Nem áll egyedül az eutanázia lehetőségért vívott harcában az amiotrófiás laterálszklerózis (ALS) betegségben szenvedő Karsai Dániel. A jogász arról vált az elmúlt hetekben szélesebb körben ismertté, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult, legyen lehetőség Magyarországon is a gyógyíthatatlan betegeknek élniük az aktív eutanázia lehetőségével. Kezdeményezését támogatva néhány napja petíciót tett közzé Dunavölgyi Erzsébet óvónő, aki szintén ugyanebben a gyógyíthatatlan kórban szenved. Eddig csaknem 500-an írták alá a kezdeményezést.
A petícióval az asszonynak az a célja, hogy „a magyar törvényhozók tegyék lehetővé, hogy a tiszta tudattal bíró, de orvosilag igazolt gyógyíthatatlan beteg, aki betegsége miatt testi-lelki gyötrődésben, mások támogatására szorultan, méltatlan helyzetben vegetál – amennyiben úgy határoz – legyen a másvilágra segíthető, orvos vagy önkeze segítségével, a szükséges szerek biztosításával.” Most ugyanis, ha valaki bárkinek segítséget nyújt abban, hogy meghalhasson, az bűncselekményt követ el, amiért börtönbe kerülhet.
„Ne kelljen külföldre utazni, ha valaki méltó módon szeretné befejezni az életét” – Interjú a gyógyíthatatlan beteg alkotmányjogásszal, aki bíróságon harcol a kegyes halálért– Sportos testalkatom van, ha valaki csak a leleteimet látja, akkor az mondhatja: ó, tökéletesen egészséges. Csakhogy kerekes székben ülök és nem bírom a belvárosi első emeleti lakásomat elhagyni - avat be saját történetébe az 54 éves asszony, akinél az első tünetek alig egy éve jelentkeztek.
- Tavaly szeptemberben egy csoportfoglalkozáson a lábujjhegyen járást akartam a gyerekekkel gyakorolni, amikor azt vettem észre, nekem nem megy. Először csak azt gondoltam: elgémberedett a lábam, vagy túl sokat futottam, bicikliztem. Lúdtalpbetétet csináltattam, de nem változott semmi, sőt, egyre rosszabb lett, már nem csak az ujjaim nem engedelmeskedtek, de a lábfejem menet közben csapkodta a talajt. Aztán már az úszás sem ment, a lábammal nem tudtam hajtani a testem. Körülbelül 30 orvosnál jártam, vizsgáltak, szinte mindenre kiterjedően. Idén márciusra már csak bottal tudtam menni. Végül befektettek a Semmelweis Egyetem ritka betegségekkel foglalkozó részlegébe, ott három nap alatt diagnosztizálták az ALS-t.
– Ez az orvostudomány mai állása szerint – folytatta Dunavölgyi Erzsébet – egy olyan gyógyíthatatlan kór, amely minden egyes harántcsíkolt izmomat leépíti.
Idén júniusban még dolgoztam, szeptemberre már nem tudtam járni, nem tudok felállni, emelni, kerekesszékbe vagyok kényszerítve.
A mindennapi élet nagy problémát jelent. Minden tekintetben segítségre szorulok. Ha én elmegyek vécére, akkor már ahhoz is segítség kell, hogy onnan fel tudjak állni. A fürdésben segítenek, a főzésben segítenek. A petícióban megpróbáltam érzékeltetni, hogy az ALS az nem egy olyan megbetegedés, ami holnapra gyógyszerrel kezelhető. Leírtam a betegségem jellegét, és azt is, hogy miért szeretném, ha lenne lehetőség méltósággal befejezni az életemet. Mindezt megírtam levélben is és elküldtem a parlamentnek, a Fidesznek, Jámbor András VIII. kerületi országgyűlési képviselőnek, Ungár Péter LMP-s frakcióvezetőnek, Novák Katalin köztársasági elnöknek, Takács Péter egészségügyi államtitkárnak, Semjén Zsolt KDNP-s miniszterelnök-helyettesnek, és Orbán Viktor miniszterelnöknek. Válasz eddig sehonnan sem érkezett. Bevallom azt sem értem, hogy egy normális országban miért nem lehet az eutanáziáról vitatkozni a parlamentben, a civil társadalomban?
– Nem akarok a magyar egészségügybe kerülni, a családom körében szeretnék méltó módon elköszönve elaludni,
amikor úgy gondolom, hogy itt van az ideje, és azt akarom, hogy legyen jogom arra, hogy megkapjam azt a gyógyszert, amitől elalszom. És aki hozzásegít, azt ne büntessék meg – fogalmazott.
Dunavölgyi Erzsébet hozzátette: bárki, bármikor kerülhet hasonló helyzetbe. „én sem gondoltam még három hónapja sem, hogy nem dohányzó, energikus, aktívan sportoló emberként egyszer csak azt gondolom, hogy ide nekem az eutanáziát! De ahogyan most kell élnem, az megalázó és elviselhetetlenül megterhelő. Nekem az eutanázia megváltást hozhat a testi-lelki gyötrelemből. Az ALS egy aljadékbetegség: nem fáj semmi, csak a mozgató neuronok pusztulnak el, amitől az izmok elkezdenek sorvadni, és a végére elgyengül, mozgásképtelenné válik az ember. A szív, a szem, az agy azonban működik. A tudat egészen a halál bekövetkezéséig száz százalékosan tiszta marad – meséli.