„Az ember, / amikor fiatal, / képes arra, hogy előre elgondoljon / egy saját világot, / amit aztán fel is építhet magának” – írja az Ég Bolt című, frissen megjelent kötetében. Emlékszik, annak idején milyen reményekkel kezdte el az irodalmi pályát, ezekből a reményekből mára mi maradt?
Éppen ma mondta egy hölgy, hogy kamasz lánya nemrég olvasta az új könyvemet, és azt közölte vele, hogy „ő még ennyi szép verset egy rakáson nem látott”, ami kamaszoktól ugye elég nagy elismerés. Ezzel a friss élménnyel azt tudom mondani, hogy igen, ilyen reményekkel kezdtem annak idején a pályát: hogy nem teljesen öncélúan írom majd a szövegeimet, akár úgy is alakulhat, hogy eljutnak az olvasóhoz. Arra ugyanis több esély volt, hogy sosem jelennek meg, hisz amikor első gyerekverseimet írtam, a nyolcvanas évek közepén, még bőven az átkosban jártunk, és Magyarországon ugye „történelmileg úgy alakult”, hogy gyerekkönyve szinte kizárólag csak annak lehetett, akinek már volt felnőtteknek szóló kötete. A Csillagszedő Márió versei tehát a kiadás legcsekélyebb esélye nélkül születtek, onnan nézve persze a reményeim teljesültek – hisz röpke tizenhét esztendő múltán, 2002-ben, három évvel azt követően, hogy a felnőtteknek szóló, Szövetek című kisregényem napvilágot látott, megjelenhettek a gyerekversek is. Most így, hatvanévesen is van még néhány könyvterv, amiket fontosnak gondolok, szeretném őket megírni. Ha tetszik: ez új reményekkel tölt el.
Októberben töltötte be az említett hatvanadik életévét. A mese vagy a meseíró öregszik meg hamarabb?
Minden esély megvan rá, hogy a meseíró, és ez így van jól.
A Csillagszedő Márió időközben legendás gyerekverskönyvvé vált, a születésnapjára és az Ég Bolttal egy időben már a harmadik, felújított kiadása jelent meg. Módosított rajta bármit is?
A szövegen semmit nem változtattam, csak a rajzok újultak meg. Hasonlóan a német kiadás belíveihez vagy a POKET zsebkönyvhöz, ebben a kiadásban is színes rajzokat kaptak a versek.
A könyvbeli témák a mai napig aktuálisak. Ennyire változatlanok a gyerekeket, családokat sújtó problémák?
Ha nem is változatlanok, de sajnos vagy sem, azt ma is elmondhatjuk, amit húsz-harminc évvel ezelőtt. A válás igen gyakori volt már akkor is, minden második családot érintett. A magyar gyerekirodalomban erről írni akkor tabu témának számított, szerencsére ma már nem az. Az pedig nem volt szokatlan akkor sem, most sem, hisz szinte elkerülhetetlen, hogy az unokák előbb-utóbb szembesüljenek a nagyszülő elvesztésével. Jó, ha erről is beszélünk.
Hogyan születtek a több szempontból is párdarab Ég Bolt versei?
Van úgy, hogy az ember nem tudja, miért ír meg egy-egy verset. Nincs vele különösebb célja, csak írja. Én legalábbis így jártam a Csillagszedő Márió verseivel. Jó pár évig csak írtam őket, aztán, amikor fiktív családtörténetté kezdtek összeállni, egyre tudatosabban építettem tovább a kötettervet – akkorra ugyanis már világossá vált bennem, hogy egy szabad gyerekversekből álló családregényt írok. A fentiekhez hasonlóan jártam az Ég Bolttal is, és amikor a koncepció kezdett valósággá válni, szerettem volna úgy párhuzamba állítani az elődjével, hogy a szándék egyértelműen felismerhető legyen, ugyanakkor persze a különbségek is megmutatkozzanak: itt nem egy óvodás kislány, hanem egy kamasz fiú mesél, és nem a barátságról, a halállal meg a szülei válásával való szembesülésről, hanem az első szerelemről, a tőle való kényszerű elválásról, illetve a saját betegségéről. A Csillagszedő Márió főszereplője a saját mikrovilágát nemcsak feltérképezi, de a frissen birtokolt tudást a megismerés aktusával párhuzamosan rendszerezi is, és az új ismereteket nemegyszer már-már filozofikus megállapításokba tömöríti. Az Ég Bolt kamasz fiú főhőse ugyanúgy kénytelen feldolgozni ezeket az új tapasztalásokat, mint a kislány, de a filozofikus megállapítások mellett és helyett ezekben a versekben – mintegy a betegség hozományaként – a transzcendens világ is megmutatkozik, az Ég Boltban bőven találni istenes, istenkereső verseket.
