- Rajzok a vészkorszakból

A Kelet Kávézó és Galéria adott otthont a Szemtanúk – Traumaábrázolások a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár gyűjteményéből című album bemutatójának. A kötet előzménye egy 2021-es kiállítás volt, mely a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár, valamint a 2B Galéria közreműködésében jött létre; a kiállítás anyagából állította össze a jelen kiadványt Farkas Zsófia művészettörténész, kurátor, Marczisovszky Anna irodalomtörténész és Toronyi Zsuzsanna, a múzeum főigazgatója, akik a kötet tanulmányait is jegyzik. Az album a túlélő szemtanú művészek alkotásait – a koncentrációs táborok, a munkaszolgálat és a gettó életét megörökítő műveket –, valamint életrajzait és az azokat értelmező tanulmányokat tartalmazza.

A könyvbemutatón K. Horváth Zsolt társadalomtörténész beszélgetett Farkas Zsófiával és Toronyi Zsuzsannával. K. Horváth Zsolt kiemelte a kötet címének fontosságát, szerinte a holokausztkutatásban bekövetkezett paradigmaváltásra utal. – Carlo Ginzburg olasz történész egy híres szövegében arra jutott, hogy bár hagyományosan nézve egy szemtanú jogi értelemben nem szavahihető, mindig két tanú van a zsidó történetekben is, a történelem másképp, nem a jog szerint gondolkodik: egyetlen tanú tanúságtétele is tanúságtétel – mondta a társadalomtörténész.

Farkas Zsófia határműveknek nevezte az albumban szereplő alkotásokat, és úgy fogalmazott: a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár képzőművészeti gyűjteménye nagyon eltérő kvalitású alkotásokat tartalmaz. A művészettörténész szerint azért különleges az album, mert a benne szereplő 25 művész túlélte a vészkorszakot, tényleges szemtanúja volt az eseteknek, és szemtanúként is alkotott. – Magyarországon a háborús traumával foglalkozó szakkönyvek, kiállítások szinte kizárólag olyan műveket emelnek ki, melyek mind a Kádár-korban születtek, és inkább reflektálnak a holokausztra. Bálint Endre, Ország Lili absztrakt módon beszélt a holokausztról és a zsidóságról, az albumban látható művek közelibbek – vélte Farkas Zsófia.

Toronyi Zsuzsanna a múzeum története kapcsán beszélt arról, hogy feltehetően a jelenkor dokumentálásának szándékával kerültek az alkotások a gyűjteménybe. A beszélgetést vezető K. Horváth Zsolt előzetesen megkérte a szerzőket, válasszanak ki egy-egy alkotást, amit bemutatnának annak szerzőjével együtt. Toronyi Zsuzsanna elmondása szerint nem tudott választani. – Én levéltárosként látom az iratok sajátos esztétikáját, másképp közelíteném meg a kérdést. – A főigazgató számára a Degob-jegyzőkönyvek, azaz a Deportáltakat Gondozó Országos Bizottság jegyzőkönyveinek kéziratos szövegösszessége a meghatározó. – Ez az a katalógus, mellyel megpróbálták rendszerezni ezt a borzalmat – mondta el Toronyi Zsuzsanna. Farkas Zsófia egyrészt Fekete Editet emelte ki. – Ő volt az egyetlen művész, aki a kötet megírásának a kezdetén még élt – hangsúlyozta a kurátor. Fekete Edit egész életében a televíziónál dolgozott mint rajzfilmes grafikus, sokáig hallgatott 1944-es deportálásáról. Alig 30 kilósan, de túlélte a haláltáborokat, egészen a 80-as évekig nem beszélt élményeiről, ekkor azonban rajz­sorozatban idézte föl az akkor történteket. Fekete Edit az idén hunyt el, százéves korában. Farkas Zsófia másik választottja Holló Imre volt, akinek sikerült lágerrajzait barakktársai segítségével megőriznie. Holló Imre a táborhoz kapcsolódó szőnyeg­gyár régi textilmintáit tartalmazó füzeteibe rajzolt. Szerencséjére művészbarakkba került, társai értékelték a munkáját, és a sorakozók alkalmával úgy rejtették el a műveket, hogy egész egyszerűen a lapokra álltak.