A Völner–Schadl féle megvesztegetési ügynek van egy tanulságos mellékszála - derült ki nemrégiben -, amelyben a vízüzemű motor játssza a főszerepet. Ez a sajtóhíradások szerint is egy nagyon zavaros és gyanús história, de a téma tudományos elemzésébe eddig nemigen ment bele senki. Nézzük tehát ennek a „vízüzemű motornak” a szakmai hátterét!
A "TALÁLMÁNY". K. Szabolcs (bútorasztalos) és N. Csaba (szerelő) – úgymond Nikola Tesla ötlete alapján – azon dolgoztak, hogy egy megfelelően átalakított belsőégésű motor „vízüzemű hidrogén égésével” működjön. Vagyis víz bontásával kapott hidrogén lenne a motor üzemanyaga.
Szóltak is egy régi barátjuknak, R. Róbertnek, és ő 185 millió forinttal támogatta a kutatás-fejlesztést. Amikor R. Róbert kifogyott a pénzből, Schadl György (Magyar Bírósági Végrehajtói Kar, elnök) megvásárolta a megelőlegezett találmányt, és innentől ő adott havi félmillió forint fizetést K. Szabolcsnak. A továbbiak szervezeti háttereként pedig létrehozta az Aqua Energy Solution Zrt-t, apportként belevitte a készülő motor terveit.
PÁLYÁZATI PÉNZEK. Schadl úgy gondolta, hogy az Aqua Energy Zrt. jó keret lehet komoly pályázati pénzek elnyeréséhez. Meg is kereste Völner Pált (Igazságügyi Minisztérium, államtitkár), s úgy tálalta neki a pályázathirdetésre vonatkozó javaslatát, hogy a készülő vízüzemű motor nagyon hasznos lehet a Völner-közeli bányavállalkozás, a lábatlani Calmit Hungária Kft. számára is. Völner vállalta, hogy megkeresi Steiner Attilát (Innovációs és Technológiai Minisztérium, államtitkár), a fülébe teszi a bogarat, hogy írjanak ki olyan energetikai pályázatot, amelyen a vízüzemű motor sikerrel indulhat.
Völner és Schadl rögtön neki is állt körvonalazni a számukra optimális pályázatot. Azt is elkezdték szervezni, hogy a két „feltaláló”, valamint az S. K. Béla (a Calmit Zrt. vezetője) által megbízott szakemberek állítsanak össze egy olyan szakanyagot, mely végképp meggyőzi Steiner Attilát, hogy érdemes kiírni a pályázatot. Völnerék nagyjából 1 milliárd forint pályázati pénzre számítottak.
Nem mellékes körülmény, hogy S. K. Béla több alkalommal is jelezte a kétségeit, hogy egyáltalán működőképes lesz-e az a motor, Völner azonban – bár föltehetően ő is tisztában volt azzal, hogy humbug az egész – megnyugtatta, hogy ha majd már megnyerték a pályázatot, „senki nem fogja nézni, hogy valójában volt-e reális esély a pályázatban megjelölt eredmény elérésére vagy nem”.
NAGYPÁLYÁS JÁTSZMA. Völner egyre nagyobb pályán játszott a „vízüzemű motorral”. Megkereste a motor ötletével Kovács Pált (Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal, alelnök) és Süli Jánost (Paks bővítéséért felelős tárcanélküli miniszter) is. El is utaztak mindketten, hogy a helyszínen tanulmányozzák a szerkezetet, de érdekes módon nem egyformán értékelték ugyanazt a helyzetet. Kovács Pál szerint: „láttam a vízüzemű motorral hajtott járművet és külön magát a motort is, amely vízzel gyönyörűen működött, vízpárát pufogott ki”. Süli János szerint viszont: „nem láttuk pontosan, hogy hogyan történt a víz bontása és a hidrogén égése, de azt igen, hogy egy fekete kockába beáramlott a víz és kiáramlott a gőz. De láttunk már olyat, hogy egy ilyen kockát előzőleg feltöltöttek hidrogénnel.” Süli elvetette a paksi felhasználás gondolatát, mondván, hogy „ipari felhasználásra alkalmatlan”.
Völner megkeresésére – no meg azért is, mert „Palkovics miniszter urat is nagyon érdekelte” a találmány, amely „ígéretesnek tűnik” – Steiner Attila is elment, hogy a Calmit Zrt. lábatlani bányájában, a helyszínen tanulmányozza a motort. Érdekesen felemás az ő reakciója: utólag azt mondta, hogy „az látszott, hogy valami itt működik”, mégis ejtette az ügyet, de csak arra hivatkozva, hogy nem kapott részletes dokumentációt a motorról.
TANULSÁG 1. Természettudomány. A „vízüzemű motor” gondolata nem új; már évtizedekkel ezelőtt is felbukkant. Ami nem is csoda, hiszen a vízből valóban kivonható a hidrogén, s a hidrogén valóban az egyik legreménytelibb motor-hajtóanyag.
Ámde a vízmolekulák bontásához energia kell. A legismertebb technika az, hogy egyenáramot vezetünk a vízbe, s akkor a bontó készülék egyik oldalán hidrogén buborékok fejlődnek, a másikon pedig oxigén buborékok. Ha a fejlődő hidrogént külön gyűjtjük és tároljuk, annak elégetésével kiválóan meghajthatjuk a belső égésű motorokat.
A vízbontás (víz → hidrogén + oxigén) és a hidrogén égése (hidrogén + oxigén → víz) két olyan kémiai folyamat, amelyek pontosan egymás tükörképei. Ezért a két reakció energia-változása is pont ugyanakkora. Csak különböző előjellel. A hidrogén gyűjtéséhez ugyanannyi energiát kell elhasználnunk, mint amennyit „kapunk” a hidrogén égésekor. (És akkor még nem beszéltünk arról a fizikai törvényről, hogy minden energiaátalakítás elkerülhetetlenül némi veszteséggel jár. Ha tehát a vízbontáshoz szükséges energiát - valahogy - közvetlenül motorhajtásra használnánk, jobban járnánk, mint ezzel a „körúttal”.)
Röviden: aki azt gondolja, hogy ez a vízüzemű motor észszerű találmány, az gondolatban „feltalálta” az örökmozgót, és egyúttal érvénytelenítette az energia-megmaradás törvényét. De hát már évszázadok óta tudjuk – és már az általános iskolában is tanítjuk –, hogy örökmozgó nincs, elvileg sem készíthető. A vízüzemű motor tehát nem más, mint a tudatlanság és a kóros hiszékenység iskolapéldája. Hogy’ lehetséges az, hogy felelős pozícióban lévő emberek – jogászok, műszaki végzettségűek, horribile dictu: energetikai döntéshozók! – nem kiáltanak fel már az első mondat után, hogy „de hát ez lehetetlenség; e mögött nyilván csalás van!”. Hogy’ lehetséges, hogy miniszterek, államtitkárok, kormánytisztviselők hónapokig, sőt évekig „eljátszadoznak” egy ilyen abszurdummal, szélhámoskodással, értelmetlenséggel?
TANULSÁG 2. Tisztesség. Erkölcsi kérdés, hogy akik már gyanítják – vagy egyenesen tudják –, hogy szemfényvesztés az egész, miért nem jelzik ezt. Miért nem mondja az egyik miniszter a másiknak, hogy félrevezetés áldozata?
És még súlyosabb az az erkölcsi fertő, amelyben egy államtitkár tudatosan belemegy – és mást is belevisz – egy hazugságba, ha abból pályázati százmilliókra számíthat.