Azok, akik rendszeresen olvassák a külföldi lapokat, egyfajta retorikai váltást érzékelhettek a múlt heti uniós csúcstalálkozó után. Nem kis eufemizmussal fogalmazva eddig se volt valami jó a magyar kormány sajtója Nyugaton, de most nem egy olyan értékelést olvashattunk, amely asszociációt lát Orbán Viktor nevezetes kivonulása – melynek révén lehetővé vált, hogy a többi 26 uniós tagállam zöld utat adjon az EU és az Ukrajna közötti csatlakozások megkezdésére – és Magyarországnak az Unióból való esetleges távozása között. Ilyen komolyan még nem vetették fel a Huxitot. Természetesen önmagában nem is a konstruktívnak nevezett kivonulással van a baj – bár a patinás El País ezt „szégyenteljes epizódnak” minősítette –, hiszen pozitívumként is felfoghatjuk, hogy ezzel sikerült gesztust tenni Kijevnek, hanem az Ukrajnának szánt pénzügyi csomag blokkolásával, de legfőképpen az unalomig ismételt vétófenyegetésekkel.
Nem lehet félvállról venni, hogy az egyes lapokban miként vélekednek Magyarországról, hiszen a külföldi médiumok az ottani hangulat fokmérői, közvetítői. S ha dekódoljuk az általuk közvetített üzenetet, azt szűrhetjük le: a nyugati adófizetőknek már nagyon kezd elegük lenni Magyarország ügyeskedéseiből. Feltűnő, mennyire kemény bírálatokat fogalmaztak meg a térségbeli médiumok, a Delo nevű szlovén, vagy a Vecernji List – egyébként konzervatív – horvát napilap.
Ez nagyon is komoly fejlemény. Itthon ugyanis a politikai vezetés hajlamos elfelejtkezni arról: nem azért szerepelnek jól az egyes külföldi választásokon a populista politikusok, mert a nyugati választók annyira csodálnák miniszterelnökünket, hanem mert elegük volt az addigi politikai elitből, vagy keményebb menekültpolitikát várnak el a kabinettől. A nyugati közvélemény azonban nagyon kritikus a magyar kormánnyal szemben. Egyre több uniós állampolgár teszi fel a kérdést: miért támogatnak az ő adójukból egy olyan országot, amely folyamatosan borsot tör az orruk alá? Hiába választanak meg egy nyugati kormány élére populista politikust – ez történhet meg Hollandiában, ahol az Orbánnal jó kapcsolatokat ápoló Geert Wilders a legesélyesebb arra, hogy hazája következő miniszterelnöke legyen -, az új miniszterelnök nem mehet szembe a közhangulattal, ezért sem képzelhető el egy olyan európai populista összefogás, mint amilyenről miniszterelnökünk már évek óta álmodik. Egy külföldi vezető lehet a szövetségese, egy egész ország nem.
Az EU-csúcs tanulsága az is, hogy az európai színtéren a magyar kormány Robert Fico támogatására sem számíthat. Giorgia Meloniban már régen csalódott a magyar kabinet, nem kapta meg azt a védőernyőt, amit remélt, de a szlovák miniszterelnök is inkább a pragmatizmust választotta. Minden korábbinál jobban érzékelhettük, hogy országunk mennyire magára maradt Európában. Ide vezetett a folyamatos fenyegetőzés a vétókkal, a „szuverénnek” mondott külpolitika.
Ha külföldre tekintünk, egy másik Magyarországot látunk. Sok itthoni választóhoz azonban ebből semmi sem jut el, tovább élnek az illúziók világában, amiről titkon talán önnön maguk sem hiszik el, hogy valódi.