A magyar adóhatóság valamilyen ismeretlen oknál fogva kötelezi a vállalkozásokat, hogy legyen egy Magyarországon bejegyzett számlavezető bankjuk. Az ingyenes, egyszerű és milliók által használt nemzetközi internetes bank ugyan használható, de csak másodlagos számlaként. Így az egyszerű kétkezi és nem túl tehetős nyugdíjasnak nincs is más dolga, mint beballagni a régi bankjába, ahol közlik vele, hogy ha a legolcsóbb számlacsomagot választja – havidíj 130 forint -, be kell zárnia a régi számláját.
(Első felvonás.)
A nyugdíjas ragaszkodik a régi számlájához, mert azt a 16 számot már álmából felkeltve is fújja, újat meg nem tud megjegyezni, de az ügyintéző mereven elutasítja az ötletet. A nyugdíjas még próbálkozna, de megtudja, ez bizony megmásíthatatlan belső regula. Akkor itt nincs vita! - gondolja, és belenyugszik a megmásíthatatlanba.
A felélénkült ügyintéző azonnal kérdések sorát teszi föl, mivel kíván az új számlatulajdonos foglalkozni, kíván-e pénzintézeti tevékenységet folytatni, szándékozik-e kriptovalutával kereskedni, kik lesznek a partnerei, mennyi lesz a várható bevétel, mekkora lesz a legnagyobb összeg, amelyet utal vagy vár - és jön még vagy húsz, teljesen felesleges kérdés.
A szerencsétlen kényszervállakozó, aki mindössze egyetlen, tízezres nagyságrendű összegeket fizető partner segítségével pótolja ki a nyugdíját, az elhangzott kérdések felét nem is érti, a másik felére meg nem tud válaszolni.
Kényszeredetten nyögi ki, hogy nem új számlatulajdonos, és hogy hagyják békén a kérdésekkel, hiszen ismerik az egész élettörténetét. De még nincs vége a megpróbáltatásoknak. Kegyelemdöfésként közlik vele: kérik a legújabb társasági szerződést, 30 napnál nem régebbi cégbírósági bejegyzést, aláírási címpéldányt, illetve a cég elérhető összes dokumentumát.
Mivel a súlyos dossziét a nyugdíjas nem vitte magával, mentőövet dob a bankos: kérje el a könyvelőtől az iratokat és küldesse át. Ez rövid várakozás után meg is történik, mire az ügyintéző foghegyről, némi lesajnálással közli, hogy ez bizony nem eredeti, hanem szkennelt, de azonnal dob egy újabb mentőövet, küldesse át az ügyvéddel. Minden megismétlődik, a foghegy is. Ez is szkennelt. Ekkor a nyugdíjasnak eszébe jut egy Majakovszkij verssor, amit fennhangon el is szaval. „Bürokratákra vicsorgok, mint az ordas!” A már duplára duzzadt ügyintézői kar – a fiók vezetője is megjelent - szemében tisztán látszik a megdöbbenés és az enyhe viszolygás. A nyugdíjas rájön, itt nem szeretik őt.
(Második felvonás.)
A nyugdíjas felkészülten, eredeti, ügyvéddel ellenjegyeztetett iratokkal bemegy egy másik bank az elsőtől jó messze lévő fiókjába. Már régóta reklámozzák, hogy itt ingyenes az alapcsomagú számlavezetés. Az ügyintéző is udvariasabb az előzőeknél – persze nem nehéz. Itt is jönnek kérdések - kevesebb, egyszerűbb -, de itt tényleg új számlanyitásról van szó. A papírok átvizsgálása után egy időpontot beszélnek meg, hja kérem, egy számlanyitás bonyolult, legalább egy órás munka. Mivel a nyugdíjasnak minden nap vasárnap, így azonnal elfogadja a felajánlott terminust.
Pár óra elteltével egy e-mail érkezik a nyugdíjas levelező ládájába. „Az Ön számlanyitási szándékát a központ elutasította, így az időpontot lemondom." A nyugdíjas ismét Majakovszkijra gondol, de itt nincs közönség, nincs kinek szavalni. Az okokat levélben kérdezi meg, néhány napon belül meg is kapja a választ: "Kedves Nyugdíjas! Köszönjük, hogy bankszámlanyitásra vonatkozó panaszával hozzánk fordult. Tájékoztatjuk, hogy bankunknak nincs bankszámlanyitási kötelezettsége a Ptk. alábbi bekezdése alapján." És itt jön a Ptk. megfelelő paragrafusa, amely valóban kimondja, hogy a bank azzal köt szerződést, akivel akar.
A nyugdíjas rájön, itt sem szeretik őt.
Végül pedig megállapítja: a bankokkal kapcsolatos nemszeretem kölcsönös.
