A zsidó időszámítás szerint hamarosan beköszönt az újév (mármint a négy közül az egyik, a zsidó naptár szerint ugyanis négy újév van egy évben, de ebbe most ne menjünk bele részletesebben), szóval hamarosan beköszönt az 5784. esztendő. Ennyi idő telt el az ember teremtése óta, kinek kevés, kinek sok, döntse el ki-ki saját maga.
A magam pesszimista alkata szerint 5784 évnek már elegendőnek kellett volna lennie ahhoz, hogy valamelyest civilizált formát öltsünk, s ne öldököljük egymást halomra – de úgy látszik, nem sikerült.
Az egyetemen a történelem szakon volt egy tanárunk, Székely Gábornak hívták, aki kiszámolta, hogy az írott emberi történelemben hány olyan esztendő volt, amikor éppen nem háborúzott senki emberfia (vagy legalábbis nincsenek róla írott források). Nem hiszem, hogy ki fogják számolni, úgyhogy elárulom az eredményt: hat év.
Abban az elmúlt pár ezer évben, amire az írott források révén a történettudománynak rálátása van, mindössze hat olyan esztendőről tudni, amikor nem volt háború.
A magamfajta számmisztikus számára természetesen igen érdekes, hogy az Örökkévaló is éppen hat nap alatt teremtette a világot, majd megpihent – ellentétben az 5784 évvel ezelőtt megteremtett emberrel, aki nem pihen meg, ellenben háborúzik, most éppen a szomszédban, Ukrajnában, de ha nem itt, akkor Ázsiában, s ha nem ott, akkor meg Afrikában. Öljük, tépjük, marjuk egymást évezredek óta.
– Nem helyeslem – mondaná erre Esterházy Péter a rá oly jellemző, lefegyverzően kedves szellemességével.
Mindenesetre az efféle újévek, mint ez a mostani is, alkalmat adnak az embernek a számvetésre, úgyhogy az ember ilyenkor nagy bölcsen számot vet az elmúlt egy évben elkövetett hibáival, majd a következő egy évben nagy hülyén újra elköveti ugyanazokat a hibákat, mint korábban – mármint jó esetben.
Rosszabb esetben sokkal nagyobb hülyeségeket csinál, mint előtte.
Mondom, pesszimista alkat vagyok, nem sok jót várok a következő évtől, még akkor sem, ha egy esztendő alatt négy újév áll rendelkezésre ahhoz, hogy az optimizmusom szárba szökkenjen. De csak nem akar.
Egyre csak Vörösmarty Mihály sorai járnak a fejemben: „Setét eszmék borítják eszemet. / Szivemben istenkáromlás lakik. / Kivánságom: vesszen ki a világ / S e földi nép a legvégső fajig. / Mi a világ nekem, ha nincs hazám? / Elkárhozott lélekkel hasztalan / Kiáltozom be a nagy végtelent: / Miért én éltem, az már dúlva van”.
S ha mindez nem volna még elég, ott zúgnak a fejemben József Attila sorai is:
„Már mindent merek, / de nincs értelme semminek sem”.
Na jó, az újévi almának és méznek tán van értelme: ilyenkor ugyanis szokás almát mártogatni mézbe, hogy a zsidóságnak édes-mézes, azaz jó éve legyen. De a szokás szimbolikáján túl van ennek komoly élettani hatása is: az alma és a méz jótékony hatással van az immunrendszerre.
Immunrendszer-erősítő újévet kívánok hát mindenkinek – s ezzel egy időre el is búcsúzom. Legyenek jók, olvassák a Népszavát, s lehetőleg ne üzenjenek hadat senkinek.