ellenzék;Orbán-rendszer;EP-választások;

- Esély, amely elsöpörheti Orbán Viktor rendszerét

Nekünk, akik az orbáni rendszerrel hozzám hasonlóan nem tudunk azonosulni, nekünk kell elérni, hogy ha a politikai szerveződéseink nem ismerik föl maguktól, hogy mi a legfontosabb feladatuk ma, akkor erre ne csak felhívjuk a figyelmüket, hanem /követeljük tőlük az aktív fellépés

A címben megfogalmazott esély valóban létezik, melyet a 2024 júniusában esedékes Európai Parlamenti választásokban rejlő uniós jog biztosít a számunkra – csak élni kell, kellene vele. Ígérem, hogy az írásom végére jutva a „hogyant” is minden olvasó érteni fogja, de egy kicsit távolabbról szeretném kezdeni.

A napokban, az orbáni bűnszervezet kritikusaként – unokáimra figyelve – a játszótéren hallgattam a Klubrádió rendszeres délutáni adását Bolgár György barátom műsorvezetésével. Bolgár György becsületét, tudását, felkészültségét és nyugodtságát nagyon tiszteltem, mégis hiába ismételgette az adásban, hogy a betelefonálónak abban igaza van/azt senki nem vitatja, hogy szinte minden próbálkozás hiábavaló, amíg nem érhető el Magyarországon a média arányossága, függetlensége, de a megoldást – Orbán legyőzését – sem ő, sem az ellenzéki vezetők nem ismerik ma. Ezért kérte, hogy a hallgató, ha tudja, hogy miként valósíthatnák ezt meg, mondja el, mert enélkül olyasmit vet az ellenzéki pártok szemére, amiről ők nem tehetnek, hiszen semmilyen eszközük nincsen a megvalósításra. Mivel a megoldást felvető gondolattal a betelefonáló sem rendelkezett, ezért csak a követelését ismételte egyre indulatosabban, mint az sajnos ma szinte már általános a magyar közbeszédben.

A vita felidézte bennem a 2021. őszi ellenzéki előválasztások idején tartott ún. miniszterelnök-jelölti vitát. Akkor is szomorúan hallgattam a miniszterelnök-jelöltek válaszait arra a kérdésre, hogy abban az esetben, ha egyszerű többséggel, de megnyernék a 2022-es áprilisi parlamenti választást, mit kezdenének Orbán kétharmados, az Alaptörvénybe is beemelt önkényuralmi szabályaival. Az egyébként általam szintén tisztelt ellenzéki vezetők válaszaiból, vagy inkább mellébeszéléseiből – alig néhány hónappal a választások előtt – egyértelművé vált, hogy valós elképzeléssel egyik ellenzéki párt sem rendelkezett, pedig a kérdésre volt reális és jogilag is alátámasztott válasz. Való igaz, hogy számos országos elismertséggel bíró jogász sem tudott megbirkózni e kérdéssel. Tény ugyanakkor, hogy már akkor is ismertek voltak Bárándy Péter, Vörös Imre, Fleck Zoltán elemzései, és magam is közzétettem egy lehetséges jogi elemzést (Szembeszállni az orbáni rezsim jogi visszaéléseivel – Szép Szó, 2021. november 13.).

Meggyőződéssel vallom, hogy az igazság érvényre juttatásához még a mai magyar diktatórikus jogrendszer keretei között sem kell a demokratikus jogelveket feladni, de az biztos, hogy a gondolkodás mezejét sokkal tágabbra kell kinyitni. 

A megoldást kell kutatni, és nem érdemes időt, szakmai vitát folytatni azokkal, akiknek a gondolatai beszűkülnek az elsődleges jogi előírásokba, és azt bizonygatják, hogy nem lehet semmit tenni a diktatúra jogi visszaéléseivel szemben. Ha bemutatjuk a megoldást, abban mindig benne van a megoldás hiánya mellett érvelők gondolatainak a kritikája is.

Sajnos visszatérő, többnyire a legígéretesebb ellenzéki gondolatok kudarcát segítő probléma ma is, hogy az ellenzéki politikai vezetők valamiért nem ismerik fel a szükséges idő jelentőségét. Attól ugyanis, hogy ha valamely nap sajtótájékoztatót tartanak egy elképzelésükről, az nem lesz ismert másnapra az egész országban, ahogy az Európai Unióban sem. Hosszú idő kell ahhoz, hogy a gondolat társadalmi szinten is elterjedjen, és ahhoz is, hogy az EU szervezetei megértsék a felszólamlást, felfogják, hogy annak segítése nem csupán egy lehetőség, amelyhez hatáskörrel és eszközökkel is rendelkeznek, hanem kötelességük is hatékony részesei lenni annak, hogy a kívánatos folyamatok végbemenjenek.

A 2024. júniusi uniós választások ötévente ismétlődő, egyedülálló lehetőséget jelentenek a magyar demokráciának, de a kapcsolódó ellenzéki feladatokat már tegnap el kellett volna kezdeni; ma is lépnünk kellene, holnap már egy kicsit késő lesz, és minél jobban közeledünk az Európai Parlamenti és az önkormányzati választások időpontjához, annál később lesz. Pedig ez egy hihetetlen nagy lehetőség! Fogalmazhatnék úgy is, hogy ami szembejön velünk ötévente, az Orbán hatalma számára olyan mint egy úthenger, amely képes Orbán autokráciáját maga alá gyűrni.

