Betörve az ablak, felfeszítve a rács, rémülten rohant a kincstárba az igazgató. Balsejtelme igazolódott. Éjszaka betörtek a Hohenzollern-kastélyba, a volt porosz-német uralkodóház ősi fészkébe a svájci határnál. Roppant érték tűnt el: ékszerek, érdemrendek, keresztek és szelencék, egy marsallbot, csupa drágakővel kirakott arany-ezüst holmi. Csak két történelmi ereklye maradt meg: az utolsó császár, II. Vilmos koronája és egy puskagolyó roncsolta dohánytartó, amely a hagyomány szerint megmentette II. (Nagy) Frigyes életét.
A nyugatnémet nyomozók sötétben tapogatóztak 1953 nyarán, mígnem a közeli általános iskola tanára bejelentette, hogy csapszegvágót foglalt le egyik diákjától. A tízéves Heinz Seidenbergert a tanításról vitték be kihallgatni. A fiú és két bátyja bizonygatta, hogy két héttel a betörés előtt találták az erdőben, kötéllel és egy kalapáccsal együtt; direkt a bűncselekmény hírére szedték elő, hátha a betörőé. Ám a rendőrök őket gyanúsították, mert a rácson olyan kicsi volt a rés (25 × 37 cm), hogy szerintük csak gyerek bújhatott át rajta.
Csakhogy a fiúk következetesen kitartottak a maguk verziója mellett. Sehogyan sem sikerült őket kifárasztani, keresztkérdésekkel megzavarni, hazugságon kapni. Az sem volt életszerű, hogy éjjel csak úgy kisurrantak a szülői házból, kirámolták a hegyi várkastélyt, elrejtették a zsákmányt, majd észrevétlenül hazaértek hajnalig, azután meg elmentek iskolába, mintha mi sem történt volna.
Ekkor jött a fordulat; krimibe, sőt inkább ifjúsági kalandregénybe illő.
A gyerekek tippje buktatta le az igazi tettest. Jobb ötlet híján a nyomozók utánajártak a csapszegvágó eredetének. Megtalálták a gyártót, ellenőriztek egy sor kereskedőt, míg végül – szívós aprómunkával meg jó adag szerencsével – elkapták a betörőt. Paul Falk börtönviselt, profi bűnöző volt, féltucatnyi álnéven bujkált a törvény elől. Vallomásából kiderült, hogy elsőre el kellett halasztania az akciót, mert eltűnt az erdőben elrejtett célszerszám. Ugyanabban a szaküzletben vásárolt újat, az lett a veszte.
Falk romantikus betyárönérzettel, részletesen kitálalt, mondván, „ért valamicskét a szakmához”. A helyszíni szemlén átfűzte magát a rácsok között. Apró termetű férfi volt, 46 évesen is hajlékony, korábban cirkuszi akrobata; meg sem kottyant neki ez a mutatvány. Okosan azt hangsúlyozta, hogy a császári koronát hazafias megfontolásból hagyta békén, senkit sem akart megbántani – ez sokakban rokonszenvet keltett. Hat évet ült le, utána szabadult.
Ám a lopott holmi végleg odaveszett, az ékköveket ugyanis nyomban a betörés után kifeszegette, a nemesfémet beolvasztotta. Így végezte a régi királyi étkészlet mutatóba megmaradt egyetlen darabja is. A sors fintora, hogy tudtán kívül a tolvaj porosz fejedelmi példát követett. A többi aranytálat maga Nagy Frigyes áldozta be katonai kiadásaira a hétéves háborúban (1756–63), amikor mindenfelől ellenség szorongatta, üresen kongott az államkincstár, és a briliáns magyar hadvezér, Hadik András huszáraival megsarcolta Berlint.