– Ez a baloldal itt a Beverly Hills, a jobboldal meg a Bronx, aminek a végében ott van Jolika néni háza, irgalmatlan sok virággal. Azt a portát ezért úgy szoktam magamban hívni, kis kedvességgel, hogy Jurassic Park. De van nekünk közösségi terünk is, masszív lócákkal, asztalokkal, kemencével, a faszekrény mögött nagy képernyős tévével: amikor rendezvény van, vagy csak meccset nézünk a barátainkkal, itt ülünk le olykor ötvenen, hatvanan is, még a környékből is átjönnek a fiatalok. Ha meg falunap van, összegyűlik akár százhetven ember is, utána pedig kapjuk Ohio-ból meg Kanadából a köszönőleveleket, mennyire örülnek az utódok, hogy ápoljuk az elődök szellemét.
Borsod-Abaúj-Zemplén megye északi csücskében, Debrétén vagyunk, amely az ország legkisebb, és a helyiek korfáját tekintve a legidősebb települése, s elsőként a polgármesterrel, a független Csigó Tiborral járjuk körbe. Kanyargós, sűrűn benőtt, fákkal övezett szűk, rigófüttyös erdei út vezet ide. Szegény, nehéz sorsú falvakat hagytunk meg magunk mögött, Baktakéktől Felsőgagyon át, elmellőzve az ország statisztikailag is legszegényebb falvához, Csenyétéhez vezető leágazást, érintve aztán Krasznokvajdát, Rakacát, Viszlót, míg végül megérkezünk ide.
Első ránézésre maga a paradicsom.
Takaros kis település, hivatalosan törpefalunak hívják. Szinte minden ház felújítva, kifestve, s a régi idők stílusához igazodva építették az újakat is. Lenyírt gyep, levágott sövény, lekövezett árokpart, amiről megtudjuk: a polgármester keze munkája jórészt, de ahogy elmeséli, ő ültette pár évvel ezelőtt négykézláb állva azt a kétezer-négyszáz tőnyi növényt is, amiből a most már nyírható sövény lett.
Életvitelszerűen hatan lakják a falut, s további nyolc-kilenc embernek van bejelentett lakcíme, ők zömmel azok, akik hétvégi házként, nyaralóként használják az itteni ingatlanokat. A polgármester utóbbiakat sorolja a Beverly Hills-i oldalhoz tartozókhoz, hiszen az ő portáik nagyobbak is, újabbak is, s ezen a térfélen modernebb autók állnak a kapuk előtt, amikor hétvégente jobban benépesül a helység.
A legfiatalabb, életvitelszerűen itt lakó debrétei a 64 éves Eperjesi Béla, a falugondnok, akivel a felújítás alatt álló polgármesteri hivatal udvarán találkozunk.
Egy takaros kis traktoron ül, aminek árát az itt nyaralókkal rendelkező tehetősebb vállalkozók dobták össze, hogy legyen a településnek egy számos feladatra használható járműve. A férfi egyedül él a szülei házában, nem nősült meg, gyereke sincs. Korábban dolgozott Miskolcon, más településeken, de aztán hazajött ápolni idős apját, anyját, végül végleg itt ragadt. Elviszi a helyieket orvoshoz, a havi egy alkalommal meghirdetett bódvaszilasi vásárba, s ő szállítja a közhasznú munkásokat a szomszédos Rakacáról ide és vissza. A régi soron, a polgármester által csak bronx-i oldalnak nevezett utcarészben lakik Eperjesi Ferenc Istvánné, Marika néni, aki egyben az alpolgármesteri posztot is betölti: 73 éves, négy gyereke, kilenc unokája és három kutyája van. Amikor betoppanunk hozzá, a nyári konyha felől inkább a tisztaszobába terel, szépen hímzett párnák, terítők díszítik, a falakon szentképek.
Azt mondja, korábban több mint kétszázan éltek a faluban, többségük görög-katolikus, a templom is az, de mára egyedül maradt ebben a felekezetben.
Illetve majdnem egyedül, hiszen a pap, aki a szlovák oldalról jár át havi egy szombaton misézni, szintén görög-katolikus. Amikor szertartás van, az alpolgármester díszíti fel virágokkal a templombelsőt, és általában ketten, hárman hallgatják a Biblia tanításait. Jakab Lászlóné, Jolika néni szintén 73 éves. Férje húsz éven át volt Debréte polgármestere, mígnem halála után később a fiuk vállalt egyfajta közéleti szerepet: ő az egyetlen „mezei” önkormányzati képviselő a háromtagú testületben a polgármester és az alpolgármester után. Most Hollandiában dolgozik, de másfél havonta hazajár, és ilyenkor hozzáigazítják a testületi ülések időpontját. Akárcsak korábban az előző polgármester, a mostani sem a hivatalban tartja ezeket az összejöveteleket, nem is tudná, hiszen az épület csak kívülről szép. A felújításra kapott támogatás csak a homlokzati részekre volt elég, odabent hideg és dohos minden. Csigó Tibor azt mondja, leginkább öt vendégszobát kellene kialakítani az épületben, arra van igény, amellett pedig bőven elférne egy olyan helyiség, ahol az önkormányzati üléseket megtarthatnák. Ötven-hatvanmillió forintba kerülne ez a mostani árakon, csakhogy kicsi a falu, a pályázatok elbírálásánál meg kellene a lobbierő, aminek ők híján vannak.