Ha nem a népharag dönti meg Orbán hatalmát, hanem egy szabad választástól várjuk annak felszámolását, akkor azt is fel kell ismerni, hogy mi tekinthető szabad választásnak, és ahhoz milyen feltételeket kell/kellene kikövetelnünk. Fontos lenne megérteni, hogy a szabad választáshoz csak az egyik szükséges, de nem elégséges feltétel, hogy a választópolgárok szabadon elmehessenek voksolni (nálunk ezzel is baj van, ha a magyarországi lakcímmel rendelkezők részére biztosított szavazási feltételek elégtelen voltát nézzük), és a leadott szavazataikat a valóságnak megfelelően számolják össze.

További fontos feltétel, hogy az állampolgári szavazat arányosan fejeződjön ki a választás eredményeként létrejövő képviseleti mandátumokban. 

Ez a feltétel az Európai Unió közös választási szabályai által az EP-választásokon biztosított, de a magyarországi ország­gyűlési választások estében nyilvánvalóan nem valósul meg. Kirívó példa volt a 2014-es országgyűlési választás, ahol a Fidesz–KDNP 44,9 százalékos támogatottság mellett a mandátumok 67 százalékát szerezte meg, és valós felhatalmazás nélkül kezdett bele a magyarországi demokrácia teljes leépítésébe.

A szabad választásokkal szembeni legfontosabb feltétel, követelmény azonban, amiről szinte sosem esik szó a magyarországi választások eredményeinek elemzései során, hogy a választásoknak olyan információs (értsd: média-) környezetben kell megvalósulnia, hogy a választópolgárok felismerhessék a saját érdekeiket, és így a valós érdekeik tudatában vehessenek részt a választásokon. A magyarországi választási rendszer legerőteljesebb torzulásai, e feltétel teljesülésének teljes hiányából adódnak. Mások mellett talán leghangosabban Hadházy Ákos – ha a jog nyelvén nem is – fejti ezt ki, ösztönösen is erre érez rá, amikor azt mondja, hogy Orbán addig nem lesz leváltható, amíg az ellenzék ki nem harcolja a média függetlenséget, ideértve a közmédia törvényes működésének helyreállítását, és az éves szinten százmilliárdos nagyságú, közpénzből finanszírozott hazugságpropaganda teljes betiltását.

Megjegyzem, hogy én ugyan a nemzeti választásokkal összefüggésben sem értek egyet azzal, hogy a nemzeti választások kizárólag nemzeti hatáskörbe tartoznának, mert ez egyszerűen nincsen így. Minden magyar állampolgár egyben az EU állampolgára is. Ezért az Unió szervezeteinek nemcsak lehetőségük, de kifejezett kötelezettségük is lenne minden magyar állampolgár valamennyi olyan érdeksérelmével szemben hatékonyan fellépni, amely az emberi jogaik, a szabadságuk és/vagy az emberi méltóságuk sérelmét okozza, akkor is, ha azt a saját nemzetállamuk teszi meg. A nemzeti hatáskör egy behatárolt jog az állam számára, mely jogot csak úgy gyakorolhatja, hogy ha a választás a választópolgárok által felismert érdekeik szerint eredményhez vezetve biztosítja a választópolgárok emberi jogainak teljes körben való érvényesülését.

A nemzeti választásoktól függetlenül ugyanakkor az Európai Unió alapszerződésében is van egy kivétel, méghozzá az Európai Parlament ötévente esedékes megválasztása, amelyre legközelebb alig tíz hónap múlva kerül sor, és amelynek szabályai egységesek valamennyi tagállamban. Ebben az esetben sem a magyar kormány, sem a magyar ellenzéki politikai erők tagjai, és ami itt a legfontosabb, még az EU szervezetei, sőt, maga az Európai Parlament sem állíthatja, hogy e körben az Uniónak nincsenek kapcsolódó jogai, sőt kötelezettségei is akkor, ha egy tagországban az állam láthatóan eltorzítja a választás szabad jellegét, megtéveszti az uniós állampolgárokat, hogy felismerhessék az egyéni érdekeiket, és ennek megfelelően adhassák le a voksaikat.

Kizárólag a magyar választópolgárok megtévesztése vezethetett például 2019-ben oda, hogy miközben a szavazatukat leadók 80-85 százaléka az Európai Unióban szeretne élni/maradni, az Európai Parlamentbe 13 olyan képviselőt juttattak be – az összes megválasztott képviselő 62 százalékát –, akik öt éven át Magyarország EU-ból történő kilépését készítették elő. És ez lesz a feladatuk a 2024-es uniós választásokon a Fidesz–KDNP és Mi Hazánk Mozgalom által állított jelölteknek is.

Ma már az is kijelenthető, hogy ők nem csupán előkészíteni fogják Magyarország kiléptetését, hanem azt ebben a ciklusban végre is hajtják, ha nem ébred fel a magyar társadalom. 

