Passzázsok Walter Benjamin emlékére
Miként a tárgyak életünkbe belépnek.
Úgy jön velünk a nyelv.
A dolgokkal egybeszőtt lélek.
Nem, mint csomagolás, nem burkolat.
Nemcsak érzék, indulat, szellem és élet.
Úgy lesz a miliő az én sajátja.
Hogy kifelé horgolja, áthúzza a bánat.
A nyelv szálait, önmagát is beleszövi
Egy láthatatlan kabátba.
Magára gombolja a tájat, a földet,
A mondatok anyagát, mint szőlőt, mint zöldet.
Egybeszerkeszti a nyelvet és a házat,
Amiben éli jelenét a múlt, a mának.
Majd kicsurran a méhecske szárnyai alól a méz.
Hogy mit akarhat az írás?
Önmagát látja, ahogy beszél.