Petőfi Sándor;átnevezés;Szalay-Bobrovniczky Kristóf;Mária Terézia laktanya;

Nem kell már Petőfi Sándor, itt van Mária Terézia, átnevezték a Budaörsi úti laktanyát

Életüket és vérüket egyelőre nem ajánlották fel az ott szolgáló katonák, de a honvédelmi miniszter „mindenáron” Magyarország határain kívül tartaná a háborút. 

A vitéz Szurmay Sándor Helyőrség Dandár laktanyája felveszi a dandár kötelékébe tartozó 32. Gyalogezredet 1741-ben megalapító Mária Terézia királynő nevét – jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a Budaörsi úti, egykori Petőfi Sándor laktanya hétfői átnevezési ünnepségén.

A tárcavezető szerint azzal, hogy Mária Terézia királynőről nevezték el a laktanyát, üzennek minden anyának és feleségnek, akik ma is azzal a féltő szeretettel engedik a haza védelmére gyermeküket, férjüket, ahogy azt Mária Terézia annak idején a testőreivel és katonáival tette.

– Szükségünk van erre a féltő és gondoskodó szeretetre a haza védelméhez – mondta Szalay-Bobrovniczky, aki szerint „a haderőfejlesztés eszközbeszerzései és szervezeti átalakításai nagyon fontosak, amikor a szomszédságban háború dúl, és fel kell készülnünk arra, hogy minden áron és bármilyen körülmények között ezt a háborút Magyarország határain kívül tartsuk”. 

A miniszter arról is beszélt, hogy a hadsereg ereje a katonák lelkében van, ezért fontos, hogyan tekint magára a mai katona, mit tekint múltjának és hagyományának. A Petőfi laktanya egyébként egyfajta katonai börtönként is szolgált a rendszerváltozás előtt, az akkor nem hivatalosan csak „futkosónak” nevezett kaszárnyában töltötték büntetésüket a szolgálatuk idején elítélt sorkatonák.