„Mert akik sírnak, mind megvigasztaltatnak” – írja a Hegyi beszédből kölcsönzött állítást. Egy meséket, gyerekverseket író alkotót mi vigasztal meg a legkönnyebben?
A sírás, mondanám az evidenst, de hát a sírás előtt azért még vannak opciók, gyakran azok is vigaszt nyújtanak.
A gyerekirodalom viszonylag kevés fórumot (Papírhajó, Csodaceruza, Szitakötő, MeseCentrum) tudhat magáénak. Hogyan tájékozódjon a szülő, nagyszülő, hogyan döntse el, melyik könyvvel lepje meg a csemetéjét, unokáját?
Kezdjük azzal, hogy a hazai gyerekirodalom kétezres évek eleji feltámadása szép lassan elszivárogtatta az akkortájt például az Élet és Irodalomban publikáló gyerekkönyvkritikusokat az újonnan alakult kiadókhoz. Belőlük lettek a szerkesztők, főszerkesztők, és attól kezdve, ugye, meglehetősen visszatetsző lett volna egymás vagy pláne saját kiadójuk könyveiről írni. Szerencsére közben az egyetemeken is megújult a gyerekirodalmi szakemberek képzése, van tehát utánpótlás, azt gondolom, most már rajtuk volna a sor, hogy olyan, jó értelemben vett populáris, ám minőségi lapot gründoljonak, ami ajánlók, kritikák és primer szövegek közlésével, rokon területek szakembereinek bevonásával értékalapú szelekciót végez. Tájékozódási pontként addig is ott vannak a fent említett lapok, vagy esetenként egy-egy folyóirat gyerekirodalmi blokkja – bár meggyőződésem, hogy akik ezeket olvassák, egyébként is tisztában vannak a gyerekirodalmi trendekkel. Igazából tehát a megjelenésekre azonnal reagáló, a folyamatokat gyorsan követő, friss, fiatalos, értékalapú lap kellene akár print, akár online formában. Tudom, hasonlóval próbálkoztak már néhányan, de hátha a fiataloknak ez majd tényleg sikerül. Én úgy érzékelem, az utóbbi évtizedekben vannak arra jelek, hogy a gyerek- és ifjúsági irodalom, ha csak lassan is, kezdi elfoglalni az őt megillető helyet itthon is. Ebbe a tendenciába jól illeszkedne egy ilyen lap, mondjuk a vezető könyvkiadók összefogásával és anyagi támogatásával, de úgy, hogy a kisebb, kevesebb profitot termelő műhelyeket sem zárnák ki az egyességből. Szóval nem feltétlen a piac kizárólagos uralása volna a cél, hanem a minőségi szelekció, ami jó tájékozódási pont lehetne szülőknek, gyerekeknek, és persze nem utolsósorban: az eladási számokat is megnövelhetné, vagyis az olvasókét, ami közös érdek volna, mindannyiunké.
+1 KÉRDÉS
„Az a baj, hogy mindig valami baj van” – írja. Megengedett egy gyerekírónak, aki hisz a csodákban, a pesszimizmus?
Ez a mondat a főszereplő kiskamasz fiú szájából hangzik el az Ég Boltban, és bár tagadhatatlan, hogy a lírai én és a szerző érzései között van némi átjárás, mindezzel együtt szeretném azt hinni, hogy nem a pesszimizmus mondatja velem, hanem objektív szemlélettel vagyok kénytelen látni ezt a sok területen tagadhatatlanul rossz irányt. Szürreális dolgok történnek itthon és a világban is. Ha csak a hazai viszonyokra nézek: tessék belegondolni, mekkora a különbség aközött, ami van, és amit a rendszerváltás táján reméltünk.
