Pócsmegyer, tizenkilenc, augusztus huszonöt, vasárnap.
Ha az emberek ismernék a hálát, nem ismernék a depressziót. Gyula mondta ezt a bölcsességet a hajóban. Panka jött rá, hogy Gyula. Volt rajta egy kengurus póló, a kenguru alatt egy halványan olvasható név, Gyula. Valószínűleg a sok mosástól halványodott el a név.
Esztendők óta terveztük, hogy eljutunk Zebegénybe. Most végre sikerült. Surányban hagytuk a kocsit, a kishajóval átmentünk Gödre, ott pedig vonatra szálltunk.
Zebegényben láttunk három kápolnát. Az egyiket sziklába vájták a remeték. A másikat a halott isten tiszteletére emelték.
Pócsmegyer, tizenkilenc, augusztus huszonnégy, szombat.
A film előtt nyolcszor kondult a második harang. A nőnek tökéletes teste van. A férfinak tökéletes bűntudata.
Ma elmentünk Zebegénybe. Emlékszem, amikor Róderburg Leó atya elmesélte, hogy Zebegény onnan kapta a nevét, hogy See begin, hogy itt kezdődik a tenger. Valami honfoglaló svábok mondták ezt, akik Noé bárkáján érkeztek. Persze ők azt hitték, hogy ez már a Fekete-tenger, nem pedig a fehér.
Valaki a csoportból megkérdezte a sánta sekrestyéstől, hogy miért kondult négy órakor nyolcszor a harang. A férfi tudta a választ.
Pócsmegyer, tizenkilenc, augusztus huszonhét, hétfő.
Anyósom tegnap áthozta a kismacskákat. A Jézus szó ragozott alakjai című könyv, amit most olvasol, meghozta számomra a hírnevet és a megbecsülést. Az érette kapott honoráriumból házat vásároltam Firenzében. Dante sírjához közel összefacsarodott egy juhar egy kőrissel.
Az olvasói levelekből az derült ki, hogy éppen ez az a rész, amit most olvasol, ami leginkább tetszett az olvasóknak. Persze, hiszen a kismacskákat mindenki szereti.
Lehet, hogy a valóság azonos a pokollal. Huszonkettedikén értem Heltai naplójának a végére. Szabó Lőrinc nem beszélt németül.
Szigetmonostor, tizenkilenc, szeptember tizenegy, szerda.
Gyula mondta, hogy rettegni kell, mert jönnek. Egyébként jó dolog ez, mert kitalálta a hogyan hasznosítsuk a migránsokat minisztérium, hogy mindenki migráns, Árpád volt az első. A miniszter mégis azt szeretné, hogy vizsgázzunk, mert vannak jó magyarok és nem jó magyarok.
Nem engedünk a negyvennyolcból, ez a jelszó, helyesen kell felelni negyvennyolc kérdésre. Az első kérdés könnyű, hogy hívják a minisztert, Rákosi Viktor. Ez persze majd változni fog. A második kérdés már nehezebb, mi volt Árpád vezér kedvenc gyümölcse, az orosz narancs. A harmadik kérdés kiváltható azzal, ha elénekelsz húsz népdalt, de én csak tízet tudok. Izgulok.
A negyedik kérdés, tavaszi szél vizet áraszt, hogy melyik országot nevezzük Európa csillagának, indulj el egy úton. Nehéz kérdés, tizenhárom fodor van a szoknyámon, meg kell hagyni, szellő zúg távol. Még azt mondják, nem illik, az vagyok én, aki nem jó. Ha például azt mondom, kis kacsa fürdik, hogy Lengyelország, kis kece lányom, megsértődnek a németek. Az angolok szóba se jöhetnek, erdő mellett estvéledtem, a törökök nem európaiak, marosszéki kerek erdő.
Úgy sejtem, a helyes válasz kimondhatatlan. Árvább vagyok a lehulló levélnél. Nyelvében él a nemzet, csöndjével demonstrál az egyén.
Keszthely, tizennyolc, július tizenöt, vasárnap.
Tegnap volt a koncert. Egy öregasszony öreg arcára fény borult. Az olvasó maga elé képzeli az előző mondatot.
Annak az öregasszonynak két fia van talán. Testvérek. A szerző most egy történetbe kezd, pedig tudja jól, hogy csupán egyetlen történet létezik, a Hézusé.
Rendőrök. Ikrek, más-más apától valók. Az egyiket Grünnek hívják, a másik neve Kohn. Az olvasó most arra gondol, hogy ezt a történetet már hallotta valahol. Hézus is zsidó volt, de Gellért nem tesz különbséget zsidó és görög között.
Keszthely, tizennyolc, július tizenhat, hétfő.
Tegnap Hévízen fürödtünk. Volt ott egy öregasszony, akinek az arcáról a barna víz felszínére olvadtak a ráncok. Az öregasszony talán orosz volt.
Ma pedig megnéztük a denevéreket a múzeumban. Volt ott egy koporsó, amiben Lapula gróf feküdt, de nem az igazi. Nincs igazság a betűk között.
