támogatás;Szépírók Társasága;Nemzeti Kulturális Alap;Czinki Ferenc;

„A kulturális szférában jelen lévő általános fásultság lett úrrá rajtunk” – Állami pénz nélkül is folytatja a Szépírók Társasága

Czinki Ferenc lapunknak azt mondta, nem lepődtek volna meg, ha kevesebb összeget ítélnek meg számukra, de az állami támogatás teljes megvonására nem számítottak.

Indoklás és fellebbezési lehetőség nélkül megszünteti a Szépírók Társaságának 2024-es évre vonatkozó támogatását a Nemzeti Kulturális Alap Szépirodalom Kollégiuma. Az utóbbi években nem volt arra precedens, hogy az alap ne adott volna a szervezetnek támogatást, azonban ez nem adott okot a kétségbeesésre.

„A kulturális szférában jelen lévő általános fásultság lett úrrá rajtunk” – nyilatkozta lapunknak Czinki Ferenc, a Szépírók Társaságának elnöke. A politikai megkülönböztetés szerinte a kulturális szférában mindenkit érintett az utóbbi időben, így nem lepődtek volna meg, ha kevesebb összeget ítélnek meg számukra, de az állami támogatás teljes megvonására nem számítottak. 2022-ig jellemzően 7,5 és 10 millió forint közötti támogatást kaptak az alapból, majd 2023-ban már csak 3 millió forintot, amit a válságidőszakra hivatkozva az év eleji kifizetés helyett nyár közepén kaptak kézhez. Czinki Ferenc elmondása szerint

más kulturális szférában mozgó szervezetek is ekkor kapták meg a támogatásokat és mindenki jóval kevesebbet kapott, mint a korábbi években, viszont míg a többi intézmény az előző évekhez hasonló támogatási összegeket kapta, addig a Szépírók Társasága nem kapott egy fillért sem.

A megvonás azonban nem állítja meg a Szépírok Társaságát, vannak terveik a jövőre, eddig sem csupán az állami támogatásokból tartották fenn a szervezetet. Finanszírozásuk alapvetően három pilléren áll; állami támogatásból, magán támogatásokból és a nemzetközi projektekből befolyt összegekből tartják fenn magukat. A szervezet hosszú távú célja az volt, hogy ezek egyenlő arányban legyenek jelen a költségvetésben, azaz mindegyik egy harmadát tegye ki az éves büdzsének. Eddig a hazai támogatás dominált és a társaság elnöke azt gondolta, hogy idővel megvalósítható lesz ez a felállás. Az NKA pénzeket leginkább a szervezet alapvető programjainak finanszírozására fordították, mint az év közbeni rendszeres könyvbemutatók és irodalmi események. Míg az iskola programjaikat, mint a SILO (Socially Inclusive Literature Operation)-t vagy a Szépírók díjához szükséges összegeket jellemzően a magánvállalkozók finanszírozzák. Emellett az utóbbi időben párhuzamosan három Európai Uniós projektben is részt vettek, így abból is ki tudták egészíteni a költségvetésüket.

Jelenleg a költségvetési lyuk betömése érdekében nemzetközi kapcsolatok megerősítésére törekednek, ezügyben Czinki Ferenc a héten Berlinbe utazik.

Az online támogatásokkal kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy bár az állami támogatás megszüntetéséről szóló hírek óta az adománygyűjtő honlapjukon megindult némi pénzforgalom, ez a támogatás csupán ideig óráig megoldás, nem lehet csak adományokból fenntartani hosszútávon a társaságot. Emiatt elsősorban a hazai privát céges szektorból keresnek olyan támogatókat, akik hosszabb ideig is képesek lennének finanszírozni munkájukat.

A legnagyobb kiadásuk az évben mindig a tavaszi és őszi fesztiváljaik voltak, de ebben az évben már csökkentett üzemmódban dolgoztak, így a tavaszi fesztiváljuk elmaradt, az őszit pedig egy napos változatban tudták megtartani. A legfontosabb profiljuk igazából a kortárs irodalom életben tartása, leginkább az év közben több városban megjelenő kisebb irodalmi programok szervezése és az íróik népszerűsítése. A szervezetnek minimum hat millió forintra van szüksége ahhoz, hogy képes legyen csupán ezeket a rendszeres eseményeket megtartani, illetve még három millió forint ahhoz, hogy minden más projektjüket megvalósíthassák. Szeretnének a 2024-es évre is tervekkel előállni, de a finanszírozási alap biztosítása nélkül még nem tudhatják biztosra mit enged meg számukra a jövő.

Infó: A Szépírók Társagának legközelebbi rendezvénye a december 20-ikai Támogatói est lesz a Nyitott Műhelyben, ahol irodalmi programokkal várják jelenlegi és jövőbeli támogatóikat.