A falu legidősebb asszonya, Juhász Jánosné, Marika néni szintén egyedül él, ő már túl van a nyolcvanon. Nagy a kertje, ahogyan itt szinte mindenkinek, meg is termeli, ami neki kell, s a spájzban büszkén mutatja a szépen sorba állított maga befőzte lecsó-konzerveket, paradicsomokat, lekvárokat. Hiába laknak idősek a faluban, itt a falugondokon kívül senki más nem igényelt szociális alapon járó ebédet, pedig áthoznák nekik a rakacai konyháról. Szociális gondozó sem jár, ha baj van, segít a család, ha pedig orvoshoz kell menni, ott a falubusz.
A nyolcvanon túl van már Kelemen József is, aki hatalmas kuvaszát próbálja csitítani a kapuban. Korábban Debrecenben élt, aztán a csend és a nyugalom miatt jó pár éve Debrétére költözött a feleségével, s egy cikluson át polgármesterként is dolgozott. Szavai szerint volt, hogy „intrika lengte be a települést” – az intrikusokat persze nem nevezi meg, kicsi ez a hely, úgyis tudja mindenki, kire gondol –, de ma már béke van, eléldegélnek egymás mellett. A debreceni lakásukat megtartották, néha kis időt töltenek ott is, de inkább sietnek vissza ide, a természet közelébe.
A polgármester, Csigó Tibor sem itt született. Budapesten dolgozott bő három évtizeden át, jól menő szobafestő vállalkozóként, s volt időszak, amikor 22-25 fős saját csapatot irányított. A 2008-ban kezdődött gazdasági válság azonban őket is elérte, főként hogy többedik megrendelőjük maradt adós a kifizetéssel, így elkerülhetetlennek látszott a csőd. Az agilis férfi már korábban vásárolt egy régi házat Debrétén, amit felújított, s ide járt vadászni a barátaival, aztán lassan azt vette észre, hogy egyre többet van itt, és egyre kevesebbet a fővárosban. Letelepedett, szívességből kifestette a templomot, később megbízásként rendbe rakott házakat. A korábbi, hosszabban regnáló polgármester biztatta, induljon el a választáson, legyen önkormányzati tag, majd amikor bekerült, alpolgármesternek is megválasztották. Belekóstolt a helyi közigazgatásba – a körjegyzőség központja Szalonnán van –, látta, hogyan működik akár egy ilyen aprócska faluban is egy ilyen szervezet, így legközelebb a többiek biztatására már polgármesternek is elindult. Nagy politikai viták itt nincsenek, a polgármester szerint a többség „jobbra húz”. Ő maga 67 évesen, immár nyugdíjasként a második ciklusban tölti be ezt a posztot, ezúttal már társadalmi megbízatásúként, de azt mondja, az övé kicsit különlegesebb, mint másoké: nemcsak a polgármestere, de afféle mindenese is ennek a településnek. Eredeti szakmájának köszönhetően megszokta, hogy a két keze nyomán újjászületnek az épületek, itt sem tudja elnézni, ha valami romos, kopott, düledező. Emiatt is örül, hogy egyre több tehetős ember vesz házat vagy építkezik itt, akik igaz, hogy nem ide fizetik az adójukat, nem itt működtetik a vállalkozásukat, de segítik a falut, ahogy tudják: akár pénzzel, akár azzal, hogy részt vesznek a közösségi programokon.
Mutatja a házakat a Beverly Hills-i oldalon: jászberényi, szolnoki nagyvállalkozó, gödöllői bíró, encsi vadász, csárdaszállási mezőgazdász használja nyaralóként, de az üres telkeken is építkezést terveznek többen.
Benépesültek a szemközti részen lévő üres házak is, az egyiket egy szegedi háziorvos, a másikat egy szintén szegedi textil nagykereskedő, a harmadikat egy szlovák orvos vette meg. Utóbbival, Major Emesével mi is összefutunk: Kassa mellett dolgozik gasztroenterológusként. Azt mondja, amikor csak teheti, autóba ül, és rohan ide a nagyvárosból, s azt sem bánja, ha a kertjébe bóklászó nagyvadak néha hamarabb leszedik a termést, mint ahogy beérik.
Őszülni kezdenek a fák, hamarosan kezdődik az erdőben a kitermelés, gyűjtik össze a tűzifára valót. A településnek közel 250 hektárnyi földje van, nagy részük erdő, és van 15 hektárnyi legelő is. Az erdőből van évente úgy másfél millió forintnyi saját bevételük, a helyieknek pedig minden évben ingyen adnak 5 köbméternyi fát. A falu költségvetése stabil, évi mintegy 40 millióból gazdálkodnak, még néhány milliós tartalékot is tudnak képezni, főként annak köszönhetően, hogy amit csak lehet, maguk építenek, maguk javítanak. Lassan, békésen peregnek itt a napok, csak néha zavarja meg a nyugalmat olyan esemény, mint ami néhány éve történt. Akkor Jakab Jánosék Rigó nevű csacsija elszabadult, kódorgott a faluban, megkergette, aki arra járt, nem engedett le a teraszról egy baráti társaságot, s nekitámadt a polgármesternek is, amikor az vissza akarta vinni a portára. Néhányan akkor azt rebesgették: Jani bácsi direkt nem adott enni a szamárnak, hadd ordítson hangosabban, hátha elűzi a faluba betelepült újakat a fülsiketítő hang. A megyei lap is cikkezett párat a kis települést rettegésben tartó szamárról, de aztán Rigó elkerült a háztól, és azóta megint béke van az ország legkisebb, legidősebbek lakta falujában.
