Kisgyerekként nagyon szerettem a hajszárító hangjára elaludni. Mostanában szívesen hallgatok hangoskönyveket és podcasteket, szeretem, ha a hallottak hatására meglódul a fantáziám. De van, hogy csak az utca különféle zajaira figyelek, csukott szemmel, a hangok együttesére, és a szólamokra külön-külön. Körbevesznek minket a hangok, amelyeket mindenki a maga fülének egészségi szintjén engedi be az elméjébe. Megállás nélkül.
A hangokkal kialakult ősi, létezésünktől fogva meglévő, sokszor tudattalan kapcsolaton alapul Somló Dávid új előadása. Az Áthallásokban a performer és hangművész bekötött szemű közönségével a pusztán az ismerős és ismeretlen, kreált és talált hangok nyújtotta előadásélménnyel kísérletezik. A soundperformer a Vass Imre táncművésszel készített, legutóbbi performanszainak egyikén egy budai lakás kanapéjára ültette hallgatóságát, most a Nyolcésfél belvárosi alkotótér egyik nagytermében foglalunk helyet. A terem bejáratánál azonnal megkapjuk szemkendőnket, hogy aztán egy segítő kéz a könyökünknél fogva helyünkre vezessen. Félig izgatottan, félig a kiszolgáltatottság érzésétől feszülten ülök a székben és fülelek, mi történik. A háztartásban ismert zajoktól kezdve a lépéseken, beszélgetésfoszlányokon és állathangokon át a mesterségesen létrehozott, gépi dallamokig széles hangskálát vonultat fel Somló Dávid költői kakofóniában.
A bő egyórás előadás elején maga az alkotó is szól a nézőkhöz, láthatatlanul. A felvételről elindított férfihang szózatának megfogalmazási módja az itt és most érzetét kelti. Az elején a hol előre felvett, hol a közreműködők által ott a helyszínen létrehozott hanghatások forrását kutató figyelem egy idő után önként süpped bele az összefolyt hangmezőbe. A hirtelen felbukkanó hangok – csörömpölés, káromkodás, üvegtörés – egy pillanatra kizökkentenek, hogy aztán újra visszamerüljünk belső történetünkbe.
Somló perfomanszában alig vehető észre bármiféle dramaturgiai ív. Azt a néző magában, csak a hallása segítségével építheti fel. A komfortzónán és a megszokott nézői élményen túlra kizökkentő előadás során nemcsak különféle érzések, gondolatok kavarognak a nézőben, hanem másfajta érzetek is. Az ide-oda áramló morajok és foszlányok miatt egy hatalmas, vascsövekből álló hangárszerű terem képe jelenik meg a tudatomban. Amikor a végén levehetjük a szemkendőt és körbenézhetünk, konstatálom, nem is tévedhettem volna ennél nagyobbat a helyiséget illetően. És a libabőr újabb és újabb hullámai is csatlakoznak az élményhez, de ezeket már nem a hangok, hanem a hideg váltja ki a fűtetlen, szellős teremben. Hiába a télikabát.
A hangfelvételről indított, beakadt lemezként újra és újra figyelmeztető „Vége. Tényleg vége” záróakkord után a hangvarázslat szerezte élményt kissé megdermeszti a hideg. De a hunyorgó, kissé vacogó nézőket Somló Dávid várja forró italokkal a büfében. Így az átmelegedés élménye sem hiányzik a mindennapi hangzavart újraértelmező előadásból, amit később sem láthat, csakis hallhat a közönség.
Infó: Somló Dávid: Áthallás/Overheard. Nyolcésfél Inspirációs Övezet és Alkotótér (Budapest, VIII. Német u. 16.), 2024. január 17.
