A kommunista nézeteket valló nőt azzal gyanúsították meg a német hatóságok, hogy egy török terrorszervezet németországi pártsejtjében tölt be kiemelkedő szerepet. A letartóztatás alapja egy különleges törvényhely: a német Btk 129a és 129b paragrafusa. Míg előbbi a belföldön, utóbbi a külföldön tevékenykedő terrorszervezetek németországi támogatóinak büntetésére szolgál. A 129b paragrafus alkalmazásához a német szövetségi kormány jóváhagyása szükséges, amit az igazságügy-miniszteren keresztül adnak meg. Erre azért van szükség, mert amennyiben automatizmus lenne, bármelyik diktatúra használhatná ezt a paragrafust, hogy a Németországban élő (külföldi) ellenzékieket vegzálja.
Megjegyzendő ugyanakkor, hogy a német jogrendben egy büntetőeljárásnál alapvetően nem szólhat bele a kormány a tőle elviekben független ügyészség munkájába. Ez a paragrafus azonban egy ritka kivétel. Büyükavci esetében ezt a Merkel-kormány akkori szociáldemokrata igazságügy-minisztere, Heiko Maas adta meg, aki később külügyminiszteri tisztséget is betöltött, mára azonban már a parlamenti mandátumát is visszaadva kivonult a politikai életből, és acélipari lobbista lett. A gyanú szerint Büyükavci a Törökországban terrorszervezetnek minősülő, Németországban azonban legális és az Európai Unió terrorista-listáján sem szereplő TKP-ML (Marxista-Leninista Török Kommunista Párt) németországi szervezetében tölt be vezető szerepet, egyetlen nőként.
Büyükavcit és társait külön-külön börtönökbe szállították és több hónapot kellett magánzárkában töltenie. Összesen 34 hónapot volt vizsgálati fogságban, majd 2020 nyarán három év hat hónapra ítélték. Ugyanabban a müncheni börtönben raboskodott, ahol vele egy időben az NSU-gyilkosságokért elítélt neonáci Beate Zschäpe ült, jó néhány évtizeddel korábban pedig a mártírhalált halt Sophie Scholl.
A börtönben töltött évek alatt Büyükavci mellett széles körű társadalmi összefogás alakult ki: szakszervezetek, civilek, párt- és egyházi szervezetek tartottak közösen minden héten szimpátiatüntetéseket Nürnbergben. Ráadásul nem csak a börtönévek alatt, hanem utána is. Mivel három és fél évre ítélték és nem német állampolgár, ki is utasíthatják az országból. Ennek megakadályozására továbbra is kiálltak mellette támogatói: „Banu bleibt!”, „Banu muß bleiben!” – skandálták a tüntetők.
A támogatók között volt – többek között – a Schröder-kormány volt családügyi minisztere, Renate Schmidt, aki kifejtette: szociáldemokrataként nem ért egyet Büyükavci kommunista nézeteivel, de egy jogállamban megengedhetetlen, hogy valakit a politikai nézeteiért börtönözzenek be. Szintén kiállt mellette Nürnberg keresztényszocialista (CSU) polgármestere, Marcus König is, így a nürnbergi idegenrendészet végül elállt a kiutasítási eljárás megindításától. Az ügyről 2023 őszén egy interjúkötetet is kiadtak a német Starfruit kiadó gondozásában.
Épp amikor a könyv elkészült, két év nyugalom után, a bajor kormányhoz tartozó idegenrendészeti szerv hozott egy újabb döntést: Büyükavcinak egy hónapon belül távoznia kell az országból. Természetesen ügyvédjével fellebbezést nyújtottak be, de immár belefáradt az állandó hivatali vegzálásba. A bajor belügyminiszter, Joachim Herrmann (CSU) még 2021-ben kiadott sajtóközleménye szerint Büyükavci anyagilag támogatta és tagokat is toborzott a TKP-ML-nek. A párt fegyveres szárnya a TIKKO (Török Munkás- és Parasztfelszabadító Sereg) nevű csoport, amely olyan merényleteket követett el Törökországban, amelyben gyerekek is meghaltak. Az akkori közlemény szerint legalábbis már sejthető volt, hogy a bajor belügyi tárca a kiutasítási eljárás felfüggesztését kritikusan szemlélte, így saját hatáskörében még módosíthat is rajta.
Banu Büyükavcival még a távozása előtti hetekben tudtam interjút készíteni Németországban. Az utóbbi két hónapban azonban sem telefonon, sem Facebook Messengeren nem tudtam elérni. E-mailre sem reagált, így az jóváhagyásra bekért szöveget két hónap várakozás után közlöm. Vélhetően ismeretlen helyre távozott.
*****
PÁI: Hogyan formálódott a politikai nézetrendszere, miközben felnőtt Edirnében, majd fiatal orvos lett az ország túlsó végében, Karsban? Milyen könyvek, szerzők hatottak önre?
BB: Értelmiségi családban nőttem fel Edirnében és nagyon jó gimnáziumba jártam. Egyetemi tanulmányaimat is a városomban végeztem és ott kezdtem konfrontálódni különböző problémákkal: az igazságtalansággal, az akkori Törökországra jellemző ügyekkel. Az egyetemet követően nagyon más közegbe kerültem, mint a nyugati határon fekvő Edirne, ugyanis az ország keleti részére, az örmény határ közelében lévő Karsba helyeztek, mint kezdő orvost. Ez egy nagyon elmaradott és szegény vidék. Télen iszonyatosan hideg is, sokaknak pedig nincs megfelelő fűtésük. Gyakran volt olyan helyzet, hogy elgondolkoztam, mire megyek azzal, hogy szépen diagnosztizálni tudom a betegséget, ha egyszer a pácienseknek nincs pénzük kiváltani a gyógyszert és biztosításuk sincs. Volt, hogy igyekeztem megszerezni a patikából. Gyakran volt probléma az is, hogy a helyi kurdok nem feltétlenül beszéltek törökül. Ezen élmények mellett az olvasmányaim is hatottak rám. Sok török írót és költőt olvastam, például Nazim Hikmetet. Rádöbbentem, hogy a török irodalom legnagyobbjai hosszabb-rövidebb ideig szinte mindannyian börtönben voltak. Törökország legjobb emberei!
