Vakmerő vállalás egy ismert katasztrófatörténetet feldolgozni, pláne, ha már hollywoodi alkotás is készült korábban belőle (Frank Marshall rendezésében, 1993-ban, Életben maradtak címmel). J.A. Bayona azonban beletett több mint egy évtizednyi munkát, hogy újra elmesélje minden idők egyik legbrutálisabb repülőgépszerencsétlenségét és az utána hetvenkét napig tartó küzdelmet az életben maradásért.
Az igaz történet egy uruguayi főiskolásokból álló rögbicsapatról szól, akik néhány rajongójukkal, családtagokkal és barátokkal együtt el akartak utazni Chilébe, hogy az ottani rögbicsapatokkal játsszanak néhány barátságos mérkőzést. Az uruguayi légitársaság 571-es számú járata azonban, részben a kedvezőtlen időjárás, részben navigációs hibák miatt lezuhant az Andokban, 1972. október 13-án. A gép a földet éréskor kettétört, az utasok negyede meghalt, mások a hidegben és a sérüléseik következtében vesztették életüket. J. A. Bayona spanyol rendező, aki jelentős hollywoodi kitérő után tért haza, méltán híres arról, hogy mennyire érdeklik őt a tömegszerencsétlenségek és hogy azokat vizuálisan mennyire sokkolóan tudja visszaadni – gondoljunk csak a 2012-es A lehetetlen című alkotására.
Egyszóval Bayona az a rendező ma, aki egy repülőgép lezuhanását és annak minden fájdalmát és drámaiságát akciójeleneteken keresztül úgy tudja megmutatni, hogy azt a néző minden egyes porcikáján keresztül átérzi. Ez elképesztő tehetség és ha csak erre lett volna képes a Society-ben, már akkor érdekes filmről lehetne beszélni. Ahogy ez a gép lezuhan, kettétörik és az emberek meghalnak sokkoló, mint egy pofon. A kevésbé szerencsések szörnyen mennek el, felaprítja őket valamilyen eszköz, szék, lehulló gépdarab. A szerencsésebbek csak kizuhannak. Azt hiszem, ezek épp olyan kegyetlen képsorok, amilyeneket egy film még éppen elvisel – ahogy a rendező lapunknak adott videóinterjúban említette: ez a jelenet fáj. Ám, mindemellett most bizonyította, hogy sokkal több van benne a látványrendezőnél: az érzelmekről és az emberi lélekről is úgy tud mesélni, ahogy „szórakoztató” filmes amúgy még soha.
Interjú a film rendezőjével
A tények: összesen huszonhét ember maradt életben, de közülük nyolcan később egy végzetes lavinaomlásban haltak meg (talán mondanom sem kell, ez a szcéna is fáj). A túlélőknek kevés élelem és víz maradt a mintegy háromezerhatszáz méteres magasságban, így egy idő után halott társaik húsát ették meg. A hatóságok hetvenkettő napig semmit sem tudtak a repülőről és utasairól, amíg egy tizenkét napos kemény séta után két túlélő, Nando Parrado és Roberto Canessa át nem kelt az Andokon, és találkozott egy chilei lakossal. Ő értesítette a hatóságokat, majd végül tizenhat ember térhetett haza. Míg Marshall csak a rendelkezésre álló bestsellerből dolgozott, J.A. Bayona mélyre akart és mert ásni, és sikerült is neki: megkereste a túlélőket, interjúkat készített (több mint ötven órányit), mindegyikük bizalmát elnyerte, áldásukat adták az új filmre, mellyel kapcsolatban azt is elérte, hogy a szereplők eredeti néven szerepeljenek – szemben az amerikai verzióval.
Mivel Bayona igen közel került filmje hőseihez, szinte makulátlan érzékenységgel keveri a drámát és horrort, a humanizmust és a vadállati ösztönösséget a hollywoodi csúcstermékeket megszégyenítő látványvilággal.
Nem tudjuk, mennyibe került ez a film, de többszázmilliós álomgyári szuperprodukciókat köröz le.
Interjú a légikatasztrófa egyik túlélőjével
Miután ismert a sztori (nem lehet kikerülni), senki nem lepődik meg a túlélők kálváriáján, és mivel Bayona pályája eddigi leghumanistább filmjét készítette el, kellőképpen előkészíti a szenvedés, kiszáradás és elgyengülés fázisait, melyek odáig vezetnek, hogy istenfélő és erkölcsös emberek arra kényszerülnek, hogy embertársaik húsából egyenek. Egészen érzékenyen megy végig a rendező az egyes sorsokon, sokkoló döntések és helyzeteken keresztül, hogy kifejezett sokkolja a nézőt, amikor meghal valaki és mondjuk a következő szcénában esznek belőle. Ez azért tud orbitálisan megrázó lenni, mert a karakterek tűpontosan kidogozottak és olyan figuráknak ad fontos dramaturgiai szerepet, akik nagyobb hősök, mint a túlélők: ők feláldozták magukat. Amikor elveszítünk valakit, annak van drámai tétje és hatása – így kell hatásosan, ám hatásvadászattól mentesen érzelmeket elérni.
Infó: Society of the Snow (A hó társadalma). Bemutatja a Netflix.
