Korábban nem szorult másokra. Egykor fotósnak tanult, a szakmájában dolgozott, aztán 16 éven át irodai munkát végzett egy nagy állami cégnél, Kecskeméten. Férjével felnevelt két gyereket, nem szenvedtek hiányt semmiben. Mire a gyerekek a maguk lábára álltak, a házassága tönkrement, és elvált a férjétől. Megismerkedett és összeházasodott egy baranyai férfival, hozzáköltözött, vállalkozóként zöldséget árult, majd pecsenyesütődét vitt, és szült két lányt. Aztán kezdődtek a bajok, egyre súlyosabbá vált veleszületett betegsége.
Erika egy gyógyíthatatlan érbetegségtől (KTS szindrómától) szenved, ami miatt lába ereiben fekélyt és trombózist okozó elváltozások lépnek fel. Ezzel a betegséggel fizikálisan megterhelő munkát végezni nem szabad. Eközben tönkrement második házassága, férje két évvel ezelőtt elhagyta, s a férfi nem képes gyerektartást fizetni. A bajt fokozta, hogy Erika nagyobbik lánya térlátási problémával és beszédzavarral küzd, s emiatt beilleszkedési gondjai vannak az óvodában. Így Erika nemcsak egészségi állapota miatt nem tud jól fizetett, nyolcórás munkát vállalni, hanem azért sem, mert sok időt kell lányával tölteni. Mivel közeli rokona nincs a faluban, a gyerekeket nincs kire rábízni.
Az elmúlt két évben az asszony gyesen volt, és úgy tartotta egyensúlyban csonka családja költségvetését, hogy eladta autóját, az udvarban álló lemezgarázst, és mindent, ami nélkülözhető.
Aztán idén ősszel már nem volt már mit eladni,
és mivel nem talált megfelelő munkahelyet, elmaradt a számlákkal. Ráadásul közelgett a tél, és le kellett cserélni a kilyukadt fűtőkazánt. Ám arra nem volt már pénze, mint ahogy a fürdőszoba repedt csövének és a beázó tetőnek a kijavítására sem. Akkor írta meg segélykérő posztját.
– Robbanásszerű volt a hatás. Kaptunk pénzt az adósságok rendezésére, hoztak nekünk tartós élelmiszereket. A házat is rendbe tették, egy vállalkozó adott nekünk egy teljesen új kazánt, és be is szerelte, a másik kijavította a tetőt, a harmadik a törött csöveket cserélte ki.
Így beszélt Erika, amikor karácsony előtt megkerestem őt. Akkor már a festők dolgoztak a házon.
A kockaházszerű épület három szobájának, konyhájának, étkezőjének és fürdőjének falait két pécsi festő négy napi munkával, ingyen öltöztette új ruhába.
Mindketten hozták tanulóikat is, akik nem kértek díjazást fáradozásukért. Amikor az idősebb mestert, a 69 éves Eiter Rezsőt arról kérdeztem, miért vállalta a társadalmi munkát, tekintetében az volt, hogy minek ilyet kérdezni:
– Mert ez jó dolog – mondta röviden, és létrájával festőmódon odébb lépkedett.
Rezső barátja, Wensofszky Péter is fontosnak tartotta, hogy segítsen, de azt ő sem értette, miért szorul mindez magyarázatra. Az 56 éves férfi saját szándéka megvilágítására azért elmondta, hogy feleségével – aki vegyészként gyárban dolgozik – 2008-ban házvásárlásra devizahitelt vettek fel, s az 57 ezer forintos havi részlet az épp kitörő világválság és a forint inflálódása miatt felment 137 ezerre. Mivel „forintosították” a tartozást, jelenleg 101 ezer forintot fizet a két fiút nevelő házaspár. Egészen 2040-ig. Amikor megjegyeztem, hogy akkor számára kissé luxus az ingyen munka, hisz lenne hová tenni a pénzt, ő legyintett:
– Éppen a saját sorsunk miatt könnyebben átérzem, milyen az, amikor valaki szorult helyzetbe kerül. De az azért engem is meglepett, hogy ennyi ember akart segíteni Erikán. Felhívtam hat festő kollégát, hogy maradt-e színes festékük, és odaadnák-e nekünk, erre mind a hatan ugyanazt mondták: figyelj, Petya,
nincs maradékom, de ebben az ügyben vendégem vagy egy vödör új festékre.
A hét végén nálunk volt néhány barátom, meséltem nekik erről a projektről, és ők másnap elautóztak Erikához ajándékcsomagokkal. Ettől már én is meghatódtam.
Erika hiszi is, nem is, hogy mindez megtörtént vele. Mivel szorultságát szégyelli, nem engedi magát fotózni, és kéri, ne nevezzem meg faluját. A sok segítséget azonban nagyon köszöni:
– Végre van egy kis tartalékunk. Abban bízom, hogy jövőre kapok közmunkát az önkormányzattól. Bármit kínálnak, elfogadom. Mivel a házat rendbe tették, az utcai részt ki akarom adni albérletbe, az is hoz egy kis pénz, így már megleszünk valahogy. Pár év múlva pedig, ha a lányok már iskolások lesznek, magukra merem hagyni őket, és akkor kereshetek rendes állást. Addig kell kihúznunk.