Az amerikai demokrácia öregebb a függetlenség kikiáltása óta eltelt 248 évnél, a gyarmatokon már az 1630-as években kezdtek küldötteket választani és törvénykezni. Azóta történt ez-az, könnyű lenne rávágni, hogy a parlamentáris berendezkedés, ha már túlélte a függetlenségi, a polgár- és a két világháborút, néhány gazdasági válságot meg járványt, akkor Donald Trumpot is túl fogja élni. Valóban, a bukott elnök visszatérése egyelőre messze van a valószínűtől és ha vissza is térne, nem feltétlenül tudná valóra váltani az összes lázálmát. Csak hát a tét túl nagy. Az orosz rulettet hatlövetű revolverrel játsszák, de az olvasók közül vajon hányan tennék kockára az életüket, ha akár százból egy lenne a fatális végkifejlet esélye? No és ha ezerből?
Trumpnak 2016-ban sem volt több sansza a győzelemre, mint most, mégis neki kedvezett a sors, vagyis néhány tízezer szavazat a kulcsfontosságú államokban. A dolgok jelenlegi állása szerint ez idén is bekövetkezhet, úgyhogy érdemes számba venni, mit nyerhetnek és mit veszíthetnek vele a szavazói. Az ő legfontosabb motivációjuk, mint azt a minap lapunknak a Bostoni Egyetem egyik politológia professzora nyilatkozta, a mellőzöttségük miatti sértődöttség és a leszakadástól, eddigi életmódjuk elvesztésétől való félelem. Ezeken csak ideig-óráig segít a bosszú, a „jól beolvastunk nekik” elégedettsége. Persze ezt sem szabad alábecsülni, Amerikában sokan ragasztják ki az autójuk fenekére, hogy „Dolgozz keményen, bosszants föl egy liberálist, legyen jó a napod!” De ez mit sem segít se a leszakadáson, se az életmód változásán, se azon, hogy az angol anyanyelvű fehérek záros határidőn belül kisebbségbe kerülnek. Ezekben a folyamatokban Donald Trump elnöksége alatt sem történt változás és most sem javasol semmit, amitől visszafordulnának. Amerikában 2016 és 2020 között sem varrtak farmernadrágot és nem gyártottak kalapácsot…
Másrészt az is igaz, hogy Joe Biden meghirdette a munkahelyek hazahozatalát, a zöld iparosítást és első amerikai elnökként beállt egy michigani autógyár előtti sztrájkőrségbe, mégse hiszik el neki, hogy a kisemberek oldalán lenne. A diákhitelek részleges elengedése vagy az Obama-féle egészségbiztosítás megvédése se győzi meg Trump híveit, akik – bár aligha ez nekik a legfontosabb –, szívesebben néznék, amint kedvencük megint a milliomosok adóját csökkenti és a tőzsdeindexen méri le, mennyire boldog az ország.
Trumpnak és még inkább a mögötte álló körnek kész terve van Amerika átalakítására. Szélsőjobboldali hatalomátvételre, a fékek és ellensúlyok rendszerének szétverésére készülnek. Eljelentéktelenítenék a kongresszust és maguk alá gyűrnék a bírói kart. Mindezt azért, hogy többé ne lehessen szabad választásokon leváltani őket. Tudják, hogy több mint harminc éve csak két republikánus elnök volt és mindkettő a szavazatok kisebbik hányadával került a Fehér Házba. Az idő és a demográfia ellenük dolgozik, a 40 alattiaknak nem sokat tudnak ajánlani a gyűlöleten és a rettegésen kívül.
Európából nézve még nagyobb baj, hogy egyáltalán nem eleve elrendeltetett Amerika stabilizáló szerepe a világban. Woodrow Wilsonnak az első, Franklin D. Rooseveltnek a második világháború idején is nehéz volt meggyőzni a hazai többséget a beavatkozásról. Ha Trumpon múlik, meggyengíti a NATO-t és vagy hazaviszi az amerikai katonákat vagy a szövetségesekkel fizetteti meg a maradásukat. Az „Amerika az első” szlogen faék egyszerűségű. Vaknak kell lenni ahhoz, hogy valaki Trumpot a béke emberének lássa, mert a diktatúrák fölbátorodásából sehogy se jöhet ki más, mint háború. Magára maradna Ukrajna, Tajvan és mindenki, aki még védené demokráciáját.
Az Egyesült Államok hadserege messze a legerősebb a világon, védelmi költségvetése csaknem 40 százaléka a globális katonai kiadásoknak. Az amerikai gazdaság elkerülte a recessziót, a munkanélküliség 3,7, az infláció 3,4 százalékos, a bérek egy év alatt 6,8 százalékkal növekedtek. Normális évben a hivatalban lévő elnöknek nem volna mitől tartania, de az idei nem normális év. Amerikát csak az amerikaiak tehetik tönkre. De az másoknak is nagyon fájna.