PÁI: Atatürk számít a modern Törökország létrehozójának. Az Oszmán Birodalom romjain egy fejlett, szekuláris, európai államot hozott létre. Igyekezett visszanyúlni az iszlám előtti török népi hagyományokhoz és korlátozta például a fejkendő használatát. Az ön által írt könyvből azonban nem egy ennyire egyértelműen pozitív kép rajzolódik ki a kemalista politikáról. Milyen tendenciákat tart problematikusnak ebből az időszakból?
BB: Európában valóban úgy tekintenek Mustafa Kemal Atatürkre, mint a modern török állam megalapítójára és az előbb elmondottak mind igazak is, ugyanakkor ezt a modernizációt nagyon erőszakosan hajtotta végre. Úgy hozta létre az állam alapjait, hogy az etnikai (például kurd) és vallási (például alevita) kisebbségeket elnyomta, mint ahogyan a másként gondolkodókat is.
PÁI: Milyen a németországi törökök helyzete, például az anyanyelven történő egészségügyi ellátás tekintetében?
BB: Egyre több török él Németországban, a német társadalom és ezen belül az egészségügyi rendszer azonban nem tart lépést ezzel. Az integrációnak kölcsönös folyamatnak kell(ene) lennie. A német orvosok például nem ismerik a török társadalomban gyökerező eltéréseket, amelyek akár félrediagnosztizáláshoz is vezetnek. Törökországban nem szokás például a lelki problémákról beszélni. Nem mondja senki azt az orvosnak, hogy valami nyomasztja, hanem mondjuk úgy fogalmaz, hogy fáj a feje vagy valamelyik más testrésze. Én aki ismerem a török kultúrát, értek a szóból. Más viszont felírna simán egy fájdalomcsillapítót, ami a depressziót nem fogja elmulasztani. Nagy hiány van török orvosokból, előfordult, hogy szinte könyörgött valaki, vállaljam el, mert németül nem tudná úgy kifejezni magát, ahogy kell. Jóval későbbre tudtam időpontot adni neki, ami aztán el is maradt, mert előző nap tartóztattak le...
PÁI: Ez hogyan történt?
BB: Szakszervezeti ügyben egyeztettem a kollégáimmal, barátaimmal egy kávézóban, amikor odajöttek rendőrök: ön Banu Büyükavci? Mondtam, hogy igen. Közölték, hogy letartóztatnak. Évekkel később térhettem csak haza.
PÁI: Ugyanabban a müncheni börtönben tartották fogva, ahol az NSU-gyilkosságok elkövetőjét, Beate Zschäpét is. Találkoztak? S amennyiben igen, milyen volt?
BB: Ezt minden újságíró megkérdezi tőlem, de nem óhajtom a sajtóban emlegetni Zschäpét, aki – mondjuk ki – egy gyilkos.
PÁI: Önnel szemben a vádirat sem fogalmazott meg semmilyen konkrét terrorcselekményt, mégis hosszú évek után elítélt terroristaként hagyhatta el a börtönt. Hogyan bírta a börtönéveket, különös tekintettel a magánzárkára?
BB: Nagyon fontosnak tartottam, hogy olvassak és írjak, nem csak a szellemi, hanem a lelki kondícióm megőrzése érdekében is. A terrorizmusvád, a magánzárka miatt persze még az ügyvédemmel való kapcsolattartás is igen korlátozott feltételek mellett működött, ugyanakkor egy idő után már kaptam leveleket. Rengetegen biztosítottak a szolidaritásukról és a tudomásomra jutott az is, hogy milyen gyűléseket szerveztek az érdekemben Nürnbergben.
PÁI: Ezeket a gyűléseket először a kiszabadítása érdekében, majd pedig a Németországból való kiutasítása ellen szervezték. Kik voltak pontosan a szervezők, elvégre nagyon széles csoportokat mozgatott meg az ön ügye?
BB: Elsősorban a szakszervezet, ugyanakkor minden héten más és más szervezet bonyolította le a gyakorlatban: volt, hogy párt, előfordult, hogy egyház, volt, hogy helyi török csoport, volt, hogy motorosok. Minden héten más, így hosszú távon meg tudott maradni a széles társadalmi támogatottság, nem sajátította ki egyik csoport sem az ügyemet a saját céljaira.
PÁI: A szimpátiatüntetések nyomán két éve elült a városi idegenrendészetnél a kiutasítási ügye, ugyanakkor éppen most, amikor megjelent az ön életét és perét feldolgozó könyv, a bajor kormányzati idegenrendészeti szerv felszólította, hogy hagyja el Németország területét. Mit tervez lépni az ügyben?
BB: Az ügyvédem természetesen beadta a fellebbezést, de én már belefáradtam, így hamarosan egy másik országba költözöm.
PÁI: A per és az ítélet kapcsán tervezi, hogy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) fordul?
BB: Valószínűleg igen, de ez még nincs eldöntve, mivel összesen 10-en voltunk ebben az ügyben vádlottak és egymással koordináltan szeretnénk a EJEB-hez fordulni. Közös döntés azonban még nem született.