A múlt szombaton, a Margitszigeten tartott SzázSzó összejövetelre készülve bennem az 1943-as szárszói találkozó képe idéződött fel. Akkor is egy rendkívül nehéz helyzetben keresett utat az ország számára 600 együtt gondolkodó ember.
Nagy István erdélyi író például arról beszélt nyolcvan évvel ezelőtt, hogy "dönteni kell, a társadalmi és gazdasági követelmények terén melyik oldal választja a dolgozó nép szociális felszabadítását, melyik áll a nemzetek egyenjogúsága és függetlensége alapján, melyik akarja a népek megbékélését az igazság és a szabadság alapján…. Ez az oldal küzd nemzeti függetlenségünkért, a demokráciáért, a magyar nép jogaiért, s küzd azért, hogy kivonjuk magunkat a katasztrófából”.
A SzázSzó találkozóra a Civil Bázis tagjaként, Horgas Péter hívására mentem el. Az ott résztvevő 200 ember a legkülönböző szervezetekből, az ország minden tájáról érkezett, de egy dolog feltétlenül közös volt bennük: ma hasonlóan nehéz helyzetben keresik a kiutat a gazdasági, társadalmi, politikai válságból. Sokféle helyzetértelmezés hangzott el arról, hogyan lehet közös értékek mellé felsorakozni. Számomra, ahogy a többi idősebb ember számára is, alighanem a legfiatalabb résztvevő hangja volt a legélesebben csendülő hívó szó: "Álljatok mellénk!" - kérte Perlaki-Borsos Noel, az Egységes Diákfront képviseletében. Szavait legalábbis nem lehetett másként értelmezni.
A szervezet holnap, szeptember 15-én újabb demonstrációt szervez Budapesten az oktatás reformja érdekében, a tanárok mellett, még Orbán Viktort is vitára hívták. Ez nagyon fontos, azonban amit eddig nem sikerült megoldani, az a társadalmi szolidaritás erősítése, vagy még inkább elérése. Az "iskolaügyben" ugyanis nem "csak" a tanárok, diákok és az ő szüleik (meg természetesen az iskolákat fenntartó és irányító adminisztráció) érdekeltek, hanem az egész társadalom. Hiszen a leendő és mai diákok fogják majdani munkájukkal, családi életükkel, közéleti tevékenységükkel alakítani az egész ország életét.
Ezért úgy vélem, ideje lenne sokkal szélesebben meghatározni a demonstráció célját, meg kellene szólítani minden érdekeltet, lényegében az egész országot. Hiszen az iskola - mi vagyunk! Félek, az oktatás és az iskola reformja mint cél nem elégséges, mert egyszerűen nem döbbenti rá a társadalom nagyobb részét a saját nyomorúságos helyzetére. A tanárok és diákok kiállása a többséget nem érdekli, ennek árnyékában pedig fel sem tűnik neki a saját szegénysége, a szabadság és a jogegyenlőség hiánya, a kirekesztés, az igazságtalanság napi élménye.
Szeptember 15-én konkrétan az igazságtalanul elbocsátott tanárok és a megfélemlített diákok mellett szólunk. Máskor szóvá tehetjük az egészségügyben, szociális területen elszenvedett igazságtalanságokat. De Száz Szó sem elég ír a romák szenvedésére, mindarra, amit Nagy István világosan fogalmazott meg már 1943-ban: a társadalmi igazságosságért és a valódi demokratikus értékekért, a fiatalok jövőjéért őszintén és együttesen kell minden demokratikus erőnek küzdeni. Minden ügy a magyar társadalom ügye, és mindannyiunk szolidaritásán múlik, képesek vagyunk-e megszólalni önmagunkért, másokért. Világos értékek mellett és együtt.
