Kalandos sorsú szobor a Sportlovas, Pátzay Pál (1896–1979) alkotása. Eredetileg, az ötvenes években a Népstadion metróállomás bejáratához szánták, ám a földalatti építése csúszott, ezért a Műcsarnok lépcsősorának mellvédjén állították fel, a Hősök terén. Onnan költöztették a belvárosba, a Duna-korzó sarkára, majd tovább, át Budára, a Margit híd lábához. Az elegáns bronzlovas és lova 1980 óta néz a sziget felé, farral a Lukács fürdőnek.
Meghökken bizony a látogató, amikor kétszáz kilométerrel arrébb váratlanul szembetalálkozik a Sportlovassal egy panelház tövében, Kazincbarcikán. Hogy került oda? Megvan a története.
Kárpótlásul kapták a barcikaiak – derül ki Takács István (1930–2004) egykori tanácselnök, a borsodi iparvárost két évtizeden át szenvedélyesen szépítő lokálpatrióta visszaemlékezéséből. (Idézi a kiváló helytörténeti magazin, a Barcikai Históriás.)
A Nemzeti Galéria főigazgatója 1976 nyarán levélben tájékoztatta a tanácselnököt, hogy Pátzay Pál Kossuth-díjas szobrászművész 80. születésnapjára életmű-kiállítást rendeznek a Budavári Palotában, és szeretnék bemutatni a Munkácsy Mihályt ábrázoló alkotását is. Az a szobor Kazincbarcikán állt, a város tulajdonában. A főigazgató felelősséget vállalt „a kölcsönkért szobor épségéért és visszaszállításáért”.
A kiállítás után teltek-múltak a hónapok, ám a Munkácsy csak nem akart hazaérni. Aggódott a városvezető. Miskolcon úgy hallotta, a galéria önhatalmúlag megtartja a szobrot, és erről a fejük fölött Aczél elvtárs már szólt is a megyei párttitkárnak. Takács István mégsem hagyta annyiban. Többszöri levélváltás után a fővárosba ment – mint írja – „abban a tudatban, hogy jogilag nekünk van igazunk, hiszen a szobor a miénk”.
Nem sikerült visszaszereznie az eredetit, azt viszont kijárta, hogy városa kapjon helyette két másolatot: azonos méretű Munkácsyt és vigaszdíjként még egy másik Pátzay-szobrot is.
Tárgyalt az idős mesterrel is, noha szavaiból úgy tűnik, inkább annak feleségét kellett győzködnie. Végül meglett az alku, a helyet maga a művész választotta ki, így került 1979 nyarán egy felére kicsinyített Sportlovas a Kun Béla (ma Dobó István) térre.
Jó helyre került, ezt fontos hangsúlyozni. Barcikát a szobrok városának nevezik, ha kissé fellengzősen is, de teljes joggal: 102 köztéri alkotás otthona a Köztérkép.hu szerint. Akad néptáncospár, játszó kecskegida, sőt unikornis.
Ráadásul a panelházak tűzfalait újabb, színes és ötletes festmények keltik életre. Sok-sok kedves alkotás, ápolt környezetben, a szépséges Bükk lábánál, egy élhető és szerethető városban.
Ám a közeli nagyközség, Izsófalva talán még a járási székhelyen is túltesz a képfaragás iránti tiszteletben. Az egykori bányászfalu, a régi Disznóshorvát ugyanis híres szülöttének, Izsó Miklós szobrászművésznek a nevét vette fel (1950). Annak az Izsónak, akinek Petőfi-szobra a pesti Március 15. téren áll, a magyar sajtószabadság jelképes helyszínén. Lám csak, Borsodból, a Tardona- és az Ormos-patak partjáról közben vissza is kanyarogtunk a Dunához.