A történelemből megtanultuk, hogy minél jobban kiépül az autoriter hatalom, annál nehezebb véget vetni neki: hiszen művelői kiválóak abban, hogyan lehet minél tovább uralmon maradni, az erőforrásokat, közpénzeket magánzsebekbe vándoroltatni, annak érdekében, hogy elkerüljék a felelősségre vonást. Mesterien értenek a nép megtévesztéséhez és a tömegpszichózis szításához.
Hosszútávon csapnivalóan rosszak a jó kormányzásban, mert a kontroll mechanizmusok kikapcsolása idővel válságokat okozhat, nem beszélve a rendszeren élősködő kleptokrácia pusztításáról. Rövidtávon viszont az autokráciák sikeresek lehetnek, mivel az ellenálló tényezőket könnyen ki tudják iktatni. Még akkor is, ha pocsék módon teljesítenek a népért érzett felelősségvállalásban, a közjó és a tömegek jólétének megteremtésében. Jellemző rájuk a keleti diktatúrákból átemelt, politikai csodafegyverré vált, mindenre kiterjedő társadalmi megosztottság, a mi és ti viszonyrendszerének végletekig fokozása és a gyűlöletkeltés fenntartása, hogy ebből a pozícióból tudják manipulálni, megfélemlíteni a társadalmat.
Az országot biztos kézben tartó vezető a végletekig fokozza az ostromlott vár szindrómáját, s közben a magyarság megmentőjének szerepében tetszeleg. A profétai magasságokba emelkedő Dávidnak az önmaga által szított krízisek, maga kreálta ellenségek legyőzése érdekében egyre nagyobb túlhatalomra van szüksége ahhoz, hogy heroikus küzdelemben mindig felülkerekedjen Góliáton. A társadalmi konfliktusok permanens generálásának eszköze, hogy olyan egymást kizáró fogalompárok jelenjenek meg a közbeszédben, amelyek az embereket foglalkoztatják; ezt követően a hatalom kisajátítja a társadalom többségi álláspontját, az ehhez kapcsolódó jelszavakat, szimbólumokat - ezáltal kisebbségi, vesztes álláspontba szorítja az ellenzéket, melyet ellenségként, ördögiként tüntet fel.
A félelem a társadalom feletti ellenőrzés egyik legjobb biztosítéka, ennek fenntartása érdekében egyre több szabadságot vonnak el az emberektől. Mindezek ellenére egy társadalom tartósan nem tud meglenni igazság és szabadság nélkül, mert szabadságban jobb élni, mint alávetettségben. Egy önkényuralomba taszított társadalomnak joga van a szabadsága visszaszerzésére, de a képmutató elvek mögé rejtett hazugságokat csak a szabadság fényei tudják leleplezni.
A választási eredményeket vizsgálva látható, hogy 2010 után a kormányzópárt 45-54 százalék közötti szavazataránnyal tudott egymás után három, kétharmad nélküli kétharmados győzelmet aratni.
Nagyságrendileg 40-44 százalék közötti szavazataránynál lehet az a fordulópont, ahol az uralkodó párt okos ellenzéki stratégia esetén akár kétharmados vereséget is szenvedhetne, azaz választás útján leváltható lenne a jelenlegi rendszer.
Ehhez legalább 2,5 millió szavazóból széles spektrumú, ellenzéki, nemzeti, demokratikus nagykoalíciós blokkot, választói közösséget kellene felépíteni.
A cél nem a meglévő torta szeletelése, hanem annak növelése. Nem járható út egymás bekebelezése, furkálása, mert csak így lehet az erőt, bizalmat, szervezeti-cselekvési egységet felépíteni. Mivel az alapvető ellentmondás a demokrácia és az autokrácia között feszül, ezért időszerű lenne a nemzeti, demokratikus kerekasztal összehívása és az ország jövőjének meghatározása.
De az uralkodó elitek belső válságából fakadó rivalizálások, hatalomátmentési akciók miatt is összeomolhat a rezsim. Tömeges elégedetlenség, hatalmi-bizalmi-hitelességi és megélhetési válság, illetve a nemzetközi helyzetben beállt hirtelen változások vagy a politikai-gazdasági elszigetelődés is kikényszerítheti a hatalomból történő távozást. Annak ellenére, hogy a rezsim félárnyékban próbálja tartani az irritáló vagyoni különbségeket, az elosztási viszonyok megváltoztatása következtében és mert láthatóan kevesebb a demokrácia a munka világában, miközben egyre több a profit a tőke javára, világos, hogy nem a dolgozók jóléte az elsődleges szempont. A megélhetési válság miatti népharag akkor erősödhet fel, ha az már eléri a középosztályt.
