Benedek Miklóst 12 éves korától ismertem, mivel én – mint akkori középiskolás – úttörő-. illetve ifivezetője voltam. Miklóssal és osztálytársával-barátjával, Gazdag Gyulával – a későbbi neves filmrendezővel (pl. A sípoló macskakő, 1972) – közösen elhatároztuk, hogy egy úgynevezett „Regős rajt” alapítunk, színjátszó csoporttal, énekkarral, táncegyüttessel általános iskolájukban, a IX. kerületi Telepy utcában. Kisebb nagyobb hepehupák ellenére ez be is indult, a nevezettek lelkes közreműködésével.
Sok-sok évvel később, amikor Miklós már negyedéves színművészeti főiskolás volt, összefutottunk a Pesti Színházban, ahova ő, mint főiskolás, ingyen járhatott, én pedig Bakacsi Alce színházi titkár szíves jóindulatú támogatásával, mint művészetpártoló, az esetlegesen üresen/szabadon maradt helyek függvényében, szintén beülhettem. Ha jól emlékszem, egy angol szerző drámája volt műsoron, melyet Sulyok Mária és Básti Lajos neve fémjelzett.
A történet egy angol gyarmati szigeten játszódott; Básti Lajos volt a sziget kormányzója, Sulyok Mária pedig a felesége. A szolgálati idejük lejárt és nagyon izgatottan várták a váltást, hogy a kies erődben felváltsák őket és végre visszamehessenek Londonba, a társaságba, az ÉLETBE. A harmadik felvonás végén, amikor már minden rendben volt a visszainduláshoz, a dráma csúcspontjaként Básti a színpadon meghalt.
A dráma hatása alatt elgondolkodva, lassan bandukolva, tétova léptekkel mentem a Vörösmarty tér felé, mikor Miklós utolért. Vállamra csapva megkérdezte:
– Na, hogy tetszett ?
– Fantasztikus volt, még most is a hatása alatt vagyok – mondtam.
– Nahát – válaszolta Miklós –, így meghalni, ez borzalmas. Nézz meg engem, most lesz a vizsgaelőadásom az Ódryn, látni fogod, hogyan kell igazán meghalni a színpadon….
Eltelt kb. két hét, már el is feledkeztem a beszélgetésről, amikor Miklóstól kaptam két jegyet a vizsgaelőadására – ráadásul az első sorba. Ha jól emlékszem, egy Csehov-darabot játszottak, Schütz Ila, Benedek Miklós, Korbuly Péter főszereplésével, és többek között Kern András, mint harmadéves főiskolás is játszott a darabban.
Az előadás végén Miklós a szerepe szerint – talán nem véletlenül pont előttem – arccal a közönség felé, összeesett a színpadon és meghalt. Pár pillanat döbbenet után lassan felhúzta bal szemhéját, s kérdő tekintettel, a fejét alig láthatóan, kis biccentéssel felemelve, egy pillanatra rám nézett:
– Na milyen volt??? – kérdezte a szemével.
