A közelgő uniós csúcstalálkozó lehet a legjelentősebb a blokk közelmúltbeli történetében. Elsősorban az időzítés teszi döntő jelentőségűvé. Az ukrán ellentámadás elakadt. A háború kitörése óta most először gyökeret vert az az érzés, hogy Oroszország valóban győzni fog. Az Ukrajna támogatására irányuló, hosszan méltatott nyugati elszántság egyre csökken. A Nyugat-Balkán forrong. A jövő évi amerikai elnökválasztás pedig nem sok jót ígér Európa számára.
A héten Brüsszelben ülésező uniós vezetőkre nagy nyomás nehezedik, hogy megkezdjék az uniós csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával és Moldovával, és megállapodjanak egy 50 milliárd eurós pénzügyi segélycsomagról Kijev számára – és jól tennék, ha nem becsülnék alá e két döntés súlyát. Határozott üzenetet kell küldeniük Putyinnak, hogy reményei, miszerint a saját javára fordíthatja a háború kimenetelét, meglehetősen elhamarkodottnak bizonyulnak. Nem szabad kétséget hagyniuk az Ukrajnára vonatkozó európai perspektívával kapcsolatban, és azt illetően, hogy az EU elkötelezett az országnak az európai blokkba való bevonása mellett. Tágabban nézve pedig azt kell közvetíteniük az európaiak felé, hogy az Ukrajna és más országok integrációjára irányuló erőfeszítések miért is jelentenek jó befektetést az EU jövője szempontjából.
Minden eddiginél nagyobb szükség van határozott fellépésre. A Külkapcsolatok Európai Tanácsa (ECFR) által hat EU-tagállamban (Németország, Franciaország, Dánia, Lengyelország, Románia és Ausztria) végzett új közvélemény-kutatás szerint az európai polgárok nagy része úgy véli, hogy Ukrajna csatlakozása a blokkhoz inkább aláásná (átlagosan 45 százalék), mint erősítené (25 százalék) Európa biztonságát. A saját országukra gyakorolt hatásról kérdezve a franciáknak csak 15 százaléka, a németeknek pedig 20 százaléka számít arra, hogy országa biztonsága szempontjából pozitívumokkal járna egy ilyen lépés (39, illetve 47 százalékuk szerint pedig negatív lenne az eredmény). Egyedül Lengyelországban érvényesülnek egyértelműen a pozitív vélemények (41 százalék a 30 százalékkal szemben).
A nyugat-balkáni országok esetében is hasonlóan borúlátóak a vélekedések, és csak kevés európai látja úgy, hogy esetleges csatlakozásuk bármilyen előnnyel járna az EU biztonsága szempontjából (23 százalék gondolja ezt, míg 33 százalék az ellenkezőjét). Ezek az eredmények kijózanítóak – és figyelmeztetőek. Az európai politikusok folyamatosan azt hangoztatják, hogy az EU bővítésére geopolitikai okokból van szükség. De még nem sikerült az európai társadalmakat is maguk mellé állítaniuk, hogy támogassák ezt a nézetet. Úgy tűnik, az aggodalom, hogy az új tagok felvétele konfliktusokba sodorhatja az EU-t erősebb, mint az a meggyőződés, hogy a tagságuk elszigeteli Európát az orosz vagy kínai befolyástól.
