Lantos László (Triceps) rendező, író, performer, kultúraszervező, a pesti Mersz Klub underground művészeti tér üzemeltetője, az Opál Színház alapítója fiatalkori (1974–1988) verseit adta közre mostani kötetében, amely a független Mersz Könyvek-sorozat 19. kiadványa. A 100 példányos, unikális kötetet Rőczei György tervezte, a tartalmat nemcsak kiegészítő, hanem avval együtt lélegző illusztrációk pedig az újvidéki-berlini Kerekes László (1954–2011) képzőművész-barát „újvad” alkotásai.
Ismerve a szerző világlátását és eddigi munkáit, amelyek az abszurd, a nihil és az avantgárd körül szerveződnek, tetézve mindezt balkáni káosszal és „jugó-magyar” vérmérséklettel, nem csodálkozhatunk azon, hogy már az első oldalon megkapjuk az utasítással felérő ars poeticát, miszerint unatkozva kell olvasnunk a verseket, mert írójuk sem akar mást, mint szándékosan unatkozni és unatkoztatni. A megszólaló hangja egyszerű, meghökkentő és abszurditásokban bővelkedő, a tagadás luciferi művészete: „Nem akarok költőcske lenni, ezért írásaimat rejtegetem. (…) / Témáim – unalmas, silány, szégyellenivaló esetek.” (po-etika) De vigyázat, mert retorikájában manipulatív, szélhámos költészet ez, annálfogva, hogy a nemet mondás valamire mindig a valami meglétét igazolja. Így folytatja: „Stílusom lehengerelő, olvasmányos és magvas philosophiákat tartalmaz. / Így méltán tarthatnék igényt közmegbecsülésre és jutalmakra.”
A kötet végén nyeri el az abszurd a totalitását, avval a közzétett, elutasító szerkesztői levéllel, amelyet Ágh István, a Kádár-kor nagy ítésze vetett papírra (Új Írás – Fiatalok a jövőnek, 1975). Mintegy az elutasító gesztusával ő nyervén publicitást.
A kötet tematikái (amelyek gondolatiak, művészetelméletiek, szerelmi devianciákat érintők) sorban megjelenítik az ellenállást a hétköznapival szemben, a várakozást a különlegesre, a másra, a szokatlanra. Mintha maga a megszólaló halálosan unná az őt körbevevő világ-létezést, amelynek társadalmi rendje, szokásai, nyárspolgárai a művészivel ellentétes előjelű minőséget hordoznak. Ám valójában azt unja, hogy ezen kívül nincsen semmi, tehát az egzisztencializmust unja. Ezt írja /megérzések/ című logikai játékában: „Ez a szoba egy disznó-ól. De én nem vagyok / egy disznó.”
Vagy ebben a nonszensz kitörésben (panaszok): „Minden drágul. / A kenyér, a szappan, a lélek. / Drága az élet! / De még drágább az élet.” Itt világosan kifejezésre juttatja a kétféle életfogalmat, mintha volna egy nagyobb jelentőségű ÉLET, mint az élet. Nyelvi megformáltságára a megformáltság szemernyit sem jellemző, inkább egy félanalfabéta, néhol egy robot vagy gyermek álnaiv eszköztárával operál, amelyet az eredeti írógépes betűtípus a maga írógéphibáival hatásosan jelenít meg: „Szeretnék nem tudni gondolkozni. / Szeretnék nem gondolatokat okozni testemnek. (...) / Szeretném ma reggel magam nem lefeküdni: / felkelni nem nélkül: többet nem elaludni.” (loplop engem bemutat)
Máshol archaizálva tör utat magának a nyelvi ügyetlenség, mintegy szentimentalizmusparódiaként: „Bemegyünk egy virágos kertben – (…) / Sohasem fordult meg abban a kertben – / abban a kertben sohasem volt vörös márványmedenczés szökő-kút – / sohasem terebélyes tölgyfa – / sohasem savanyúvizes bor – / ingujjra vetköződve nem fogta át egyvalaki derekát – / sohasem volt forró nyári délután –” (vad ligetek) Kísérletezik azonban antik drámai-balladai mozaikkal is, amelyben kérdések alkotják a versnyelv nagyobb részét, ahol mindez komikus hatást kelt: „Mit tartozott a levélhordó átadni? / Ki küldte a levelet Laeliushoz? / A levélhordó kinek adta át a levelet, / melyet az úrnőtől hozott volt?” (szerteröppenő mozaikok)
És a hab a tortán egy a Lantos költészetéről jegyzett 1987-es recenzió Fekete J. József tollából, hamis biográfiai adatok, valamint a Lantos László figyelmeztetése (Bada Dada instrukciója), miszerint: „E könyvből a kurva élet kandikál ki, de ne csapjuk be az újonnan vásárolt olvasmányunkat, mert akkor csak magunkkal tolunk ki.” (MERSZ Könyvek, 2022.)
Horváth Eve
2023-08-19 09:44:00 CEST
