Orvosi körökben egyértelművé vált, hogy a labdarúgásban sokasodó sérülések egyik fő oka a sűrű versenynaptár, hogy túlhajszolják, kizsigerelik a játékosokat. Ezek nyomán adódik a kérdés: egészséges egyáltalán a mai professzionális élsport?
A választ az edzéselmélet alaptételével kell kezdeni, amely amellett, hogy kimondja, a terhelés után pihenésre, regenerációra van szükség, máskülönben a sportoló fáradtsági szintje eléri a küszöbértéket, rögzíti azt is: a teljesítményfokozás, nem mehet az egészség rovására. De! Tudomásul kell venni: napjainkban a sportteljesítmény olyan motivációs kényszer hatásának van kitéve, olyan szintű munkával lehet csak a csak elérni a világrekordot, a csúcsproduktumot, hogy ez önmagában hordozza annak a veszélyét: a szervezet sérülni, károsodni fog. A sérülések mértéke, persze, korántsem lényegtelen. Egy kisebb izomhúzódásból akár pihenéssel rövid idő alatt fel lehet épülni. Az sem mindegy, milyen sportágakról beszélünk. Egészen más sérülések jelentkeznek az egyéni versenyzőknél, például úszóknál, súlyemelőknél, más a csapatsportágakban és a kontakt sportokban. Utóbbiak professzionális szintjén pedig nem csupán a magas szintű terhelés következményeire kell gondolni. A szervezet nem vasból van, nem elpusztíthatatlan.
Erre példa minden idők egyik legkiválóbb bokszolója, Muhammad Ali.
Megoszlik a vélemény, hogy esetében a Parkinson-szindróma kialakulásában mekkora szerepe volt a fejét ért ütéseknek. Az orvosai ezt cáfolják, ugyanakkor a szakértők egy része továbbra is erre vezeti azt vissza. Ettől függetlenül az ütések káros volta vitathatatlan. Az amerikai sportágak, s kiemelten az NFL-játékosok sérülései ékes példái ennek. Készültek tudományos vizsgálatok arról, az agy hogyan mozdul el, hogyan csapódik a koponya belsejének az agyvíz ellenére.
Az amerikaifutballisták valóban néha horrorisztikus testhelyzetben landolnak.
Nemcsak a testhelyzet, hanem az ütközések következtében létrejövő erőhatások vannak rájuk kiemelt hatással. És ott még van védőfelszerelés is. A rögbiben sokszor az sincs. A sérülékenység az ilyen sportágakban hatványozódik, a maradandó károsodás kockázata is jóval magasabb.
Akkor hogy is van az, hogy a teljesítményfokozás nem mehet az egészség rovására?
Minden sportágban igyekeznek ezt betartani, ezért tiltottak bizonyos ütések, mozdulatok, ezért használnak fejvédőt, szuszpenzort, stb. Az alapvető edzéselméleti szabály, hogy nem mehet az egészség rovására. Ugyanakkor a mai kihívásoknak megfelelni rendkívül nehéz, kockázatokkal jár.
Az élsportolók gyakorlatilag az egészségüket kockáztatják a szórakoztatásunk érdekében?
Sok esetben. A „munkaköri balesetek” elkerülhetetlenek a magas szintű teljesítménykényszer következtében. Aki mást mond, nem az élsportról beszél. Tudják ezt a sportvezetők, az edzők és maguk a sportolók is. Részben ezért fizetik meg a sportolókat tisztességesen.
A professzionális sport a maximumot követeli a résztvevőktől. Melyik az a terület, ahol még fokozható a teljesítmény?
Az emberi szervezet egy roppant komplex szerkezet. Például a motorikus képesség fejlesztése elképzelhetetlen az étkezéssel való összehangoltság nélkül. Vegyünk egy élsportolót, aki mondjuk napi két edzéssel, heti öt napon át, 10-12 tréninget végez a felkészülése során – ez olyan igénybevétel, hogy azt önmagától nem bírná ki. Utánpótláskortól fokozatosan fel kell erre készíteni, támogatni a szervezetet. Az emberi izomerő fokozásához táplálékot viszünk be, a kémiai energiát testünk mechanikaivá alakítja. Egyensúlyba kell hozni az energiabevitel mennyiségét az edzéssel elégetett munkával. Fontos a megfelelő minőségű és mennyiségű vitaminfogyasztás is. Az erőemelő Fekete Lászlónak a szükséges utánpótlást és tápanyagot be kellett vinnie, de a vitaminokat, ásványi anyagokat rendkívül nehéz lett volna 12 grillcsirkével pótolnia.
