alvállalkozó;temető;túlszámlázás;Budapesti Közművek;

Vagyoneltolódásnak nevezi a Budapesti Közművek, hogy teljesítés nélkül tízmilliókat vett fel egy temetői alvállalkozó, nem kéri vissza a pénzt

Elnézőek vele: utólag is megdolgozhat érte.

Sajátos módon rendezett egy erősen vitatható ügyletet a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő Budapesti Közművek (BKM) Zrt.: bár munkavégzés nélkül jutott pénzhez egy „hibás” teljesítési igazolásokat kiállító cég, továbbra is foglalkoztatják a társaságot. Sőt, a vagyoneltolódásnak nevezett „túlfizetés” nyomán még csak vissza sem kérik tőle az indokolatlanul felvett pénzt, hanem megengedik neki, hogy utólag dolgozzon meg érte.

A Harmat Kert Kft. 2012 óta szerződéses partnere a Budapesti Temetkezési Intézetnek (BTI). Azután pedig, hogy a BTI beolvadt a Budapesti Közművek Zrt.-be, ez utóbbi társaságnak dolgozott tovább. Az elnyert megbízások jellemzően temetőgondozási és zöldfelület-fenntartási feladatokra vonatkoztak. A cég a II., a III., a IV., a XI., a XV., a XIX. és a XXII. kerületnek is volt vagy jelenlegi szerződéses partnere, de dolgozott a váci, a tatabányai önkormányzatnak, az állami Nemzeti Örökség Intézetének és a Főkertnek is.

A vitatott ügyben – amiről a Magyar Nemzet is írt korábban – a fővárosi köztemetők zöldfelület-fenntartására vonatkozó, 1,2 milliárd forintos keretszerződést a BKM vezérigazgatója, Mártha Imre írta alá 2022 májusában. A Harmat Kert az elvállalt munkát előre jelzetten hat alvállalkozó bevonásával kívánta elvégezni. Ez aligha meglepő: a szerződéshez csatolt nyilatkozatában mindössze 10 szegély- és bozótvágót, 5 benzines fűnyírót, egy permetezőadaptert, 5 sövénynyírót és 2 gépjárművet sorol fel mint a teljesítéshez rendelkezésre álló eszközt. Az Opten cégnyilvántartási rendszere szerint jelenleg 7 főt foglalkoztatnak. Mindezt az egyéb munkákat nem számítva 450 hektárnyi temető rendben tartásához.

Ez év tavaszán a BKM belső ellen­őrzési főosztálya vizsgálódni kezdett a teljesítésigazolások miatt. A temetővezetők ugyanis sorra jelezték, hogy a vállalkozó nem vagy csak részben végzi el a munkát, amit azután kiszámláz. (A Fővárosi Közgyűlés szeptemberi ülésén több közgyűlési képviselő, polgármester jelezte, hogy elégedetlen a temetők fenntartásának a színvonalával, és intézkedést sürgettek az ügyben.) A BTI vezetői értekezletén már tavaly júniusban és júliusban elhangzott, hogy

a temetővezetőktől érkezett, nem megfelelő munkavégzést rögzítő visszajelzések ellenére a cég illetékese 100 százalékban igazolta a vállalkozó által elvégzett munkát.

A BKM felügyelőbizottsága (fb) júniusban soron kívüli vizsgálatot rendelt el az ügyben. A teljesítésigazolásokat 2022 májusáig visszamenőleg vizsgálta a belső ellenőrzés, és ez év júniusától szeptember végéig helyszíni kontrollt is tartottak. Ezek eredményeként arra jutottak, hogy „a temetővezetők jelzéseit nem vették figyelembe a számlakiállítást megalapozó teljesítési igazolások aláírásakor”, „a vállalkozó szava döntött a temetővezetőkével szemben”. Az igazolásokat jóváhagyó főosztályvezető azzal védekezett: nem ismerte a teljesítésigazolásokra vonatkozó szabályokat, a munkakört egy évvel ezelőtt viharos gyorsasággal ruházták át rá, amikor a korábbi zöldfelület-fenntartással foglalkozók távoztak a vállalattól, vagy áthelyezték őket. A belső ellen­őrzés felvetette „a vezetői ellen­őrzés elmulasztását” és a jogszabályok megsértését, amelyek „jelentős kockázatot – pénzügyi, reputációs, működési rizikót – jelentenek a cégre nézve”. Az fb szerint ez nem nyert bizonyítást, de az érintett dolgozó munkaviszonyát azért megszüntették, és úgy döntöttek, a tevékenység ellátására nem írnak ki új tendert, azt házon belül oldják meg szeptember elsejétől – derül ki az fb számára készült, „a vitás helyzet rendezéséről” szóló előterjesztésből.

