Pécs;per;tüntetés;tanár;COVID-19;

Elutasította a bíróság a nagyharsányi tanárt, aki orvosokat perelt, amiért beoltották Covid ellen

A Pécsi Ítélőtábla szerdán döntött a magánvádas ügyben.

A Nagyharsányban élő Költő Előd 2021-ben kapott három Covid elleni oltást az egyik baranyai kórházban. A tanárként dolgozó férfi nem szeretett volna védőoltást kapni, ám ha meg akarta tartani állását, nem tehetett mást. Különösebb mellékhatást nem érzett az oltásokat követően, ennek ellenére 2023 áprilisában annak a kórháznak, amelytől a vakcinát kapta, három oltóorvosát a pedagógus feljelentette, mivel ők nem tájékoztatták a pácienseket arról, hogy szerinte az injekció „kísérleti gyógyszer”, így mellékhatásai ismeretlenek. (Az érintett pedagógus mRNS alapú vakcinát kapott.)

A rendőrség az egészségügyi önrendelkezési jog megsértésének gyanújával indított nyomozást bűncselekmény hiányában lezárta, ezért a férfi – a Vészharang Egyesület jogi segítségével – pótmagánvádas eljárásban folytatta harcát, de immár a kórházigazgatót idéztette bíróság elé, mondván: az ő dolga lett volna utasítani az orvosokat arra, hogy adjanak az oltottaknak felvilágosítást. Költő Előd – mint azt lapunknak elmondta – abban bízott, hogy a bíróság neki ad igazat, és az ítélet kártérítési jogalapot jelenthet azoknak, akiknek az oltástól megromlott az egészsége.

Az is célja volt a pedagógusnak, hogy többé a munkáltatók ne kényszeríthessék alkalmazottjaikat kísérleti védőoltás felvételére.

A Pécsi Törvényszék augusztusban tárgyalás mellőzésével döntött az ügyben, és úgy látták, nem történt bűncselekmény, hisz köztudott volt, hogy a vakcinát ideiglenes engedély alapján adják be a pácienseknek. Költő Előd jogi képviselője fellebbezett, így került az ügy a táblabíróságra. Szerdán másodfokú bíróság is elutasította a a vádindítványt. A döntést azzal indokolták, hogy Költő Előd a kórházigazgató ellen eredetileg nem tett feljelentést, így vele szemben pótmagánvádlóként sem léphet fel.

Miközben a bíróság meghozta határozatát, az ítélőtábla előtt mintegy hetvenen demonstráltak az ellen, amit „Covid-diktatúrának” neveztek. A magukat civil résztvevőnek valló, de érezhetően a radikális jobboldallal szimpatizáló tüntetők fő szónoka Szakács Árpád újságíró volt. A Mi Hazánk Mozgalomhoz kötődő kommunikációs szakember szerint mostantól számítanunk kell arra, hogy a járványokat kötelező védőoltásokkal és mozgásunk drasztikus korlátozásával fogja kezelni az Egészségügyi Világszervezet (WHO). Mindez szerinte a gyógyszermultik akarata szerint és hasznára történik majd, mivel ezek az óriáscégek „zsebükben tartják a világszervezetet”. Szakács állította, hogy hazánk ennek az akaratnak aláveti magát, és Novák Katalin államfő már alá is írt egy erre vonatkozó kötelezettségvállalást, így, ha jön egy újabb járvány, akkor a WHO gyógyszergyárak által diktált akarata érvényesül nálunk, és „az ország elveszíti szuverenitását” – fogalmazott.

A tetszésnyilvánításokból egyértelmű volt, hogy a demonstrálók egyetértenek Szakács Árpáddal. A beszéd után pár szót váltottam a szónokkal, s megjegyeztem, hogy a WHO csak ajánlatokat tehet tagországainak, ám nem kényszerítheti őket. Szakács Árpád szerint viszont Novák aláírásával vállaltuk, hogy az lesz, amit a WHO elvár tőlünk. Utóbb megkérdeztem a WHO magyarországi irodáját, s ott is megerősítették, hogy a szervezet semmire se kötelezheti hazánkat, és az államfő nem írt alá olyan vállalást, ami által önállóságunkról akár a legcsekélyebb mértékben is lemondanánk.