lemondás;pedofília;felháborodás;elnöki kegyelem;kényszerítés;Novák Katalin;

„Ezeket a gyerekeket szembeköpték” – Egyre többen ítélik el szakmai és politikai oldalról is Novák Katalint a pedofilügy elítéltjének adott elnöki kegyelem miatt

Maga a köztársasági elnök mélyen hallgat.

– A gyermekotthonban nevelkedő gyerekeket egy hatóság szakítja el a családjuktól, mindenkivel szemben borzasztó bizalmatlanok. Milyen üzenetet küldött ezzel nekik a köztársasági elnök asszony és a kormány? Milyen üzenet ez azoknak, akikkel megtörtént az abúzus? Ezeket a gyerekeket most szembeköpték, semmibe vették ezzel a döntéssel. Egyszerűen nem találom a szavakat, mérhetetlenül felháborító – mondta lapunknak egy gyermekotthonban dolgozó szakmai vezető. Kérte, ne írjuk le a nevét, mert egyébként csak engedéllyel szólalhatna meg az ügyben, noha felháborodásával egyáltalán nincs egyedül. Ahogy fogalmazott „minden vezető azt kérdezgeti, miért kapott kegyelmet, miért foglalkozhat újra gyerekekkel, miért és miért?”

A Népszava is több intézményvezetőt felkeresett az ügyben, de sokan név nélkül sem merték elmondani, mit gondolnak Novák Katalin által adott elnöki kegyelméről, amelyet az akkori igazságügyi miniszter, Varga Judit is ellenjegyzett.

Mint arról beszámoltunk, a köztársasági elnök kegyelmet adott az egykori bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettesének. A férfi megpróbálta eltussolni, hogy az intézmény igazgatója több gyereket is  molesztált. Az igazgatóhelyettes ellen 2021-ben született jogerős ítélet, 3 év 4 hónapos börtönbüntetést kapott, ebből egy év öt hónapot ült börtönben – írta meg a kormánymédia –, majd reintegrációs őrizetbe került saját lakásába. Büntetéséből 9 hónap volt hátra 2023-ban. A tavalyi pápalátogatásra időzített döntés miatt még a büntetett előélethez fűződő hátrányos következmények és a foglalkozástól való eltiltás alól is mentesítették. Ez azért is figyelemre méltó, mert az általunk megkérdezett szakmai vezető szerint „a gyermekvédelemben szigorú szabályok vonatkoznak mindenkire, másokat egy jelentés leadásának csúszása miatt is komoly retorzió érhet”.

A döntést elítélők sora egyébként egyre csak gyarapszik. 

A Szociális Munkások Magyarországi Egyesülete (SZMME) elnöke, Meleg Sándor a többi között azt írta: az Egyesület kiáll amellett, hogy minden, gyermekek ellen elkövetett bűncselekmények elkövetőit és az őket ebben bűnsegédként tevőlegesen vagy mulasztással segítő személyt felelősségre kell vonni. Kijelentette: ezzel a kegyelemmel a pedofil bűncselekményeket és az azokhoz nyújtott segítséget relativizálta a köztársasági elnök. „A gyermekvédelemben egymást érik a botrányos események, ami ellen nem történik érdemi fellépés” – fogalmazott. A nyilatkozathoz csatlakozott a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete, a Pedagógusok Szakszervezete és a Gyerekesély Közhasznú Egyesület, a Szociális Szakmai Szövetség, a Civil Közoktatási Platform és a Magyarországi Szociális Szakemberek Képzéséért Egyesület. A Kiállok érted című színházi előadás – amely témaválasztásával a bántalmazás minden formája ellen küzd – létrehozói és szereplői is nyílt levélben kérték Novák Katalint, vizsgálja felül döntését.

Az ügy nem csak szakmai körökben, hanem az ellenzék által hétfőre összehívott rendkívüli parlamenti ülésen is – a Svéd NATO csatlakozás mellett – téma volt. (A fideszesek nem mentek el a T. Házba.) A Jobbiktól Brenner Koloman emlékeztetett rá, hogy Novák „csak” aláírta a kegyelmi kérvényt, ám ezt a Varga Judit vezette igazságügynél készítették elő és az akkori tárcavezető ellenjegyezte a kegyelmi döntést. Harangozó Tamás (MSZP) emlékeztetett rá, hogy a „Fidesz-fülbevalós” köztársasági elnök előbb kegyelmet adott Budaházy Györgynek, végül a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatója bűnsegédjének, így mára méltatlanná vált hivatalára. Vadai Ágnes (DK) pedig azt hangsúlyozta: Novák Katalin döntése nem rendszerhiba, hanem maga a rendszer.

Az MSZP és a DK méltatlansági eljárást kezdeményez

Kevéssé ismert jogi eljárással távolítaná el az MSZP és a DK Novák Katalint a hivatalából. Az eljárást a képviselők ötöde kezdeményezheti, arra hivatkozva, hogy a köztársasági elnök az Alaptörvényt vagy valamely törvényt szándékosan megsértette. A HVG szerint például hivatkozhatnak arra, hogy az Alaptörvény szerint minden gyermeknek joga van megfelelő testi, szellemi, erkölcsi fejlődéshez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. Az eljárás elindításhoz viszont kétharmad szükséges (a szavazás titkos). Ha az Országgyűlésen átment, akkor jöhet az Alkotmánybíróság, amely kimondhatja a végső döntést. Ugyanakkor az eljárás érdekessége, hogy ezúttal az Alkotmánybíróságnak „nyomoznia kell”, és a köztársasági elnököt is meg kell hallgatniuk. Bárándy Péter, volt igazságügyi miniszter lapunknak azt mondta, ilyen eljárás nem volt még Magyarorzszágon a rendszerváltás óta.

Lapunk írásban kereste a Sándor-Palotát, többek között a kegyelem indoklására, azon belül is különösen a foglalkozástól való eltiltás alóli mentességre voltunk kíváncsiak. Miközben a terrorizmusért elítélt Budaházy György ügyében részletes indoklást tett közzé a hivatal, ezúttal semmilyen kérdésünkre nem válaszoltak. Az LMP egyébként hétfői sajtótájékoztatóján bejelentette, kikéri „a kegyelmi döntés alapjául szolgáló összes dokumentációt a döntést előkészítő anyagokat, valamint az igazságügyi miniszter előterjesztését.”

Február 9-re már két demonstrációt is bejelentettek, az egyiket az Országos Közös Akarat nevű ernyőszervezet, amely 16:00 órakor a Belügyminisztériumhoz hirdette meg a találkozót, onnan vonulnak a résztvevők a Sándor-Palota elé, ahol csatlakoznak a Momentum este 6 órakor kezdődő tüntetéséhez.

Nincs érdemi következmény

Herczog Mária szociológus, a Család, Gyermek, Ifjúság Közhasznú Egyesület elnöke lapunknak elmondta, szakemberként megdöbbent Novák Katalin kegyelmén. – Ez azt jelenti, hogy a kormányzat nem veszi komolyan a saját maga által felállított jogi és szakmai szabályokat, nem kötelezi azok betartására a szakembereket, és amennyiben visszaélés történik, annak nincs érdemi következménye – mondta.