Alig hiszem, hogy nem a magyar miniszterelnök volt a legtöbbet emlegetett személy a behavazott Európában. Ennek persze nem a hó volt az oka, bár kétségtelen, hogy amikor a budapestiek belepöktek a markukba, nem kevésszer és nem éppen dicsérő jelzőkkel emlegették a miniszterelnököt, mielőtt a hólapátot kezdték volna tologatni. Így verték vissza a zoknimagasságú, humorosnak szánt bejegyzését („a hó leesett, Budapest elesett”), jelezve, hogy keresztanyád esett el, nem Budapest.
A budapestiek szerint: adtak volna csak annyi pénzt Karácsony Gergelynek, mint amennyit az előd, Tarlós István kapott, akkor lenne több hóeke, meg több hómunkás is mozgósítható lenne, oszt nem kellene várnunk a jószerencsét. Mert azt jól tudják a budapestiek, mekkora hóhányó a miniszterelnök, hányféle módon fojtogatja városukat, hányféle büntetést eszelt ki amiatt, hogy nem az általa kiszemelt (bűn)szövetségi tagot választották főpolgármesternek.
EURÓPA HÓHÁNYÓJA. Ám ma már nemcsak a budapestiek, hanem Európa szinte minden szavazópolgára tudja, hogy mekkora hóhányó a magyarok miniszterelnöke, hiszen mindenki látta kínos feszengését, majd kézfogását tartótisztjével, Putyinnal. Azt pedig minden európai sejti, hogy Putyin nem pusztán tömeggyilkos zsaroló háborús bűnös, de például hozzá vezetnek a szálak a Londonban a „novicsok” nevű idegméreggel, majd nukleáris anyagot tartalmazó anyaggal meggyilkolt volt KGB ügynök halálának ügyében.
Nem kell ahhoz – az időközben már lemondott – „holland fickó”, azaz a holland kormányfő, hogy az európai adófizetők ráébredjenek: a hóhányó magyar miniszterelnök nem országa épülésére, hanem saját (fogadott és vérszerinti) családjának gazdagodására használta fel a pénzüket. Miközben ők, európai adófizetők segítik az ukránokat meg a „frontországokat”, hogy az orosz agresszor Putyin ne törhessen rá – az USA nélkül majdnem védtelen – Európára, addig a magyar miniszterelnök az orosz gáz és olaj egyik vásárlója, azaz finanszírozza az agresszort, történetesen az ő pénzükből.
Nem elég, hogy Európa vezetői közül egyedül ő mutatkozik Putyinnal közös fotón és baráti megbeszélésen, de nem is hajlandó hozzájárulni az Európát az orosz agresszió ellen védelmező Ukrajna megsegítését célzó közös alaphoz, sőt, az ukrán csatlakozás lebegtetésével is folyamatosan zsarolt. Benne látják az európaiak azt a hírhedt politikust, aki minden szélsőjobboldali populistának, vérnácinak a barátja, kezdve a brit Nigel Farage-tól, a holland Geert Wildersen, a francia Marine Le Penen át az olasz Salviniig. Olyan emberként tartják számon, aki képes és hajlandó az európai polgárok hétköznapjainak nyugalmát bármikor felrobbantani. Még Kaczyński által vezetett lengyel elvbarátai is meghökkenve vették tudomásul önző oroszbarát vonalvezetését, amelynek megfelelően a valahai oroszűző ifjoncból muszkavezetővé vált. Hát ki mást neveznének az európai polgárok hóhányónak, ha nem őt?
HÓOLVADÁS UTÁN. Ezt a véleményt az ukránok és közöttük a kárpátaljai magyarok is osztják, hiszen, ahelyett, hogy felismerné: éppen Ukrajna uniós csatlakozása az az alkalom, amikor kikövetelhetné a magyarok helyzetének javítását, egészen a részleges kulturális autonómiáig, a magyar nyelv elismert és hivatalos használatáig. A magyar hóhányó - hóolvadáskor persze inkább vizesnyolcas – erre is képtelen, nem is szólva a megtámadott Ukrajna cserbenhagyásos elgázolásáról. Enyhén szólva megmosolyogtató, hogy éppen a magyar miniszterelnök, aki rokonai, barátai és üzletfelei boldogulására költi el Magyarország pénzét, rabolja le az ország javait, mint bagoly mondja az ukrán verebeknek, hogy a korrupció méretes volta miatt ők bizony nagyfejűek.