A párbeszéd azonban továbbra is nyitott. Az ECFR által megkérdezett hat ország polgárainak többsége (átlagosan 37 százalék) úgy véli, hogy Ukrajnának lehetőséget kellene kapnia az EU-hoz való csatlakozásra - és ezzel gyakran olyanok is egyetértenek, akik tisztában vannak egy ilyen esemény negatív következményeivel. Úgy tűnik, hogy az ukránok érzelmi támogatása továbbra is erős, és felülmúlja a racionális megfontolásokat. A nyugat-balkáni országok iránt azonban kisebb a lelkesedés. Csak az európaiak 20-30 százaléka látná őket szívesen a blokk jövőbeli tagjaiként. A hozzáállásbeli különbségek jelentősek az EU-n belül. Dániában és Lengyelországban a lakosság közel fele (50, illetve 47 százalék) támogatja Ukrajna csatlakozását. Ausztriában csak 28 százalék támogatja, míg 52 százalék ellenzi. A legtöbb országban azonban a megkérdezettek 20-40 százaléka nem nyilvánít véleményt, vagy közömbös Ukrajna csatlakozásával, illetve általában a bővítés kilátásaival kapcsolatban. Ez arra utal, hogy az európaiak jelentős része továbbra is meggyőzhető arról: saját jövőjük minden eddiginél erősebben függ attól, hogy az EU milyen eltökélten használja ki legfőbb értékét - európai szomszédainak integrálását a béke és a gazdasági jólét szférájába.
A cél érdekében tett érdemi lépések sürgőssége nem is lehetne nyilvánvalóbb. Ha Ukrajna nemcsak területének egy részét veszíti el, hanem az EU ajánlatának hitelességébe vetett hitét is, annak drámai következményei lesznek Európára nézve. Ahhoz, hogy Ukrajna stabil és kiszámítható országgá váljon, meg kell nyernie a háborút. A győzelem legfontosabb mércéje azonban nem a területe feletti teljes ellenőrzés helyreállítása lesz, hanem az, hogy európai, virágzó és demokratikus országként nyeri el a jövője feletti irányítást. Az EU Ukrajna egyetlen esélye. Ha ezt az esélyt elveszíti, az EU-nak nemcsak a felelősséggel, hanem a kudarc hatalmas geopolitikai hatásainak terhével is számolnia kell. Ugyanez igaz a Nyugat-Balkánra is. Talán ez az utolsó pillanat, hogy megállítsuk ezeket az országokat annak érdekében, hogy ne sodródjanak orosz vagy kínai pályára.
Úgy tűnik, hogy sem az európai közvélemény, sem sok uniós vezető nem érti teljesen a helyzet súlyosságát. Látszólag úgy vélik, hogy a status quo fenntartása lehetséges, és az intézményi reformviták megfelelő választ jelentenek a geopolitikai kihívásokra. Ez téves és veszélyes. Az e heti csúcstalálkozón elengedhetetlen, hogy a vezetők ne riadjanak vissza a vészjósló hangnemtől és a kemény döntésektől.
Tárgyalásokat kell kezdeniük Ukrajnával és Moldovával, kötelezettséget kell vállalniuk a 2024-re szükséges katonai támogatásra, és ki kell jelenteniük, hogy az EU a következő uniós költségvetést a bővítésre készíti elő. Meg kell állapodniuk abban is, hogy az uniós tagállamok és a tagjelölt országok közötti kétoldalú vitákat a bővítési politika keretein kívül fogják kezelni. Ez segítene biztosítani, hogy 2028-ra azok a tagjelölt országok, amelyek teljesítették az EU szükséges kritériumait, és elfogadták az erős jogállamisági feltételrendszert, legalább az integráció pénzügyi és gazdasági előnyeit élvezhessék.
Nincs más mód arra, hogy hangsúlyozzuk az EU elkötelezettségét a bővítés mellett, amely kulcsfontosságú geopolitikai döntés, és egy olyan bátor megközelítés, amely egyértelmű kötelezettségvállalásokat tesz Ukrajna és más tagjelölt országok számára. Világos üzenetre van szükség a jelenleg 27 tagú EU polgárai számára is, és azok számára is, akiket még meg kell győzni a bővítés szükségességéről. Rá kell ébredniük, hogy az ő biztonságuk és stabilitásuk is veszélyben van. A politikai elit nem a vasárnapi beszédekkel megnyerni a szívükért és elgondolásaikért folytatott harcot. Itt az ideje, hogy ne csak beszéljenek, hanem cselekedjenek is.
PIOTR BURAS
A Külkapcsolatok Európai Tanácsa (ECFR) varsói irodájának vezetője
és
ENGJELLUSHE MORINA
Az ECFR vezető politikai munkatársa