- „Teljesen tudománytalan hülyeség, hogy könyveket lefóliáznak, mert azoktól válnak homoszexuálissá a gyerekek”

A biológiai rendszerek annyira komplexek, hogy ha bármilyen viselkedést figyelünk meg, biztos, hogy nagyon sok tényező állhat annak háttérében – nyilatkozta lapunknak Scheuring István, az Ökológiai Kutatóközpont Evolúciótudományi Intézetének kutatója.

– Lágy automaták vagyunk, olyan „gépek”, amelyek mindenféle véletlenszerű folyamat révén válunk olyanná, amilyenek vagyunk. Ez alól természetesen a szexuális viselkedésünk sem kivétel. De általánosan megállapítható a gerincesek esetében: az, hogy egy egyed milyen szexuális érdeklődést mutat, egy összetett agyi tevékenység eredménye. Az agy fejlődése pedig nem olyan, mint egy autó összeszerelése, amikor ugyanazt az alkatrészt mindig ugyanoda tesszük. Ennek pedig az a következménye, hogy vannak olyan egyedek, akiknél a szexualitás is máshogy működik. Ez nemcsak az embereknél igaz, hanem az állatoknál is, hiszen az elmúlt években összességében legalább 1500 állatfaj esetében figyeltek már meg szexuális viselkedést azonos nemű példányok között. A fajok között pedig ugyanúgy vannak rovarok, kétéltűek, hüllők, halak, madarak, mint emlősök.

– tette hozzá a kutató.

Hogy az agyi fejlődés miért fut be más pályát, ennek is nagyon sokféle oka lehet, azonban mint Scheuring István elismerte, erről nagyon korlátozottak az ismereteink, ugyanis kevés kutatás folyik a témában az egész világon. Ez egyrészt etikailag is kényes kérdés, mindenki fél ezzel foglalkozni, másrészt a gyógyszergyárakat sem érdekli, ezért ritkán támogatják az ilyen irányú vizsgálódásokat.

Mint a kutató kifejtette, a genetikai alapú magyarázatok szerint a háttérben bizonyos gének pleiotróp hatásai állhatnak. Egy-egy gén ugyanis nemcsak egy tulajdonságot határoz meg: ezek egy része előnyös, más része pedig hátrányos lehet evolúciós szempontból. Például ha egy génváltozat birtokában a férfi adrenalinszintje magasabb, ezzel az illető férfiasabb, harciasabb lesz, ugyanakkor ez a gén növeli a hirtelen szívleállás okozta halál valószínűségét is. Ha az előny összességében erősebb, mint a hátrány, akkor a gén terjedni fog a populációban. Elképzelhető, hogy a homoszexualitás is egy ilyen „csomag” evolúciósan hátrányos részéhez tartozik. Azonban valószínűsíthető, hogy sokszor inkább epigenetikai (gének ki- és bekapcsolását irányító, gének fölötti – a szerk.) okokra vezethető vissza ez a viselkedés.

Az embereket illetően sokáig az volt a legelterjedtebb elképzelés, hogy az ősközösségekben növelte a csoportok szaporodási sikerét, ha egyes férfiak és nők a saját génjeik továbbvitele helyett a rokonai­kat segítették.

ami már az anyaméhben hat a fiú magzatok agyi fejlődésére, és gátolja bizonyos, az agyban aktív enzimek működését. – Teljesen tudománytalan hülyeség tehát, hogy könyveket lefóliáznak, mert azoktól válnak homoszexuálissá a gyerekek – fakadt ki a kutató.

Azt gondolhatnánk, az állatvilágban a szexuális késztetés kizárólag a szaporodást szolgálja, ennek megfelelően az azonos nemhez való vonzódásnak az égvilágon semmi „értelme” nincs, azonban ez koránt sincs így. Vannak olyan fajok, amelyeknél a szexuális érdeklődés csak a párzási időszakban lép fel, azonban ezek esetében ugyanúgy megfigyelhetők azonos nemű kapcsolatok is a mindennapokban, ilyenek például az elefántok, a zsiráfok, a közönséges varangyok, az ausztrál mezei tücskök, az állszíjas pingvinek vagy a mormoták. Ugyanakkor ismerünk olyan fajokat is, amelyek az emberhez hasonlóan társas lények – ilyenek például a cetfélék vagy az emberszabású majmok –, ők a szexuá­lis viselkedésükben is fokozottan hasonlítanak az emberre – világított rá Scheuring István.

A törpecsimpánzok, a bonobók esetében pedig pont az ellenkező nem, a nőstények alkotják a közösséget megtartó szövetségeket, ők tartják fenn a rendet a csoporton belül, és a konfliktusokat rendszerint szexuális viselkedéssel rendezik el egymás között a nőstények. Így nyugtatják le egymást, miközben természetesen hímekkel párosodnak utódnemzés céljából.

A kutató több példát is említett még az állatvilágból. A nyári lúd hímek 15 százaléka egész élete során más hímekkel áll párba. A fekete hattyúk esetében a párok mintegy negyedét két hím alkotja. Az ilyen párok gyakran alkotnak ideiglenes hármast tojókkal, hogy a tojásrakás után elűzve őket a kotlást már kettesben bonyolítsák le. A megfigyelések szerint a hím párosok által nevelt fiókák jóval nagyobb eséllyel érik meg a felnőttkort, erősebb és nagyobb testű szüleik hatékony területvédő és táplálékszerző képességeinek köszönhetően, azaz ennek a viselkedésnek közvetlenül is érthető a szelekciós előnye.

Bármilyen meglepő, a rovarvilágban is találunk példát homoszexuális viselkedésre: például a kukorica lisztbogár hímjei gyakran párosodnak egymással. Sokan valószínűsítik, hogy ennek hatására a másik hímre juttatott spermium átjut a hordozó által később megtermékenyített nőstényre is, tehát részt vesz a megtermékenyítésben. „Tanulságos, hogy bár alapvetően különböző okok miatt alakulnak ki homoszexuális kapcsolatok az állatvilágban, a közös vonás bennük, hogy ez a viselkedésmintázat végső soron közvetve növeli a szaporodási sikert” – tette hozzá Scheuring István.