nemzeti konzultáció;

Népfrontos konzultáció

Kádár elvtárs unatkozott. A magyar sakkbajnokság már egy hónappal ezelőtt befejeződött, a tömegben történő legközelebbi elvegyülés egy gyár- vagy téeszlátogatás alkalmával csak néhány hét múlva lesz esedékes.

Egykedvűen nézte irodája Dunára néző ablakán keresztül a zöldesszürke folyón lomhán úszó uszályokat abban reménykedve, hogy legalább egy, a proletárköltő által megénekelt dinnyehéj is feltűnik a víz színén. De nem, az istennek sem. A belföldi és a nemzetközi sajtószemlét már átfutotta, semmi érdemleges. Hogy is van abban a mostanság úton-útfélen játszott táncdalban? - merengett. Ja persze, „Megáll az idő”.

Visszaült az íróasztalához, belenézett a Népszabadság sportrovatába, semmi érdekes, majd töprengeni kezdett, hogy mivel lehetne az állóvizet valamivel felkavarni. Nem nagyon, csak éppen annyira, hogy mégis történjen már valami. Mivel semmi sem jutott az eszébe, berendelte a párt Agitációs és Propaganda Bizottság vezetőjét.

̶  Mozgósítani kéne a népet – vetette fel. -Van valami ötlete?

̶  Mi célból?

̶  Csak úgy. Hogy mozgósítva legyen.

̶  Konkrétan mire gondol, Kádár elvtárs?

̶  Semmire. Magától várom az ötletet, vagy nem ez a dolga?

Az agit-prop főnök megvakarta a tarkóját, és mivel hirtelen semmi sem jutott az eszébe, közölte, hogy az ötlet nagyszerű, mondhatni zseniális, gyorsan kidolgoznak egy konkrét mozgósítási tervet.

Néhány nap múlva bejelentkezett Kádár elvtárshoz a javaslattal: a legutóbbi parlamenti választásokat a Hazafias Népfront 96 százalékos szavazati aránnyal nyerte, a jövő évi választásokra 100 százalék lehetne a célkitűzés, ennek érdekében pedig...

Ekkor Kádár elvtárs félbeszakította:

̶  Baromság, 98 százaléknál ne legyen több. Hadd lássa a Nyugat, hogy nálunk van tétje a választásoknak. Mi nem vagyunk Románia. Na folytassa.

̶  Azt javasoljuk, hogy hirdessük meg a Hazafias Népfront Össznépi Konzultációját.

̶  Az meg mi?

̶  Egy kérdőív néhány irányított kérdéssel, melyet minden magyar háztartásnak elküldenénk. El is készítettük a kérdéseket, felolvasnám.

̶  Hallgatom.

̶  Az első kérdés: Egy zsemle ára változatlanul negyven fillérbe kerül huszonöt éve. Moszkvában azt akarják, hogy emeljük fel a zsemle árát ötven fillérre. Ön szerint őrizzük meg a fizetések vásárlóerejét, és maradjon a zsemle ára negyven fillér, vagy hajoljunk meg Moszkva akarata előtt?

̶  Elég szokatlan felvetés, majd a végén erre még visszatérünk. Mi van még?

̶  Akarja-e Ön, hogy engedve Moszkva nyomásának, az általános és középiskolákban megemeljék az orosz nyelvoktatás óraszámát heti tízre?

Kádár elvtárs jóváhagyóan bólintott, az agit-prop főnök folytatta:

̶  Akarja-e Ön, hogy a szocialista országok komoly anyagi támogatást nyújtsanak az imperialisták által fenyegetett testvéri vietnámi és kubai nép számára azon az áron is, hogy a zsemle ára ötven fillérre emelkedjen?

̶  A zsemle már volt egyszer - vetette közbe Kádár elvtárs.

̶  Tudom, de miután egy ilyen egyszerű üzenetet mindenki megért, nem lehet elégszer sulykolni. A következő kérdés: "Egyetért-e Ön azzal, hogy a magyar nyelv megőrzése érdekében a nyugati beatzenét kizárólag magyar fordításban lehessen előadni a rádióban, a televízióban és a nyilvános helyeken?"

̶   Ezt a hülyeséget miért tették bele?

̶  Az ifjúságot kívánjuk vele megszólítani. Meg hogy legyen egy kérdés, amire tagadó választ lehessen adni. Akkor folytatnám, mert van még kettő: "Akarja-e Ön, hogy Moszkva kivonja a hazánkban ideiglenesen állomásozó csapatait, azon az áron is, hogy ezzel jelentősen meggyengülne a Varsói Szerződés védelmi ereje? Ez esetben jelentős összegeket kéne költeni a honvédelemre, miáltal kevesebb forrás jutna a bérek rendezésére, és emelni kéne a zsemle árát."

Kádár elvtárs megrázta a fejét, és megjegyezte:

̶  Hagyjuk már azt a zsemlét a francba, ne essünk túlzásokba, elvtársak.

̶  Értem, akkor itt a zsemle kimarad. És most jön az utolsó. "Akarja-e Ön, hogy Moszkva rákényszerítse a magyar kormányt, hogy hivatalos fizetőeszközként bevezesse a rubelt, és ezáltal megszűnjön a forint?"

Kádár elvtárs elfehéredett, és a szája remegni kezdett.

̶  Normálisak maguk? – üvöltötte. – Mit fognak szólni ezekhez a kérdésekhez a szovjet elvtársak, pláne ha a beérkező válaszok szerint vonuljanak ki a szovjet csapatok, és ne támogassuk Vietnámot és Kubát? Erről a rubel-forint őrületről meg nem is beszélve. Még jó, hogy nem a dollárt! Ezért Moszkvában nekem kell tartani a hátamat, nem maguknak! - és akkorát csapott az asztalra, hogy megfájdult a keze.

̶  Meg fogjuk magyarázni a szovjet elvtársaknak, hogy ez csak belpolitikai célú figyelemelterelő manőver. A beérkező válaszok eredménye meg már úgyis ismert, az erről szóló plakátok és a konzultációs kérdőívek egyidejűleg lesznek kinyomtatva. Ha Kádár elvtárs egyetért, a visszajelzések alapján a nép minden kérdésben elsöprő többséggel, 98 százalékban fogja támogatni a párt és a kormány politikáját.

̶  Ne hazardirozzunk, legyen 99 százalék. És mondja, mennyibe kerül ez a játék?

̶  Nem olcsó, de ha esetleg alig észrevehetően, egy-két centivel rövidülhetne az óriáskifli hossza, abból simán kijönne.

̶  Rendben, rövidüljön. De egyelőre csak egy centivel, aztán majd meglátjuk. Na csinálják.