Érdeklődéssel várom, az ellenzéki pártok vajon felismerik-e, hogy a kampányuknak elsődlegesen erre az ellentmondásra kellene felhívnia a választók figyelmét.

Már meg kellett volna történnie, vagy most kellene, mert még lehetséges, és nem tavasszal, mert akkorra már minimális esélye marad annak, hogy valamennyi valóban ellenzéki párt, társadalmi és civil szervezet közösen összeüljön, és kidolgozza annak bemutatását, hogy mitől torzul el a magyar választási rendszer. Hogy hol és miként lenne azonnali szükség jogi beavatkozásra az Európai Unió részéről, aminek tükrében egy panaszt kellene még szeptemberben benyújtani az Európai Bizottságnál.

E panaszban kérelmezni lehetne és kellene egy soron kívüli kötelezettségszegési eljárás megindítását a magyar kormánnyal szemben, kilátásba helyezve annak következményeit is, ha a magyar kabinet nem teljesíti az alapszerződés szerinti kötelezettségét az Európai Parlament választási folyamatában. Ezzel azonos időben egy ún. petíciót is be kellene terjeszteni az Európai Parlamentben, mint közvetlenül érintett szervezetnél, hogy határozatban követelje a Európai Bizottságnál a hatékony és soron kívüli fellépést.

Az írás terjedelmi korlátai miatt csak felsorolásszerűen: kérni lehetne, hogy az EU soron kívüli eljárásban követelje meg a magyar kormánytól, valamint ellenőrizze is annak teljesítését, hogy az uniós választást megelőző legalább hat hónapban a kormány egyáltalán ne folytasson ún. kormányzati tájékoztatási kampányt; biztosítsa, hogy a közmédia, a médiahatóság és a Nemzeti Választási Iroda felett össztársadalmi ellenőrzés valósuljon meg, valós szankcionálási lehetőséggel. Kötelező elvárásként fogalmazza meg, hogy a kormány a külhoni magyar állampolgárok részére kidolgozott levélszavazási rendszert azonos feltételek mellett biztosítsa a magyarországi lakcímmel rendelkező, ám bármely okból a választások idején külföldön tartózkodó magyar választók részére. Kötelezze a magyar kormányt, hogy átlátható és ellenőrizhető módon, a hiteles nézettségi és olvasottsági adatok arányában hirdessen az egyes médiafelületeken. Kötelezze annak hiteles bizonyítására, hogy azonos kampányfinanszírozási és technikai hozzáférési háttere, lehetősége legyen a kormánypártoknak és az ellenzéknek.

Mind az Európai Parlament, mind az Európai Bizottság határozatának tartalmaznia kellene, hogy Magyarország számára ugyan biztosítva marad az alapszerződés szerinti 21 mandátum, de annak betölthetőségi feltétele, hogy az EU és az EBESZ ellenőrzése mellett lebonyolított EP-választás, beleértve a kampányt, és a legalább hat hónapos megelőző időszakát is, maradéktalanul teljesítse a szabad választás valamennyi elvárását. Így azt is, hogy

a választópolgárok hitelesen felismerhessék egyéni érdekeiket, és különösebb nehézség nélkül le is adhassák szavazatai­kat, amelyeket tisztességesen és ellen­őrzötten számolnak össze.

Kifejezésre kell juttatnunk, hogy nem fogadható el az EU magyar állampolgárai számára, hogy bár az EBESZ évek óta utólag mindig jelzi, hogy a fentiek körében erős hiányosságokat mutatnak a magyarországi választások, de a választásokat követően az EU és a többi tagállam vezetői elfogadják a nyilvánvalóan torz magyar választási eredményeket és udvariassági gratulációkat küldenek Orbánnak.

Nem állíthatom, hogy ha a fentieket a magyar ellenzék meglépi, akkor ebben biztos, hogy azonnali partnerre talál már 2024-ben az EU-ban, de három dolgot állíthatok. Az egyik, hogy ez egy lehetséges út, ezért rá kell lépni, kivéve, ha valaki előáll egy jobbal. A másik, hogy nem lehetetlen az Unió partnersége, jogi akadálya nincsen a leírtaknak, csak szándék kell hozzá. És a harmadik, a legfontosabb, hogy abban az esetben, ha belevágunk, és az Európai Unió is mellénk áll, az véglegesen képes lehet megroppantani Orbán hatalmát, mert a miniszterelnök a magyar társadalom manipulálása nélkül képtelen lenne a hatalmát megőrizni.

És mit tehetnénk mindezért mi?

Nekünk, akik az orbáni rendszerrel hozzám hasonlóan nem tudunk azonosulni, nekünk kell elérni, hogy ha a politikai szerveződéseink nem ismerik föl maguktól, hogy mi a legfontosabb feladatuk ma, akkor erre ne csak felhívjuk a figyelmüket, hanem /követeljük tőlük az aktív fellépést abban a körben, amire vállalkoztak, amikor a bizalmunkat kérték. Tudnunk kell, hogy az ellenzéki politikai formációk is mi vagyunk!