Fordulópont lehet, ha egy sikeres ukrán honvédő háborút követően kimaradunk az ország újjáépítéséből, amely jól felfegyverzett középhatalomként, Lengyelországgal és Romániával szövetkezve a kelet-európai régió vezető katonai-gazdasági erejévé válhat. Egy orosz győzelem esetén pedig morálisan rá fog égni a bélyeg az országra, bűnbak lesz egész Magyarország. Kétes sikerrel kecsegtet az euroatlanti mainstream politikával történő szakítás, az uniós status quo lebontása ás egy olyan bipoláris világrend vizionálása is, amelyben az autokrata populisták, szuverenisták, fundamentalisták, autokraták és euroszkeptikusok internacionáléjára támaszkodva, a világlapok címoldalán szereplő politikai bajkeverőként, a nagyok asztalánál kotnyeleskedő, egocentrikus, hazárdőrként kíván a világpolitika színpadára lépni. Az új világrend megálmodásában a „dárda hegye, a kard éle” imázsát szeretné felépíttetni magának, miközben valójában potyautas lókupec módjára viselkedik.
Szintén a nemzetközi helyzettel összefüggő szcenárió lehet, hogy folytatódik az Unió „demokráciáért pénzt!” politikája. Ebből fakadóan hiányozni fog az éves szinten a GDP 3 százalékát kitevő ingyen pénz, így az ország a pangás, a félperifériás, zsákutcás fejlettség csapdájába ragad. A magyar vétótaktikát pedig megkerülik, kávészünetre küldik olyan helyzetekben, amikor az unió közösségi céljait hátráltathatná. Nem véletlen az Európai Unió hüvelykujj-szabálya, miszerint két dolgot nem szabad csinálni: egyedül maradni és erőszakkal átvinni valamit.
Politikai vákuumot idézhet elő az is, ha hosszú távon nem jön be a keleti nyitás politikája. A keleti szélben nyugati zászló alatt hajózás gyakorlata pedig állandó kockázatmenedzsmentet igényel. Ha az autokrata bármilyen oknál fogva kiesik a hatalomból, nagy a kockázata annak, hogy a hatalom belülről összeomlik, mivel a kizárólag a személyéhez kötődő hit, elköteleződés és tömegtámogatás híján ekkora kudarcot nem bír elviselni a rendszer.
A jelenlegi szabályok között akkor van némi esélye békés eszközökkel, szavazás útján elkergetni a rezsimet, ha az Unió, illetve az ellenzéki pártok kikényszerítik a választási esélyegyenlőség sztenderdjének biztosítását. Előfordulhat, hogy olyan, békés lázadásba forduló kilátástalanság tör felszínre, amely 75 százalék körüli szinten aktivizálja a szavazásra jogosultakat. Azaz a több mint 8 millióból 6,5 milliónyian elmennek szavazni, hogy egy jobb élet reményében kifejezhessék, milyen országban szeretnének élni. Még az sem kizárt, hogy a nem szabad és nem tisztességes választások körülményei között is meg akarják nyerni a szavazást, és el akarják zavarni a rezsimet. A legyőzhetetlenség mítosza abból is fakad, hogy a pártállam a negyedik kétharmad után a saját, kisebbségben lévő táborával el tudja hitetni azt az illúziót, hogy ők a többség, és a megbuherált választási rendszer ezt meg is valósítja számukra. Ez a kreált többségi mivolt alkalmas a meglévő kételyek eloszlatására, a tévedhetetlenség látszatának fenntartására és az alternatíva nélküli hatalom melletti lojalitás bebiztosítására.
Tudjuk nagyon jól, hogy az önkényuralom hazugságra épül, és jól tudjuk azt is, hogy az igazság és a hazugság közötti különbség nem más, mint a demokrácia és az autokrácia közötti választóvonal. Életveszélyes az autoriter féligazságokra épülő, ezért a legnagyobb hazugságnak számító hatalmi politizálás. Egyrészt, mert az örök közhely szerint a demokráciánál nem találtak ki jobbat a történelem során, még ha nem is tökéletes; másrészt a tökélyre fejlesztett autokrácia a szavatossága lejártával rendre a történelem szemétdombjára kerül. Még a hazugságra, csalásra épülő önkényuralom sem örökös szabadjegy a hatalomhoz.
Az írás első része január 2-án jelent meg Csak a bojkott maradt címmel.
A szerző az MKIK képzési igazgatója.
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.