Már nem érdekel, hogy meghalok, mondta nagyanyám, majd hosszú csend után a tévéképernyőre mutatott: – Azok ott elefántok?
Amikor harmincéves lettem, még a szüleimmel laktam, anyám azt mondta, kitagad a családból, ha langyi vagyok. Aznap este elköltöztem, másnap a repülőn ültem Dublin felé, két hét múlva hívtam fel. Sírni kezdett, tizenöt napja semmit nem tudunk rólad, voltunk a rendőrségen, apádnak kiújult a lumbágója. Amikor abbahagyta a rinyálást, annyit mondtam neki, mindent tudok, muter, te aztán tényleg jól adod a hülyét, mindamellett fogadjunk, deriválni is tudsz. Még jó hogy, ne csacsiskodj, válaszolta, és szemernyi meglepetés sem hallatszott a hangjában. Anyámnak elképesztő agya van, mégis eljátszotta, hogy butácska, mert így könnyebben manipulálta a környezetét, elnézőbbek voltak vele, egyedül én tudtam, hogy mindenkit átver az önérzetes, de kissé bamba nő szerepével.
Nővéremmel a tizenhatodik szülinapomon a kertben pezsgőztünk, fordított pertut ittunk, innentől kezdve magázódunk, szerintem ez a tisztelet jele, mondta. Úgy döntöttünk, nem megyünk vissza a házba, kint végezzük el a dolgunkat. A garázs előtt vártam rá, előbújt a lilás sövény mögül, igazított a szoknyáján. Tudja, kedves uram, nekünk, nőknek sokkal bonyolultabb a vizelés, mint a férfiaknak, hiszen maguk lazán előveszik, leguggolniuk sem kell, állva elintézik, lerázzák a maradékot, és kész. Beletúrt a hajamba, rám vigyorgott, és megölelt. Azóta nem váltottunk tegeződésre, egyetlen kivételtől eltekintve, tavaly szilveszterkor elküldött a fenébe, mert nem voltam hajlandó átrepülni hozzá Párizsba. Nem attól éreztem rosszul magam, amit mondott, hanem mert letegezett.
Egy addikcióval foglalkozó weboldalon, az alkohol mellett kockázatként megemlítették a kábítószereket, de szerintük a marihuána nem tartozik a veszélyes drogok közé. Végigolvastam az új cikkeiket, utánanéztem a munkatársaknak a közösségi médiában, tudtam, kikkel barátkoznak, mi a kedvenc ételük, hol nyaraltak legutóbb, családtagnak éreztem őket. Nyugi, azért nem fogok rávetemedni a szeszre, hogy engem is lehozhassanak róla. Ügyes kis csapat, a kábszereseket átszoktatják az alkoholra, a piásokat a kocogásra, a gyógyszerzabálókat a meditálásra.
Nagyi a halála előtt kezdett el inni, csöppet sem vigasztalta, hogy a túloldalon várja a mindenható, elitta a maradék eszét, nem kellett hozzá hat hónap. A hagyatéki tárgyalás után kilencszatyornyi üres üveget szedtem össze a lakásban különböző rejtekhelyekről, kabátujjakba gyömöszölt borosflaskák, mintha konfekcióba bújtatott múmiák költöztek volna a gardróbba. Fájt, legbelül mégis ugyanúgy nevettem, mint gyerekkoromban, amikor először töltöttem nála a téli szünetet. Anyám kórházban feküdt, pajzsmirigye mindkét lebenyét eltávolították, apám borókapálinkát ivott, mosogatás helyett a kukába dobálta a koszos tányérokat, és a mosdókagylóba pisált. Nagyi guggolt a nappali nyitott ajtaja mögött, kiabált a konyha irányába, ahol a kopott sakktáblát restauráltam fekete filctollal. Figyelj, ha jön valaki, időben jelezd!, kiáltotta. Pár perc múlva leült mellém, épp azon tanakodtam, hogy a huszárt vagy a futót kell a bástya mellé rakni, közben az ajtó alól halványsárga csermely csordogált az előszobába. Bementem, hogy megkeressem a sezlon alatt az egyik sötét gyalogot, megcsúsztam az ammóniaszagú folyócskában, beletenyereltem, a konyhai falikútban sikáltam a kezem mosószappannal. Életem során akkor nevettem először kínomban, és nyolc lépésből mattot adtam. A rövid sakkparti után nagyi dohos, szürke rongyot csavart a partvis végére, majd cuppanó hangok kíséretében feltörölte a terebélyessé vált tócsát.
