Miért fontosak a filmfesztiválok? – sokszor hallott kérdés. Egyrészt ünnep, az alkotók találkozása szakmai közösséggel és közönséggel, másrészt a felfokozott médiafigyelemnek köszönhetően tökéletes platform a művészek számára, hogy alkotásaikkal elérjék, ne adj Isten provokálják a világot. Ez utóbbit most Velencében a lengyel Agnieszka Holland tette meg, akinek a Zielona granica (A zöld határ) című drámája kulturális sokkot és politikai botrányt is kirobbantott.
Az Európa, Európa című holokausztfilm forgatókönyvéért Oscar-díjra jelölt rendező, az Európai Filmakadémia elnöke egyaránt elismert alkotó Hollywoodban és hazájában, a neve garancia arra, hogy ha akar, akkor állami támogatás nélkül is össze tud rakni egy filmet. A zöld határnál kifejezetten koncepció volt, hogy nem pályázott a Lengyel Filmintézetnél, mert – ahogy fogalmazott Velencében – ezzel elveszítette volna az alkotói függetlenségét. Ott is ugyanaz megy, mint nálunk: az állami pénzért cserébe az állam elvárja a megalkuvást. Ahogy több lengyel újságíró kollégával beszélgettem, mindenki azt mondta, Lengyelország fej fej mellett halad Magyarországgal a demokrácia leépítésében. Na, jó talán egy lépéssel mögöttünk járnak. Mindenesetre alkotói bátorság és kreativitás terén inkább mi vagyunk – nem is egy lépéssel – lemaradva. Agnieszka Holland filmje ugyanis számos szinten átütő, egyszerre szól be a lengyel, a belarusz és az orosz kormánynak, de még az Európai Uniónak is.
Az igen sok karaktert mozgató A zöld határ egy szíriai menekült család, egy afganisztáni angol tanárnő és egy lengyel határőrkatona, illetve egy civil aktivista sorsán keresztül mutatja meg a kontinens talán legnagyobb embertelenségét: a lengyel-belarusz határon és a tilalmi övezetben zajló gyalázatot. A menekültek – vagy migránsok, attól függ melyik politikai oldalon álló karakter beszél róluk – szeretnének eljutni valahova. A szírek Svédországba a rokonokhoz, az afgán nő lengyel menedékjogot szeretne, de a film első felében meg kell tapasztalniuk, hogy hiába jutnak be Lengyelországba, a katonák „visszateszik” őket Belaruszba. Aztán a belaruszok pedig visszahajítják őket újra, szó szerint: az egyik jelenetben egy terhes afrikai nőt hajítanak át a szögesdrót felett. Agnieszka Holland állítja: semmi olyat nem mutat, ami nem lett volna korábban pontosan dokumentálva.
A filmben lengyel katonáknak azt a propagandát tanítják, hogy Aljakszandr Lukasenka és Vlagyimir Putyin a menekülteket arra használja, hogy az EU-t támadja és gyengítse. Ezek a politikusok pénzelik a „migrálókat”, drága telefonokkal látják el őket. (Agnieszka Holland nem magyar valóságban él, így a filmbe nem került be az Orbán-kormány által terjesztett Soros-féle pénz- és telefonosztás mítosza.) A rendező nem rest kritizálni a lengyel társadalmat sem. A civilek, akik segíteni – konkrétabban életeket menteni – törekednek, gerillaharcot folytatnak, mert sokszor még a balos szavazók sem segítenek: ugyan más gondolnak a dolgokról, de akkor is a saját életüket fontosabbnak tartják a segítségnyújtásnál. Öncenzúra és szervilizmus – ez is bőven ismerős lehet a magyar nézőknek.
A zöld határ története egészen az ukrán-orosz háború kitöréséig mutatja az eseményeket, amikor az onnan érkező menekülteket nagy örömmel fogadják a katonák. „A belarusz határnál lettetek volna emberségesek” – veti oda a határőrnek az egyik lengyel civil. „Sosem voltam ott” – hazudja a katona, akiben időközben felszínre tört az emberség. Ritka pillanat, amikor egy moziteremben a dráma súlya beteríti a termet. Az igazságnál nincs hatásosabb eszköz egy művész kezében: a propaganda a bevándorlókkal kapcsolatosan hazug és gyűlöletkeltő, nem nemzeti érték. Pláne európai.
Persze, a film sikerének hamar híre ment, ám lengyel kormány első reakciója az volt, hogy azt állította, náci propagandát ünnepelnek a Lidón. Zbigniew Ziobro lengyel igazságügyi miniszter a Twitteren náci propagandának minősítette A zöld határt. Szerinte a Harmadik Birodalomban a németek propagandafilmeket készítettek, amelyekben a lengyeleket banditáknak és gyilkosoknak mutatták be. Ma erre ott van nekik Agnieszka Holland. Holland Velencében elmondta: ügyvédei rágalmazási feljelentést tesznek Ziobro ellen, amennyiben hét napon belül nem kér bocsánatot. Azt is követelte, hogy a politikus ötvenezer lengyel zloty (mintegy 4,2 millió forint) jótékonysági adományt juttasson el a lengyelországi Holokauszt Gyermekeinek Egyesületének. Krzysztof Kwiatkowski, a liberális Gazeta Wyborcza lengyel napilap tudósítója sokkolónak és gusztustalannak tartotta a miniszter reakcióját, különösen, hogy nem látta a filmet. Hozzátéve: nem ismerik a demokratikus vita műfaját és gyűlölik a kultúrát és a művészeket.
