Egy dolog biztos: Orbán Viktor tud álmodni. És álmainak teljesülését, illetve teljesítését soha senki nem kéri rajta számon.
Emlékeznek még? Azt szeretnénk, hogy mindenkinek legyen három gyereke, három szobája és négy kereke. Hétszázalékos gazdasági növekedés. Teljes foglalkoztatottság. Vagy most legutóbb: 2030-ra utolérjük Ausztriát. Belátható időn belül Európa öt legélhetőbb országa közé emelkedik Magyarország.
Hadd álmodjak én is! De jó volna, ha pár év alatt minden kórház minden betegágyát körbe lehetne függönyözni! Hogy az ágytálon fekvő, vagy épp lemosdatott beteg kicsit kevésbé érezze rettenetesen magát.
Vagy pedig: ültek már hosszabbra nyúló szülői értekezleten iskolapadban vagy a tanulók székein? Elképesztően kényelmetlenek, nem segítik a gerincoszlop egészséges fejlődését. Pedig vannak kényelmes és egészséges, iskolába való székek. Nálunk egy szülői munkaközösség vásárolt ilyet az osztályának – kitartott négy évig, a székek most is jók. Egy iskolai bútorcsere-program, mondjuk öt év alatt, aligha kerülne többe, mint egy presztízsberuházás vagy egy idehaza rendezett világverseny.
Magyarországot a Világbank a legutóbbi években már a magas jövedelmű országok csoportjába sorolja. Nem lehet, hogy van már olyan fejlett hazánk, hogy mindenkinek jusson egy háromszor négy méteres szoba? Ne kelljen a szociális fenntartású öregek otthonában senkinek sem osztozkodnia pár négyzetméteren és a maradék életén! Vagy hogy egy hajléktalannak ne tömegszálláson kelljen aludnia.
Manapság az, hogy egy gyerek osztálykirándulásra menjen – ez az iskolai évek talán legnagyobb élménye, továbbá ezek többnyire valóban tanulmányi kirándulások – két dolgon múlik: a szülők pénztárcáján és a tanárok vállalkozószellemén. Az előbbi megfelelő vastagsága legfeljebb egy „jó gimnáziumban” magától értetődő. Az utóbbit pedig nem fizetik meg, és (ha érinti a szombatot, vasárnapot) a tanár nem is kötelezhető rá. Vajon hányan élik meg a vidéki gyerekek közül úgy a 18. születésnapjukat, hogy nem jártak még Budapesten? És vajon hány fővárosi diák nem látta még Pécs vagy Debrecen városát, a Balatont? Ha az ország elbírta, hogy 2002 és 2011 között fokozatosan bevezesse az ingyenes tankönyvet, talán elbírná ezt is.
És a sokat emlegetett otthonápolás! Néhány hétig sem kis feladat, mert lelki teher, és felőrli az idegeket. És aki évekig, évtizedekig csinálja? Jobb a betegnek, ha hozzátartozó ápolja, és terhet vesz le az állami egészségügy válláról is. Kapjon tehát legalább minimálbért, aki ezt vállalja!
Szinte hallom az olvasót, amint magában azt mondja: jó, de hát uram, mindez pénz, pénz, pénz! Valóban. Csak hát azok az országok a legigazságosabbak és a legboldogabbak (mi több, még közgazdasági értelemben is kimondottan sikeresek) amelyek ilyesmire képesek és hajlandók sokat költeni. Arról a bizonyos humán tőkéről volna szó, amelybe oly fontos lenne beruházni a jövő érdekében. Soroljak pár ilyen országot? Dánia, Svédország, Finnország, Norvégia, a három Benelux állam. Vajon melyik hármat fogjuk belátható időn belül megelőzni, hogy Európa öt legélhetőbb országa közé kerüljünk?