Életem nője azt állítja, jól áll nekem a szakáll, frissen borotválva kalácsképűnek tart. Nem szereti, ha inget viselek, inkább pólós típus, a cipőm tisztaságát folyton megcsodálja. Elérte, hogy leadjak pár kilót, fokozatosan növeli a saláta mennyiségét, csökkenti a húsadagot, azóta szűkebb farmert hordok. A bort mondjuk nem sajnálja, rozét iszik tisztán, én zöld veltelinit szódával. Az első novellám megjelenése napján pezsgőztünk, mégiscsak prömier, nemdebár. Elolvastuk az egész prózarovatot, neki az tetszett a legjobban, amelyikben habosat hugyozó elefántról írt valami francia nevű pasas. Mindig gyűlöltem a politikát, neki sikerült elérnie, hogy ne fordítsak hátat a közéletnek, azóta követem a világ eseményeit, tüntetésre járunk. A tüntetésekre futócipőben megyünk, viszünk magunkkal szendvicset, izotóniás sportitalt, van nálunk sebtapasz, jód és fertőtlenítő. Felkészülünk a várható nehézségekre, gondolkodó ember nem fordíthat hátat a közéletnek, mondja a csajom, aki az autójában négy év után sem tudja, hogy működik a riasztó, a motort beindítás után leállítja, elszámol ötig, ismét indít, azt mondja, újra rágyújtok. Meg sem próbálom elmagyarázni neki, mennyire értelmetlen, amit csinál, miért is tenném, hiszen az életünknek megvan ugyanaz a dekadens bája, mint a habosat hugyozó elefántnak.
Anyám újévkor könyörgött a telefonba, látogassam meg őket, kibírhatatlanul hiányzom, apám megint inni kezdett. Legalább elviselhetőbb az élete, válaszoltam. A felső szomszéd, tudod, a Hargitay bácsi, akinek nyolcvanhétben meghalt a felesége, nemrég eladta az aranyfogát, már alig köszön, csak motyog valamit lehajtott fejjel, ha összefutunk a gangon, ne csináld, gyere haza, kérlek, zárta kissé zavaros érvelését anyám. Jövő héten hazarepülünk Péterrel. Nem vagyok humoromnál, válaszolta. Sosem voltál. Hiába sértegetsz, tudom, hogy megbántottalak, megérdemlem az arrogánciád. Akkor látogatlak meg, anya, ha nem lesz több színészkedés, és őszintén viselkedsz, különben meg igazán tudhatnád, amit másoknak hazudsz, semmiség amellett, amit önmagadnak kamuzol. Már mindent bevallottam apádnak, különösebben nem volt meglepve, párszor lebuktam az elmúlt harmincöt évben, vihorászott anyám. Képzeld, lelepleződéseim gyűjteményéből készít pépété prezentációt. Diasorozaton mutatja be, időnként hogyan kapott csaláson a butuska nő szerepében, ő rajzolja hozzá az ábrákat, minden sztorihoz tartozik zenei aláfestésként egy világsláger, skandináv metálegyüttesek feldolgozásában. Tudta, hogy mattot adott, szombat délre ott vagyok, válaszoltam. Bort ne hozz magaddal, apád újra leszokóban lesz, alkoholmentes sört iszik majd, tegnap azt mondta, amikor reklámozták a tévében, hogy a szomjat oltja, de nem bódít, ezért olyan azt a löttyöt vedelni, mintha azokkal a plasztikázott, kacsaszájú nőkkel kefélne, akik az Instagramon rázzák a tetovált szilikonseggüket.
Hazafelé a repülőn bámultam kifelé az ablakon, néztem a felhőket, olyanok voltak, mint a folyóhoz tartó elefántcsorda. Nem bántam volna, ha tovább tart az út. Amikor ajtót nyitott anyám, kissé hátralépett, alaposan végigmért, pedig olyan szép gyerek voltál, mondta elérzékenyülve. Kézen fogva vezetett a nappaliba, apám kasmírmintás házikabátban fogadott, törölgette a szeméből a könnyeket. Képtelen lennék együtt lakni velük.