A tender helyett más megoldást választottak. Azt írták lapunknak: „Szakítva az elmúlt évtizedek gyakorlatával, a temetői zöld felület fenntartását elsősorban saját munkavállalókkal és saját gépparkkal fogja elvégezni. A társaság ezért 50 új munkavállalói státuszt hozott létre, s megkezdte a szükséges kertészeti eszközök beszerzését is.” Kapkodni azért nem kell: a Harmat Kerttel 2022-ben kötött keretszerződés ugyanis 2024 májusáig hatályban marad.

„Keressük a szinergiákat, a költségmegtakarítás lehetőségét” – válaszolta a döntés okait firtató kérdéseinkre Élő Norbert (DK), a BKM fb-elnöke. Az újabb kérdésekre azután hozzátette, hogy „ez nem új keletű történet”, „több évtizedes gyakorlatról van szó, nehéz ezt felszámolni”, „elég gyatrán ment az ellenőrzés”. De a BKM – hívta fel a figyelmet –, mint a fenti vizsgálatból is látható, megkezdte a beolvadó cégek szerződéseinek a felülvizsgálatát, s ahol hibát talál, ott megteszi a szükséges intézkedéseket. Élő Norbert külön hangsúlyozta, hogy „kár nem érte a BKM-et”. Ezzel érvel a cég is, amely a Népszava kérdéseire azt válaszolta: „A BTI az általa gondozott 450 hektár temetői zöld felület fenntartására évtizedek óta igénybe vesz külső vállalkozókat, minden esetben uniós közbeszerzési eljárás eredményeként. A vállalkozó a hibás teljesítést saját költségére, önként korrigálta. Az fb a vizsgálatot lefolytatta és anyagi kár hiányában lezárta, szeptember elseje óta a BKM házon belül oldja meg a zöldfelület-karbantartást s a hulladékkezelést.”

Noha a cég szerint minden rendben, mert a téves igazolások miatt nem érte kár őket, és már a feladatot sem szervezik ki sokáig, van, ami kissé árnyalja a képet.

A Népszava birtokába került, 2023. április 26-án felvett jegyzőkönyvből kiderül, hogy a BKM és a Harmat Kert Kft. a belső ellenőrzés által gyűjtött dokumentumok márciusi bemutatása, majd az áprilisra elkészült részjelentés után, de még az fb ülése előtt megállapodást kötött. A jegyzőkönyv szerint „a felek elfogadták a vizsgálat eredményét, sőt megerősítik, hogy a szerződéses kapcsolatban 68 698 320 forint vagyoneltolódás következett be a vállalkozó javára a teljesített munka és a kifizetett díj között”. Magyarán ennyivel számláztak túl. A megállapodás értelmében a cég „a fennálló keretszerződés hatályán belül pótlólagos munkákat végez pénzügyi teljesítés nélkül”. Vagyis ledolgozza a már kifizetett pénzt.

A BKM a Népszavának küldött válaszában külön kitér a sírgondozási szolgáltatásra, ami nem lenne kötelező közszolgáltatás, de „a társadalmi elvárásnak engedve” ellátják. Az idén a több 10 éves gyakorlattól eltérően régiókra osztva írták ki a pályázatot, hogy minél több pia­ci szereplőt vonhassanak be. Nem sikerült. A budai, az észak-pesti, a dél-pesti és az Új Köztemető sírgondozási és sírápolási szolgáltatásaira kiírt tenderek mindegyikére egy-egy ajánlat érkezett: a Harmat Kerté. Így a teljes 165 milliós megbízást ismét ez a cég vitte el. A közbeszerzési adatbázisban fellehető ezenfelül egy októberi hirdetmény, amely a temetői zöldterület-fenntartási feladatokra korábban kötött keretmegállapodás terhére történő 707 millió forintos BKM-beszerzésről szól. A szolgáltató a Harmat Kert.

Kemény válaszcsapás másholNem sokkal a megválasztása után az ellenzéki városvezetés sorra menesztette az önkormányzati cégek vezetőit a főváros számára hátrányos szerződéskötések miatt. A Főkert Zrt. tíz éve regnáló igazgatójának például azért kellett távoznia, mert a cég átvilágítása során kiderült: bonyolult és nehezen követhető rendszerben szervezi ki közszolgáltatási feladatait az egyik leányvállalatnak, amely azután alvállalkozóknak adja ki a munkát, amelyek szintén alvállalkozókat fogadnak, amelyek végül részben a Főkert dolgozóit foglalkoztatják hétvégenként. A bonyolult láncolaton mindenki keresett valamennyit, csak éppen a Fővárosi Önkormányzat veszített.