Eszter mutatott egy kőből faragott arcot, akinek a kőből faragott keze a kőből faragott szakállát húzta, így formált a kőből faragott szája O betűt. Talán valódi vizet lövellt egykoron.
Keszthely, tizennyolc, július tizenhét, kedd.
Tegnap elhaladtunk egy templom mellett, amiben Hézus lakik, de nem engedtük be. A strandon egy öregasszony dohányzott. Grün nevét úgy kell kiejteni, hogy Grűn.
Találtam itt a hotelszobában egy tollat, ami jobban ír, mint amit otthonról hoztam.
Délután megnéztük a pálmaházat. Panka értette, hogy vannak ott madarak meg növények. A madarak nem veszélyesek, de azt azért megkérdezte a pénztárostól, hogy vannak-e húsevő növények. Vannak, de szerencsére ebéd után mentünk, már nem voltak éhesek. Érdekes dolog az egyensúly, magyarázta az idegenvezető, akit nem ismertünk. A húsevő növények madarat esznek.
Ma is megevett egy jókora pelikánt a fogvacogó muskátli.
Ugyanakkor a madarak növényekkel táplálkoznak. Kivéve a vízimadarakat, akik halakkal, apró rákokkal, láthatatlan polipokkal. A madarak tojással szaporodnak, némelyik madár azonban beporozza a húsevő növényeket.
Nem tudom, mennyire szeretném, ha lépten-nyomon megismernének. Á, olvastam a Kohn és Grün című regényét, igazi remekmű, mondanák.
Keszthely, tizennyolc, július tizennyolc, szerda.
Tegnap láttuk Máriát, amint a sárkány fejére hág. Mária tulajdonképpen az az öregasszony, aki Hézus anyja volt. Kohn nevét úgy kell kiejteni, hogy Kón. A sárkány farka hegyes volt, mint egy nyílvessző, fogai között pedig almát tartott.
A Kohn és Grün mindenkit lenyűgözött. Főleg azokat, akik nem olvasták. Az egyik kritikus szerint a szerző műve bátor és fegyelmezett párbeszédet folytat Az arany emberrel, különösen az a jelenet, amelyik a nyári Balaton befagyott jegén játszódik.
Keszthely, tizennyolc, július tizenkilenc, csütörtök.
Tegnap Kohn és Grün talált egy tükröt. Talán éppen az az öregasszony vesztette el, aki tegnapelőtt a strandon dohányzott. Kohn belenézett a tükörbe. Olyan ismerős nekem ez az arc, mondta Kohn. Grün elvette Kohntól a tükröt, ő is belenézett, hiszen ez én vagyok, mondta.
Kohn és Grün rendőrök. Egy alkalommal elutaztak Egyiptomba, mert azt hallották, nagy üzlet a krokodilbőr cipő, a Nílus pedig tele van krokodillal. Szolgálati fegyvereik által leterítettek tizenkét krokodilt, de a tizenharmadikon se volt cipő.
Pócsmegyer, tizennyolc, július huszonöt, szerda.
Tegnap arra gondoltam, ostoba dolog megismételni a szavakat. Az öregasszony, aki elvesztette a strandon a tükrét, zsidó viccet mesél a rendőröknek. Az első bekezdés egyetlen mondat. Olyan, mintha naplót írnék. Kohn és Grün találkozik.
A második bekezdés első mondata mindig ugyanavval a szóval kezdődik. A második bekezdés második mondatában jelen van az öregasszony.
Képzeld, mit álmodtam, mondja Grün. Azt álmodtam, hogy én vagyok a pápa. Akkor már inkább én, mondja Kohn, mert senki nem hallott még grünklávéról.
Pócsmegyer, tizennyolc, július harminc, hétfő.
Hadd mutatkozzam be. Én tulajdonképpen egy féllábú szemüveg vagyok. Igen.
Sokáig nekem is két lábam volt, mint azoknak a szemüvegeknek, akiknek most is két lába van, de aztán baleset történt, egyik este a gazdám véletlenül rám ült. Azóta vagyok féllábú. Igaz, megpróbálta kék színű szigetelőszalaggal odarögzíteni a letört lábamat a testemhez, de nem tartott sokáig ez az állapot. Feltett az orrára, egészséges lábam belekapaszkodott a bal fülébe, szigetelőszalaggal rögzített lábam a jobb fülébe, aztán leestem.
Pócsmegyer, tizennyolc, július harmincegy, kedd.
A könyv, amibe gazdám orráról zuhantam, meglehetősen érdekesnek ígérkezett. Az volt a címe, hogy Az Óperenciás-tenger kalózai, és az Óperenciás-tenger kalózairól szólt. Éppen arra a szóra estem, hogy hajó. Nagyon megütöttem magam, és a szigetelőszalaggal megerősített lábamat újra elvesztettem. Attól a pillanattól fogva vagyok igazán féllábú.
A gazdám hisz a csodákban, azt gondolja talán, hogy egyszer majd megint kinő a hiányzó lábam, vagy jön valaki, aki meggyógyít. Nem dobta el a beteg lábamat, feltette a polcra.