Phelps pekingi nyolc aranya kapcsán egy magyar úszóval arról beszélgetem, hogy vajon mit szedhetett, doppingolt-e vajon? Ennek kapcsán mondta, ő vagy 40-féle vitamint, étrend kiegészítőt szed. Ez nekem olyan, mintha doppingolna, csak épp nem tiltott anyagokat használ.
Ez kényes téma. Manapság doppingfronton egyfajta rabló pandúr játék zajlik. A hatóságok üldözik a csalókat, akik az orvostudomány vívmányait használják, újfajta készítményekről sokszor még nincs igazolt adat, bizonyíték nélkül azokat nem vehetik doppinglistára. Az ember életminőségét javító újításokat, például háborús sérülések után a regenerációt, felépülést segítendő szereket vetnek be. Korszakalkotó fölfedezéseket, amelyek az egyén életben tartását szolgálták, használnak teljesítményfokozásra, a magaslati edzés mellett, így jutottunk el a vérdoppingig is, pl. EPO-hoz. Nehéz megmondani, mi megengedhető és mi nem az. Erre hivatott a nemzetközi dopping bizottság.
Nem a legmocskosabb játék lenne akkor a legtisztább? Hogy szabadjára engedjük a dolgot, és mindenki doppingoljon, ahogy csak bír?
Nemcsak az olimpiai eszme, a fair play, meg a tiszta verseny miatt mondom, hogy ez képtelenség. Tessék, legyen egy hagyományos olimpia, és rendezzünk egyet külön a doppingolóknak is! Ott nem a legjobb fog nyerni, hanem az, akinek a legjobb a biokémikusa. Amíg természetes összetevőket szednek, nem erről van szó. És az olimpiáknak, a „tiszta” sportnak pont az lenne a lényege, hogy a természetes felkészülés során szerzett képességeket használják fel, mutassák be a sportolók.
Egyre többen vallják, hogy húsmentes étkezéssel is elérhető a csúcsteljesítmény. Osztja ezt a nézetet?
Az emberi izom testösszetételét, fogazatát, az emésztőrendszerét vizsgálva egyértelmű, hogy mindenevők vagyunk. Húsra és növényi eredetű tápanyagokra egyaránt szükségünk van. Így még rosszabbnak gondolom a semmilyen állati eredetű élelmet nem fogyasztó vegánságot. Az ellentábort meggyőzni, persze, elég nehéz volna, de nem is feladatunk. Ez egyéni döntés kérdése. Ami biztos, a sokoldalú táplálékbevitel fontos a teljesítményfokozáshoz.
Usain Bolt 9,58 másodperccel tartja a 100 méteres síkfutás rekordját. Mit gondol, hol húzódik az emberi teljesítőképesség határa?
Az egyetemen ugyanezt a kérdést fel szoktam tenni a hallgatóknak. Vajon 9,58 másodperc alá lehet menni? Ezt senki nem tudja, ha tudnám, a hétvégén én nyerném az ötöslottót. De lássuk be, a rekordoknak mégiscsak az a sorsuk, hogy megdöntik azokat.
Azért is nehéz a kérdés, mert a technikai újítások is rengeteget számíthatnak, futócipőket speciel már be is tiltottak.
Talán a kenyai Eliud Kipchoge is ilyenben futott, amikor Bécsben, „mesterséges” körülmények között 2 órán belül (1:59:40 – a szerk.) teljesítette a maratont. Nem is ratifikálták ezt az eredményt. Ez elképesztő sebesség. Szoktam mondani a tanítványaimnak, ültessenek be valakit az autóba, gyorsuljanak fel 21 kilométer/órára, kapcsolják be a tempomatot, ők meg fussanak a kocsi mellett. Hogy meddig bírják. Legtöbbünk három percen belüli kilométerekkel futni egyáltalán nem is tudna. De ott volt a dél-amerikai parasprinter, aki most börtönben van, Pistorius. Szerette volna elérni, hogy az épek között indulhasson. Azonban a szakemberek, tudományos kutatók sem tudták eldönteni, hiába vizsgálták biomechanikusok, mozgáselemzők, sporttudományi szakemberek, hogy neki előny vagy hátrány a protézis. A kérdés továbbra is: milyen eszközökkel, módszerekkel érjük el a magasabb teljesítményt?
Hol van még fejlődési lehetőség a sportolók felkészítésében?
Az edzésmódszerek folyamatosan hatékonyabbak, egyre eredményesebb a táplálkozástudomány, de azt hiszem – minthogy az ember egy bonyolult rendszer, az izmaink fehérjékből, azok aminosavakból állnak, ásványi anyagokról, ionokról beszélünk –: a speciális, személyre szabott, tudományosan megalapozott felkészítésben rejlik leginkább potenciál.
