrik. De ésszel, mi az AI vagyunk, nem konzoljátékosok.
Az ötlet bevált, a robotporszívó apránként kijutott a kanapé alól. A gyenge fényben megpillantottak egy kis feltépett csillogó tasakot a robot mellett.
– Nocsak – szólt Tiago. – A csomagolás alapján prémium latexmentes cucc. Ez nem ugrálás volt, hanem édes hármas. Ők fent küzdöttek, én lent. – Tiago elvigyorodott. – Te meg kukkoltál. Akarod, hogy kanyarodjak egyet a szőnyeg szélére, hátha felkapcsolják a lámpát?
– Lehetett volna AI-fejlesztés is – mondta maga elé Andreas. A hétfő éjszakai műszakból még öt óra volt hátra.
Andreas minden nap eldöntötte, hogy nem lenne tisztességes elhagynia Brielle-t. Közben próbálta elképzelni, milyen lenne Freyával. Milyen lenne az első alkalom, amikor Freya kis időre megdermed- és színtelenné válik? Milyen lenne, ha ez egyre gyakrabban ismétlődne? Megmaradna-e a képességük és az elszántságuk ott és azonnal együtt összekötni az első elszakadt szálat, vagy egyszer Freya mellett is megszűnnének a színek? Egyáltalán létezhet-e bárki, aki mellett előbb halunk meg, mint hogy kihűlne minden, ami közös? Vajon Freya mellett, vajon Freyával együtt mi lenne?
Andreas kedd reggel az éjszakai műszak után találkozott Freyával a Két Lattéban. Kávéztak, beszélgettek.
– Ég veled! Többet nem jövök – mondta Freya, amikor indulni készültek.
– Mi van?
– Többet nem jövök. Eddig vártam, hogy a reggeli kávékból lesz-e egy pohár délutáni rozé, vagy egy vacsora vagy egy este. Vagy bármi, ami több, egymáshoz közelibb, mint ami eddig volt. De nem lett. Mintha egy sorsoláson belépőt nyertem volna a bálba, de csak a ruhatárig engedtek volna. De jöttem újra és újra, óvtam, szorítottam a jegyemet, hátha végre beljebb jutok. – Freya felemelte a fejét. – Tudod, ha soha nem teszel a tegnaphoz, akkor megdermednek az emlékek. Ha viszont egy nap hozzá tudsz adni valamit a múlthoz, az olyan napokból lesz maga az élet. Nem ábránd vagy ígéret, hanem olyan élet, amiben nem vénülsz meg soha.
– Freya, ez nem olyan egyszerű.
– Nem akarom tudni, egyszerű-e vagy bonyolult. Az mindegy. Csinálni kell. Lenni kell. Lenned kellett volna. Igen, ez az! Te nem voltál igazából, és nem is vagy. Te vagy az ember, aki lehetett volna. – Freya elindult, majd egy pillanatra még visszafordult:
– Egy hét múlva költözöm. Kérlek, addig járj másik busszal.
– Jó reggelt, Bri’! – Andreas megállt a fogas előtt, bámulta Brielle kabátját, majd felakasztotta a táskáját. – Történt valami tegnap óta?
– Hát, lehet, hogy meg fogsz gyűlölni. De vettem egy olyan robotporszívót, és tegnap este végre megjött, és nagyon jó! Ott van a régi helyén.
– Mi van? Az iszonyú drága!
– Drága, de adtak rá kamatmentes hitelt. És ebben mesterséges intelligencia van. Te is azzal foglalkozol. Az jobb vezérlés, mint a régiek, nem? Mindenki tudja.
– Mesterséges intelligencia. Igen. Az jobb. – Andreas elhallgatott.
– Tényleg jobb. Ez állítani tudja, hogy mennyit fogyaszt, gondolom, elemzi a port, vagy valami ilyesmi. A régi nem tud ilyet. Ez meg magától megcsinálja.
– Magától?
– Igen. És szól is. – Brielle a kanapé felé mutatott. – Képzeld, éjjel egyszer csak megállt, és közölte, hogy „Energiafelhasználás optimalizálása”.
