Orbán Sándorné Király Erzsébet emlékének ajánlom
Nem bántam meg, hogy egy órával a hangverseny kezdete előtt érkeztem Vászolyba; a patakcsobogás és a hófehér, copf homlokú templom felkészítette a lelkemet Händel Messiásának befogadására. Az 1803-ban befejezett, Szent Jakabról elnevezett templomot gyümölcsöskert övezi. Gyönyörű bejárati ajtaja nyitva volt, a kiszűrődő hangok elárulták, hogyan kóstolgatja a háromféle együttesből összeállt zenészeket professzor Felix Mayer, a jeles müncheni dirigens. Augusztus tizenkilencedikén öt órakor kezdődött a nyilvános főpróba Vászolyban, hogy a tényleges előadás huszadikán Bakonybélben hangozzék el, a Szent Mauríciusz Alapítvány rendezésében. Volt még időm ismét körbejárni és alaposan szemügyre venni ezt a szívemnek negyven éve oly kedves templomot, amelyre a dörgicsei Orbán Sándorné Király Erzsébet hívta fel a figyelmemet, mondván, az ő lelke megemelkedik, amikor felsétál a gesztenyefa alléban a bejáratig. Az ő nemes lelkének adózva vettem számba az északi fal háborúkat idéző lövésnyomait, meglazult párkányzatát, bizakodva az 1803 óta álló falak közeli felújításában.
Öt óra előtt már telve volt a templom, a hangolás esetlegesen gyönyörű zengése lassan elhalkult, néhány bevezető szó hangzott el németül és magyarul a műről és az előadókról.
Három zenei formáció és négy szólóénekes állt össze a Bakonybéli Szent Mauríciusz Alapítvány felkérésére, hogy a lelkeket felemelje ezzel a zenei áldozattal, mert méltán említhetjük Georg Friedrich Händel és a lipcsei kántor, Johann Sebastian Bach ikercsillagát együtt; úgy állnak ők egymás mellett a zene univerzumában, mint Rembrandt és Rubens a festészetében. Professzor Felix Mayer, a Müncheni Bach Kamarakórus alapítója, a müncheni Műszaki Egyetem Kulturális és Művészeti Centrumának intendánsa maga is kóristaként kezdte, mint Joseph Haydn, majd csellón játszott, aztán a zenei képzés lépcsőfokait végigjárva a régizene olyan nagyságainál tanult, mint Helmuth Rilling vagy Nikolaus Harnoncourt. A második zenei formáció a veszprémi Vikman Pál Orlando Énekegyüttese volt, a harmadik pedig a csembaló continuót játszó Szokos Augusztin, az általa alapított Budapest Bach Consort nevű, ifjú régizenészekből álló csoporttal. Aki számára ismeretlenek ezen zenei alakulatok, az interneten bőven talál róluk anyagot, interjúkat, video-felvételeket, pályaképeket. A szólókat Nagy Anna Sára szoprán, Balogh Eszter mezzoszoprán, Megyesi Zoltán tenor, és Najbauer Lóránt bariton énekelte.
A kicsi és zsúfolásig megtelt templomtérnek meglepően jó akusztikája van, talán a bolthajtásos, magas mennyezetnek köszönhetően: méltóságteljesen zendült fel Händel oratóriumának zenekari bevezetése, és a mű dramaturgiájában központi szerepet játszó kórus. Vigasztalóan alacsony volt az átlagéletkor az énekkar, a zenekar és a szólisták tagjai között, egy-két őszesebb fő vegyült mindössze az ifjú arcok közé, bár a lelkek szépsége, ami a muzsika magas rendű interpretálásában nyert kifejezést, nem életkorhoz kötött.
A hosszú, két és fél órás és a hallgatóktól is jelentős koncentrációt igénylő, összetett és magasztos oratorikus mű, amely egyesíti a passió, a kantáta, a mise zenei formáinak gazdagságát, egy pillanatig sem engedte el a hallgatóság figyelmét, hála Felix Mayer dirigensi ihletettségének, szuggesztív gesztusainak.
Talán az egészen fiatal közönség egyetlen tagja volt kénytelen feladni a mű élvezetét – a Müncheni Bach Kamarakórus szép fiatal hölgytagjának három év körüli kislánya nem bírta türelemmel a Megváltó szenvedéseinek zenei megjelenítését, és édesanyjával együtt távozott. Ötéves forma nővére azonban példás fegyelemmel követte a zenei drámát. Egy főpróbán ez is megeshet, meghatóan bájos, emberi pillanat volt, illett a mű fenséges humánumához. A szólistákról csak annyit, hogy láthatóan lelkesítette őket a feladat nagyszerűsége, a karmester beléjük vetett bizalma, s szakmai ambíciójuk magas fokán feleltek meg önmaguk, zenésztársaik, és a közönség elvárásainak. Nagy Anna Sára átélten, ugyanakkor művészi fegyelemmel formálta meg szólamait. Örömmel hallottam Balogh Esztert, aki 2019-ben Londonban a Händel-énekverseny győztese volt, s e rangjának megfelelő teljesítményt nyújtott. Megyesi Zoltán nagy tapasztalattal rendelkezik az oratóriuméneklésben, most is kiválóan teljesített, tenorja fényesen és hajlékonyan zengett, szerepét kifejezően alakította. Najbauer Lóránt derűs és hittel teli baritonja azonban lenyűgözött. Aki tisztában van pályájának érdekes fordulataival – a kaliforniai San Diego egyetemén végzett közgazdászként, majd a Yale-en szerzett operaszakos mesterdiplomát, amerikai sikereinek se szeri, se száma, de itthon is rendszeresen jelen van a komolyzenei életben, elsősorban az oratóriumok előadásában jeleskedik. Hátterének ismeretében érthető a remek angol kiejtés és szövegformálás; ámde a mű harmadik részét bevezető Behold, I tell you a mystery című recitativo és a The trumpet shall sound című ária fantasztikus előadása, Borsódy László fényes trombitaszólójának felelgetve valami olyan többletet adott a hallgatóknak, amire lehet, hogy az előadó pillanatnyi ihletett állapota ad csak magyarázatot. Kettejük örömzenéje, muzsikába és életbe vetett hite megemelte a hangverseny amúgy is magas esztétikai színvonalát. A titok nyitja talán az, hogy bármely művészet tudományként való művelése ahhoz a magabiztossághoz vezet, amely nélkül elképzelhetetlen magas színvonalú művészi produktum. Archívumok mélyén kell görnyedni, poros kottakéziratokat böngészni, beszívni a korok illatát, mesterek tintapacáival ismerkedni. Tudni kell, a tudás vezet a hithez, a hit megerősíti a tudást, s létrejön valami önmagunkat meghaladó minőség.
Ezt tapasztalhatta meg ezen az estén a vászolyi Szent Jakab templomban összegyűlt hallgatóság, hogy vannak romolhatatlan, Charles Jennens, a Messiás című oratórium szövegkönyve angol költőjének szavával incorruptible dolgok, amelyekért érdemes élni és halni. Ezt köszönte meg álló tapssal a közönség.
