Fidesz;Budapest;Karácsony Gergely;többség;önkormányzati választás;2024;Mi Hazánk Mozgalom;

Átírnák a budapesti választási szabályokat, hogy Karácsony Gergelynek ne legyen többsége a Fővárosi Közgyűlésben

Nincs jogi akadálya annak, hogy kevéssel az önkormányzati választások előtt átírják a választási szabályokat a fővárosban. A Mi Hazánk Mozgalom most bedobott javaslata nagyon is megfelel a Fidesznek.

A fővárosi közgyűlés arányos, listás választása nem csak a Mi Hazánknak, de az „ellenzéki összefogáson” kívüli pártoknak, így a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak is kedvezne, amelynek ráadásul magasabb támogatottsága is lehet Budapesten, mint a radiális jobboldalnak – állapította meg kérdésünkre Mikecz Dániel politológus.

A Mi Hazánk kedden benyújtott törvénymódosító javaslatában azt kezdeményezte, hogy a fővárosi közgyűlés megválasztásakor – a 2014-ig alkalmazott szabályoknak megfelelően – ismét a listás szavazatok arányának megfelelően osszák el a mandátumokat. Toroczkai László pártelnök közölte, hogy a parlamenti pártokat is színvallásra akarják kényszeríteni: szeretnék megtudni, ki az, aki „demokratikus pluralizmust” akar.

Mikecz Dániel arra a körülményre hívta fel a figyelmet, hogy amennyiben nincsenek érdemi támogatottsággal bíró polgármester-jelöltjei egy adott pártnak, úgy az kieshet a fővárosi nagypolitikából. (Jelenleg a közgyűlés 33 tagja közé tartozik a főpolgármester és a 23 kerületi polgármester, rajtuk kívül 9 listás mandátumot osztanak ki – a szerk.) A fővárosi közgyűlési jelenlét a Mi Hazánknak újabb lehetőséget adna konfrontációkra Budapesten: elsősorban olyan kulturális ügyekben, amelyek már eddig is láthatóságot biztosítottak számára országos szinten.

A Fidesznek érdekében áll, hogy az arányos rendszerben több párt között oszoljanak meg a fővárosi képviselői helyek, így nem feltétlenül lenne meg a közgyűlési többsége az újrázó Karácsony Gergelynek. – Egybeesik tehát a Mi Hazánk és a Fidesz érdeke

 – hangsúlyozta a politológus.

Karácsony Gergely főpolgármester erős szavakkal bírálta a Mi Hazánk javaslatát a közösségi oldalán. „Alig hét hónappal a választás előtt a Fidesz újra módosítani próbálja a fővárosi közgyűlésre vonatkozó választási szabályokat. Még ahhoz is gyávák, hogy saját nevükben adják be a javaslatot, rábízták azt a félfasiszta testvérpártjukra” – írta, hozzátéve: 2014-ben eltörölték a listás választást, hogy így csináljanak többséget maguknak, most visszaállítanák a korábbi rendszert, mert abban bíznak, hogy így tudják elverni az ellenzékét. „Most szólok: nem fog menni” – jelentette ki a főpolgármester.

Mikecz Dániel szerint kívülről nem ítélhető meg, hogy történt-e egyeztetés a Fidesz és a Mi Hazánk között. A Fidesz számára nincs visszatartó ereje a választások közelségének, hogy változtasson a választási rendszeren. Megtette ezt korábban is, legutóbb a 2022-es parlamenti választás előtt a listaállítás szabályaival – emlékeztetett a politológus.