Persze minden európai tudja, hogy bajban van, hiszen a dicsekvéstől hangos magyar gazdaságpolitikát a dán, a holland, a német, a francia adófizetőktől kapott, átlagosan az ország éves bruttó összeterméke (a GDP) 4-5 százalékát is elérő segélyre alapozta, attól volt oly rátarti. Azonban még ebből a tömérdek pénzből sem tudta érdemben mérsékelni az államháztartás hiányát, vagy legalább olyan robusztussá tenni az éves gazdasági növekedés ütemét, mint a lengyelek vagy a románok. Most, amikor a magyarországi éves áremelkedés üteme még mindig legalább kétszer magasabb, mint az európai átlag, a költségvetés deficitje pedig kétszeresen múlja felül a túlzott deficit eljárás elkerüléséhez szükséges 3 százalékos mértéket, és a lopás meg a demokratikus intézmények szétzúzása, valamint a háborús agresszor Putyin támogatása miatt az uniós polgárok megelégelték, hogy a magyar hóhányó miniszterelnök hülyének nézi őket, így nem jön a „megszokott” mértékű uniós pénz, látványosan növekszik a baj.
Ám a magyar vizesnyolcas nem áll meg félúton. Az uniós pénzek pótlására a kínaiakhoz, távol-keletiekhez fordul, hogy ők a Magyarországon nagyon elnézően kezelt környezetvédelmi követelmények hátán akkumulátorgyártó teleppé tegyék hazánkat. Az akkumulátorgyártó „fellegvár” egyetlen előnye – az általuk beárazott berendezések behozatala miatt – a növekvő külföldi működőtőke és a nyilván ehhez csatlakozó (szép magas kamaton mért) kölcsönök. Ám a távol-keletiek, a kínaiak már hozzászoktak, hogy mindig vannak nemzeti sápszedői az általuk behozott tőkének, amelynek megfelelően az Európai Unióban ugrásszerűen megnő az ő piaci részesedésük, hiszen a magyar vizesnyolcas révén belül kerültek az uniós piac tagországok által felállított képletes kerítésén. Világos, hóhányásáért ők sem mennek a szomszédba.
NEM NYOMJÁK KRAHÁCSOT. A magyar vizesnyolcas minden miniszterének azt adta feladatul, hogy nézzék meg és tanulják be az 1966-os Rádiókabaréból Agárdi Gábor és Csákányi László veretes szövegét, a „Nyomják Krahácsot” című kabarétréfát. majd bárhol járnak szerte a világban, ennek visszatérő poénját ismételgessék, elvégre Magyarország azért nem jut hozzá "az őt megillető" uniós forrásokhoz, mert "nyomják Krahácsot", azért nem kap megfelelő elismerést, mert „nyomják Krahácsot", azért indítanak ellene eljárásokat, mert „nyomják Krahácsot”! Azt, hogy több múzeum, közgyűjtemény (ld. Hadtörténeti, Közlekedési, Iparművészeti, Természettudományi, a Nemzeti Galéria egyik részben lerombolt szárnya stb.) zárta be a kapuit, mint bármikor, amikor orosz vagy osztrák elnyomás alatt sínylődött Magyarország, azért történt, mert „nyomják Krahácsot”.
Ha megkérdezik a magyar minisztereket, hogy miért támogatja Magyarország a hihetetlenül drága orosz gáz vásárlásával is az oroszokat, miért nem támogatja az Ukrajna életben maradásához szükséges európai pénz folyósítását, miért győzködi az amerikai republikánusokat, hogy ne szavazzák meg az amerikai Kongresszusban Ukrajna támogatását, akkor azt harsogják: „nyomják Krahácsot”! A valóság még sokkal prózaibb és alacsonyabb szintű, mint a forradalom évfordulójára Schmidt Mária által Desmond Childtól haláldrágán vásárolt emlékslágerből kihallott „Magyarország halszagú” mondat: a hatalomra jutott csőcselék vizesnyolcas vezetőinek lábszagú érvelését kell nap mint nap meghallgatnunk.
Honnét is kerülne a PISA felmérés korábban is alacsony szintjét legalább tartani képes pedagógus az iskolákba akkor, amikor a vizesnyolcas és hóhányó vezetők maguk semmire sem becsülik a tudást? Mitől emelkedne a munkatermelékenység, ha a vezetőknek ugyanaz a megszokott, rég lejárt, síron túli szöveg jut eszükbe, hogy ne úgy táncoljunk, ahogy évtizedek óta szeretnénk? Pedig a folyamatosan zavart Szabad Európa Rádióból (SZER) titkon hallgatott Beatles, vagy Rolling Stones, esetleg Bee Gees taktusára táncoltunk, nem úgy, ahogy a magyar miniszterelnök az orosz csasztuskákra, esetleg a türk népzenére. Most értelemmentes hóhányók és vizesnyolcasok húzzák nekünk a talpalávalót.
Nyilván erre a zenére szavaznak a lábukkal a gyerekeink is, amikor itthagyják ezt a lepukkant kocsmát.