Kénytelen volt közleményt kiadni az MLSZ, hogy azokért a jegyekért, amiket nem a rendszerén keresztül értékesítenek, felelősséget vállalni nem tud; visszatértek a régi, szép idők: amikor még létezett hazánkban a nagy meccsek előtti üzérkedés. A szerbek elleni Eb-selejtezőre kevesebb mint három óra alatt elfogytak a tikettek.
Elmulasztott közleményt kiadni az MTI, hogy Orbán Viktor iránti hűségéből nagyvonalú hasra ütéssel szokása megtippelni a felcsúti bajnokik nézőszámát. Így fordulhat elő, hogy az egyébként egzakt adat nála nagyságrendileg eltér az egyéb sajtóorgánumokban szereplőtől, ahogy történt a hétvégén, amikor is az MTI 1510 érdeklődőt számlált a Paks ellen, miközben a miniszterelnökkel ugyancsak bensőséges viszonyt ápoló Nemzeti Sport szerint 700, mások szerint csak 209 néző volt a helyszínen. Visszatértek a régi „szép idők”, amikor mindennapos volt hazánkban a valóságtorzítás (amit szofisztikáltabb körökben manapság úgy neveznek: hazudozás). Abban, persze, nincs különösebb nóvum, hogy újfent hülyítik az embert, az lenne a hír, ha az MTVA-ban tényeket közölnének. De mivel erről nincs szó, inkább arra hívnám föl a figyelmet, hogy a fenti két hír ugyanabból az országból származik. A nemzeti csapat fellépésére bejutni nem lehet, a magyar bajnokik nézettségét meg kozmetikázni kénytelenek (noha az 1500 néző is vicckategória).
A divergens folyamatra sorra születnek a magyarázatok. Egyesek szerint a válogatott meccsekre a nemzeti öntudat megélése végett mennek az emberek, de szerintem sokkal inkább arról van szó: Marco Rossi alakulata futballcsapatra emlékeztet, a legtöbb NB I-es résztvevő meg leginkább olyan tömörülésre, amelynek tagjait az akkugyárak vendégmunkásiból verbuválták össze. A bóvliért legföljebb a kínai piacon fizet a magyar. Ott is azért, mert másra nem telik.