– Semmiféle korlátozás nem szerepel a törvényben, ami arra vonatkozna, hogy mennyi időnek kell eltelnie a választási jogszabályok megváltoztatása és a választás között – nyilatkozta lapunknak László Róbert, a Political Capital választási szakértője. Technikai szempontból nyilván nehezen lenne kivitelezhető, ha például a jelöltállítás lezárulta után írnák át a választási szabályokat, de jogi akadálya elméletileg ennek sincs. Egyetlen kivétel akad – mondta László Róbert –, ami azonban nem az önkormányzati, hanem az országgyűlési választást érinti: az egyéni választókerületi határokat a parlamenti választás évében és az azt megelőző évben nem szabad átrajzolni. Persze – jegyezte meg –, ez is csak egy passzus egy sarkalatos törvényben, amit, ha érdeke éppen úgy kívánja, a Fidesz-kétharmad bármikor hatályon kívül helyezhet.

A Political Capital gyorselemzése is kitért arra, amit Karácsony Gergely említett: ahogy 2014-ben, most is a Fidesz aktuális választási esélyei motiválhatják a módosítást. Kilenc éve jók voltak Tarlós István főpolgármesteri újraválasztási esélyei, de a 2014-es európai parlamenti választás budapesti eredményeiből azt lehetett kiolvasni, ha marad a listás választási rendszer, aligha lesz meg mögötte a közgyűlési többség. Ha viszont a kerületi polgármesterek ülhetnek be a közgyűlésbe, illetve további kilenc képviselő csak kompenzációs listáról szerez mandátumot, könnyen összejöhet a többség – és össze is jött. 2019-re azonban Budapesten megerősödött az ellenzék. A főpolgármesteri szék mellett a 23-ból 14 kerületi polgármesteri posztot is elhozva már az ellenzék profitált az öt évvel korábban kialakított rendszerből.

A Fidesz vélhetően most azt méri, hogy képtelen Budapestet visszaszerezni, Karácsony Gergelyt jó eséllyel újraválasztják, és azon gondolkodik, hogyan lehetne megbontani mögötte a többséget. 

Kezére játszik, hogy az ellenzéki oldal most nem zár úgy össze, mint 2019-ben, erősebb az MKKP is, sőt, a Political Capital szerint a Mi Hazánk számára sem lehetetlen az öt százalék. Ha a hatályos rendszer maradna, ezek a mozgások kevés helyen zavarnának be a kerületi polgármesteri győzelmekbe, amelyek meghatározzák a fővárosi közgyűlési erőviszonyokat. Ellenben ha visszatérnének a listás választáshoz, arra bátorítanák az összes komolyan vehető pártot, hogy önálló listán induljon. Így kárba vesznének az ötszázalékos küszöb alatt teljesítő pártokra adott szavazatok.

Az ötletet, hogy a fővárosban hozzák vissza a listás választást, a közelmúltban a volt SZDSZ-es Fodor Gábor vetette fel – konstatálta a Political Capital elemzése, amely egyúttal jelezte: a Mi Hazánk módosítójához még bármikor érkezhetnek további módosítók. Egyáltalán nem biztos tehát, hogy a most kirajzolódni látszó rendszerben választunk jövő júniusban.

Jobbikos túlélési esélyek

A Jobbik-Konzervatívok számára a főpolgármester-jelölt láthatóságot biztosít, erősíti a párt EP-választási kampányát – értékelte Mikecz Dániel, hogy Karácsony Gergellyel szemben a Jobbik elindítja Brenner Kolomant. A Jobbik túlélése szempontjából fontos, hogy meg tudjon jelenni egy választási kampányban önállóan, valamint értékelhető eredményt érjen el az EP-választáson. Mikecz Dániel felidézte, hogy amikor a Jobbik húsz százalékon állt 2014-ben, főpolgármester-jelöltje, Staudt Gábor akkor is csak hét százalékot tudott elérni Budapesten. Ilyen eredmény már veszélyeztetné Karácsony győzelmét, azonban a tíz évvel ezelőttihez képest most jóval alacsonyabb a Jobbik támogatottsága. Jakab Péter, a Nép Pártján vezetője (a Jobbik volt elnöke) az ellenzék elárulásának tartja Brenner Koloman indítását, a Jobbik szerinte „most épp a fővárost akarja átjátszani Orbánéknak”.