Elhunyt Mandel Miklós, akit a magyar közgazdászok generációi ismertek és szerettek. Nem túlzás állítani, hogy iskolateremtő személyiség volt, aminek megértéséhez egy kicsit vissza kell tekinteni a pártállami korszak kormányzati gyakorlatához és uralkodó doktrínájához.
Magyarországon – mint az úgynevezett „szovjet tömb” más országaiban is – tervgazdaságot vezettek be, amelynek centralizált változata működött az ötvenes években, és egy megreformált modellje a hatvanas évek végétől. Ennek következtében az egyetemen nem gazdaságpolitikát tanítottak, hanem népgazdaság-tervezést, amely a gazdaság egészét egy központilag vezérelhető rendszernek tekintette. A hatvanas évek végétől bontakozhatott ki a változás, először olyképpen, hogy a „népgazdaság-tervezés” ernyője alatt, később pedig önállóan formálódhatott meg a gazdaságpolitika kutatása és oktatása. Ennek a folyamatnak volt meghatározó szereplője Mandel professzor a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen, értelemszerűen kihatva az ország más intézményeire is, ahol a tudományterület oktatásával vagy kutatásával foglalkoztak. Sőt, tanácsadói tevékenysége Nicaraguában a nemzetközi hatásról is tanúskodik.
A Közgáznak voltak sztárprofesszorai – egyesek a hazai (politikai) szerepléseknek, mások a nemzetközi elismertségnek köszönhetően, és volt egy közös halmaz is. Mandel Miklós úgy lett az egyik legkedveltebb oktató, hogy nem sztárolta magát, miközben szívesen beszélt mások érdemeiről. Leggyakoribb hivatkozásai között talán a nagy reformer generáció közgazdászai szerepeltek, mint Szabó Kálmán vagy Máriás Antal. Eközben pedig nem szűkölködött a vicces, helyenként vitriolos megjegyzésekkel olyan figurákkal kapcsolatban, akik kicsit többet gondoltak magukról a tényleges értéküknél, vagy túljátszották a szerepüket ilyen vagy olyan pozícióban.
Közeli barátai, tanítványai és ismerősei biztosan mind őriznek magukban emlékeket önironikus megjegyzéseiről (hogy például miért nem lett belőle villanyszerelő), kutyájával kapcsolatos megfigyeléseiről, vagy beszámolókról amerikai szakmai tanulmányútjáról vagy olaszországi családi utazásról. Aki az egyetemen Mandelhoz került, így válhatott nem egyszerűen egy szakmai közösség, hanem egy nagy család részévé.
A Mandel által lerakott alapokra építette fel aztán Veress József azt a tanszéket a 90-es években, ahol olyan kiemelkedő személyiségek is oktattak, mint Hetényi István, Kupa Mihály vagy Mellár Tamás. Miklós itt lett aztán Emeritus Professzor, de a Közgáz ezután sem volt számára elefántcsonttorony. Módfelett büszke volt arra, hogy például társelnöke a MAFC labdarúgó szakosztályának, és mindig segítőkész támogatója a Veszprémben szerkesztett Comitatus folyóiratnak (mint szerkesztő bizottsági tag). Az Eszmélet folyóiratban fontos tanulmányt publikált a magyar futball rendszerváltás utáni átalakulásáról.
Sokunk számára Miklós nemcsak az egyik rangos egyetemi oktató volt, akit tanulmányaink során megismertünk, hanem bölcs kolléga és politikai harcostárs is. Nem volt párttag a Kádár-rendszerben, de a rendszerváltás után csatlakozott a Magyar Szocialista Párthoz, és vezető szerepe volt a Közgazdasági Tagozat létrehozásában, működtetésében és irányításában. Itt élte ki fiatalkori (és fiatalos) politikai szimpátiáját a szociáldemokrácia iránt, és sohasem félgőzzel.
Sok energiát fektetett abba, hogy az MSZP-nek legyen önálló gazdaságpolitikája. Nemcsak mint országos hírű professzor állt az útkeresés élére, hanem mint az átalakuló gazdaság működését több oldalról ismerő szaktekintély. Fontos megemlíteni, hogy Miklós annak idején nem „bent maradt” az egyetemen, hanem a diploma megszerzése után a BME oktatója is volt, dolgozott vállalatnál (Gamma Optikai Művek) és az Országos Tervhivatalban, sőt az MTA Közgazdaságtudományi Intézetében is.
Már a rendszerváltás előtt, de azután még inkább irritálták azok, akik a régi dogmákat újakkal akarták felváltani. Dogmából pedig nem volt hiány a 90-es években és egy ideig azután sem. Miklós nem volt egyedül, de rendszerint ellenzékben volt azzal a meggyőződésével, hogy a „jelző nélküli piacgazdaság” egy délibáb, a szociális minősítés pedig érdemi állami szerepvállalást feltételez, különösen olyan kérdésekben, mint az érdekegyeztetés, a regionális fejlesztés, vagy – klasszikus vadászterülete – a beruházáspolitika. Különösképpen hiányolta a 90-es évek gazdaságpolitikai gondolkodásából a lakáspolitikát; többször nekiveselkedett egy progresszív bérlakás-program kidolgozásának.
Amikor Mandel Miklós 70. születésnapját ünnepeltük a Közgazdaságtudományi Egyetem rektori tanácstermében, hallatlanul boldoggá tette, hogy az eseményt elnöklő rektorhelyettes felolvasta Horn Gyula miniszterelnök köszöntő levelét. Ennél nagyobb elismerést később sem kaphatott, de a Horn-üzenet nem elkényelmesítette, hanem további aktivitásra ösztönözte még sokáig. Emlékezzünk rá tisztelettel!
Mandel Miklós temetése augusztus 9-én 12 órakor lesz az óbudai temetőben.