menekült;Egyesült Királyság;illegális határátlépés;

Suella Braverman

- A brit belügyminiszter nem zárja ki, hogy nyomkövetővel látják el a kishajókon illegálisan érkezőket

Újabb kétségbeesett próbálkozás.

A menekültválság változatlanul szinte minden energiáját leköti Suella Braverman belügyminiszternek. A hét elején adott interjúiban megerősítette a The Times exkluzív értesülését, mely szerint minisztériuma azt fontolgatja, hogy nyomkövető szerkezettel látja el az illegálisan a szigetországba érkezőket, különösen a lélekvesztőkön érkezőket.

A nemrégiben elfogadott menekültügyi törvény kimondja, hogy a kormánynak kötelessége őrizetbe venni és az országból eltávolítani a törvénytelen migránsokat. A kijelölt menekülttábor azonban csak 2500 személy befogadására képes, így most a hivatalnokokra vár alternatív megoldásokat találni és megakadályozni, hogy az illegálisan érkezettek felszívódjanak. Múlt héten megdöbbentő adat került nyilvánosságra: a múlt és idei év júniusa között nemhogy csökkent volna, de 122 ezerről 175 ezerre emelkedett a sorsukról való döntésre váró szerencsét próbálók száma. Gyakorta, mint az afganisztáni és szudáni állampolgárok esetében, tényleges életveszély előli menekülésről van szó, mégis a lapok bevándorlási tudósításai előszeretettel helyezik a hangsúlyt a pénzügyi oldalra. A menekültstátuszért folyamodók elhelyezése és támogatása évente közel 4 milliárd fontos (körülbelül  1786 milliárd forintos) kiadás az adófizetőknek, ebből naponta 6 millió font (2,6 milliárd forint) megy el több mint 50 ezer bevándorló szállodai elkvártélyozására.

A belügyminisztériumi dolgozók feladatul kapták, hogy minden lehetséges módszert vizsgáljanak meg és találjanak alternatívát a rendkívül költséges elzárásra. Az egyik megoldás a menedékkérők elektronikus nyomkövetővel való felszerelése lenne, abban az esetben, ha nem sikerül nekik megfelelő elszállásolást biztosítani ügyük elbírásának idejére, ebből azonban nem áll elég a rendelkezésre. Braverman változatlanul bízik a ruandai deportálás lehetőségében, még ha ennek jelenleg útját is állják a nemzetközi és hazai bíróságok. A belügyminiszter asszony bízik a jogi akadályok elhárulásában és akkor gőzerővel elindulhatnak a repülőjáratok a közép-afrikai országba. A kormány kifejezetten balszerencsés az illegális bevándorlók lehorgonyzott uszályokon való elhelyezésével. Az első vízen lebegő menekültszálláson a heves jogi ellenállás miatt alig töltött három napnál többet három tucat illegális bevándorló, amikor a Bibby Stockholm csapvízében súlyos tüdőfertőzés veszélyével járó Legionella baktériumot találtak. Két hét elteltével sem sikerült visszatelepíteni az akkor sebtében kimentett személyeket. Meghökkentő számokról van szó itt is: az uszály fenntartásának napi költsége eléri a 20 ezer fontot, azaz csaknem 9 millió forintot.

Suella Braverman a kormány egyik legellentmondásosabb minisztere, akit sokan látnának szívesen kívül, mások viszont attól tartanak, hogy a mezei képviselők padsoraiban nagyobb kárt tud okozni szélsőséges konzervatív nézeteivel Rishi Sunak minisztrelnök. Nadine Dorries, Boris Johnson leglelkesebb híve és kulturális minisztere máris alaposan betett a konzervatív pártvezérnek, amikor szándékának két hónappal ezelőtti bejelentése után most végre hivatalosan is megerősítette parlamenti mandátumáról való lemondását. Dorries, aki íróként, celebként és tévés műsorvezetőként aktívabb volt, mint képviselőként, nagy csinnadrattával távozott. Búcsúlevelében zombinak nevezte a kormányt, Sunakról pedig azt állította, hogy az "utókornak nem lesz róla kedvező véleménye". A július 20-i három időközi választáson a Konzervatívok Selbyben és Somertonban is több mint húszezres többséget buktak el a Munkáspárt, illetve a Liberális Demokraták ellenében. Maguk a tory képviselők is bevallják, hogy a kérdés csak az, melyik ellenzéki párt diadalmaskodik, a kormánypártnak semmilyen esélye sincs Mid Bedfordshire választókerület megőrzésére. Dorries-szal egy újabb narcisztikus személyiséggel lesz szegényebb a parlament és még örülni is kell, hogy Boris Johnson jelölése ellenére nem jutott be a Lordok Házába,

Nagyobb veszteség lenne a Konzervatívok számára, ha megvalósulna a BMG közvélemény-kutatóinak friss előrejelzése, Amennyiben a 2024 második felére várt parlamenti választáson a jelenlegi 15 százalékos munkáspárti fölény materializálódik, Tony Blair 1997-es győzelméhez hasonló földcsuszamlás történne, ami olyan befolyásos minisztereket sodorna el, mint Jeremy Hunt pénzügyminiszter, vagy Michael Gove felzárkóztatási és közösségi tárcavezető. Ha most vonulna az urnákhoz a lakosság, 44 százalék voksolna a Labourre, 29 százalék a Konzervatívokra és 10 százalék a Liberális Demokratákra. Kishíján 400 mandátum jutna a Munkáspártnak és 200-nál kevesebb a Konzervatívoknak. 

Áll a bál Fidesz legfontosabb tengerentúli szövetségese körül. A szervezet alelnöke lemondott, az elnöke pedig két újabb zaklatási ügybe keveredett.