választás;Magyarország;Lengyelország;

Elakad a varsói gyors?

Civil beszéd

A miniszterelnök határozottan aggódik. Pedig még messze a varsói gyors. Igaziból még útra sem kelt, ám a vasúti jelzőtáblán már ott villog közelgő indulása. Az ellenzék kormányalakítása szinte biztosnak látszik.Elakad a varsói gyors? „A népek tengere feltámadott,… és ha nem figyelünk oda, akkor a hullámverések még bennünket is megrázhatnak.”

A kormányfő persze nyugtatta híveit. „Popeye, a tengerész, hajóját nem éri vész”, ugyebár. Mint mondta, ilyen helyzetben fontos a jó útirány (na, éppen ezzel van a baj), és „nem árt az sem, hogyha a kapitány nem félnótás”. Hát az nem. A miniszterelnök nem is félnótás, semmilyen értelemben nem az, magam hallottam, hogy komplett nótákat is elénekel pl. a fehérvári huszárokról. Pedig az nem tegnap volt, és azóta sokat fejlődhetett. Viszont a nótakedven túl (elvégre muzsika a Titanicon is volt) az sem ártana, ha a mi Popeyeünk nemcsak a maga és haverjai mentőcsónakjára koncentrálna, figyelne az útját kísérő egyre aggasztóbb zátonyokra, nem dobálná ki a tengerbe az olcsóbb jegyet vásárló utasokat sem. Na meg nem hurcolná át a hajóraktár tartalékjait a saját és a tisztek kabinjába.

Értem én persze a problémát. Itt van mindjárt október 23-a. A miniszterelnök most Veszprémben ünnepel. Lengyel vendégekre korábban még lehetett számítani, ameddig a putyinbarátság el nem riasztotta őket. Utóbbi egyre kínosabb jelenetekhez vezet, és az sem biztos, hogy a MÁV mai bajai között a lengyelek időben elérnék a veszprémi csatlakozást. De az igazi dráma az, hogy Orbán szövetségese megbukott. Híveinek nem lehet nagy kedve velünk ünnepelni. Jöhetnének helyettük az oroszok vagy a törökök, de az orosz tankönyvek nem egészen az elvárásaink szerint értékelik 1956-ot, (a vendégek még mondanának valami kínosat), Erdogan vizitje pedig már augusztus 20-án sem volt igazán népszerű.

Maradnának még a szlovákok, ott Orbán kívánságának és kampányának megfelelően a magyarellenes Fico győzött. De amióta Szepesi György, röviddel 68-as bevonulásunk után kissé félreérthetően, a marseilles-i futballselejtezőn kétségbeesetten kiáltozta: „Jönnek a csehszlovákok! Jönnek a csehszlovákok!”, félő, hogy ez is röhögésbe fúlna.

Orbán azért biztosan szépen beszél majd a válogatott közönség előtt, le sem maradhatunk róla, tuti, hogy a köztévé megismétli pártucatszor. Az is biztos, hogy a Fidesz a lengyel fordulat láttán ezerrel bebiztosítja magát, lesz itt szociális porhintés, ellenzéksározás, minden, ami kell. Láttuk, hogy az egykori hódmezővásárhelyi önkormányzati győzelemből is tanultak: gyorsan összekapták magukat, meg is nyerték a következő országgyűlési választást.

A kérdés az: elindul-e felénk a varsói gyors, és ha igen, van-e nálunk fogadókész pályaudvar, vagy ennek híján csak átrobog az országon, és mi csak nézhetünk utána.

A politológusok joggal figyelmeztetnek: korai a remény. Hiába a két ország berendezkedésének hasonlósága, a feltételek különbözőek. Ágh Attila a Népszavának azt nyilatkozta: a NER már „zárt rendszer”, a lengyel még nem volt az. Hiányzik az ott kialakult ellenzéki együttműködés és az általánosan elismert vezető is. A magyar kormány nem választással bukik meg, hanem belülről omlik majd össze. Magyar Bálint és Madlovics Bálint ezt megelőzően hasonlóan elemzett egy lengyel lapban: Magyarországon már létrejött az autokratikus berendezkedés, felszámolták az alternatívák „szociológiai és intézményes alapjait”, Lengyelország még csak az autokratikus kísérlet fázisában volt. Ott a választási rendszer is arányos (hiába manipulálgattak a falusi templomok közelében újabb szavazókörök létrehozásával), elég volt az ellenzéki együttműködés, de nem kellett egyetlen tömbben indulni. Ahogy írják, Kaczynski autokrata, de nem bűnöző, (nem korrupt), Orbán viszont autokrata is, bűnöző is.

Mégis azt hiszem, bűn lenne nem kihasználni a lengyel választások példáját. Akkor is, ha a követés nem automatikus. Érdemes figyelni arra, hogy Tuskék nem feltétlenül a rezsim híveinek elhódításában reménykedtek (a PiS korábbi szavazóinak 90%-a hűséges is maradt), hanem az eddig passzív sértetteket - elsősorban az európai kötődésű fiatalokat, városlakókat, iskolázottabbakat és a nőket, akiknek Tóta W. megfogalmazása szerint „már a bugyijában túrtak az imádságos kezek”- mozgósították és kapcsolták össze egy táborba. Azért, hogy a többieknek is szabadabb életet hozhassanak.

A részletes, 100 pontos program mellett hatottak az érzelmekre is: a jelképük nem véletlenül egy szív volt. Ugyan igaza van politológusainknak a NER intézményesülésében, de fel kell venni a harcot a letargiából, szkepszisből összeálló érzelmi „intézményesülés” ellenében is. Mert ez teszi a belenyugvással, félelemmel sérthetetlenné az intézményeket. A lengyel példa az intézményeknél nem kevésbé erős érzelmi rendszer magyar rabjainak adott reménytelibb pillanatokat.

Ne hagyjuk elmúlni őket. Azzal sem, hogy elmulasztjuk újragondolni: hogyan lehet elkerülni az újabb tömeges reményvesztést a választókat az ellenzéken belüli hadakozással csüggesztő EP választás miatt.

A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.