Budapest;dráma;kötet;

Belső stand-upból BKV-színmű

Élete első írásával harmadik helyezett lett a drámapályázaton Kisari Szabolcs. Könnyed, mégis sokatmondó írással került a legjobbak közé. A Titkos menetrendben meghatározó szerepet kap a tömegközlekedés – bemutatjuk a Budapest-drámakötet szerzőit. Második rész.

Kisari Szabolcs hivatalosan harmadik helyezett lett a főváros 150. születésnapja okán kiírt drámapályázaton, ahol két első és két harmadik helyezettet hirdettek. A szerző eredménye azért különleges, mert élete első művével egy igen tapasztalt darabíróval, Egressy Zoltánnal került holtversenybe a jeligés pályázaton. Kisari Szabolcs Titkos menetrend című darabja a 8 kortárs magyar dráma Budapestről című kötetbe került – a munka előzményeiről, a BKV-használat filozófiájáról és a függőségtől való szabadulásról beszéltünk a szerzővel.

A Titkos menetrend egy semmit sem nélkülöző, felső középosztálybeli házaspár történetét mutatja be. Erika és Péter nyugodtan él a budai hegyek biztonságában, ám egy nap Erika fölszáll egy buszra, aminek aztán meglepő következményei lesznek. Kisari Szabolcs írását életigenlő darabként, romantikus vígjátékként jellemezték, de a szerző szerint ez nem teljesen érvényes rá: „Társadalomkritikus írásnak szántam, de úgy látszik, könnyű, ha nem is félreérteni, de legalábbis másképp értelmezni.”

A Titkos menetrend szerzője korábban foglalkozott irodalommal: az ELTE francia szakán végzett, aktívan követte egy időben a nemzetközi irodalmi életet, igazából mindig is játszott az alkotás gondolatával, de soha nem vette rá magát komolyabban az írásra. Igazából ez a pályázat kellett az induláshoz. Kisari Szabolcs korábban kocsmatulajdonosként, majd fordítóként és/vagy szódásként dolgozott. Magát a drámát is a Fény utcai piacon, a szódaműhelyben írta. A nagy vízválasztó a koronavírus-járvány volt: akkor kezdett teljesen új életet a sokáig tartó pusztító ifjúsági évek után. A kérdésre, belekezdett volna-e az írásba, ha még mindig jelen van az életében az addikció, határozott nemmel válaszolt. – Bevallom, engem az olvasásban is akadályozott az életformám, mivel nem tudtam rendesen koncentrálni, elfolytak a szemem előtt a mondatok. Márpedig, akárki akármit mond, olvasás nélkül nem lehet írni. Az elmúlt három évben rengeteget könyv fordult meg a kezemben, szinte bepótoltam mindazt, amit méltatlanul kihagytam, ez adott erőt mentálisan, fizikálisan pedig a sport – fejtette ki.

A darab ötletét egy utcán elkapott párbeszédfoszlány adta . Két ember egy II. kerületi iskola előtt az új tanító néniről beszélgetett. 

Az egyik azt mondta, „nem tudom, milyen, de remélem, van autója, és nem kell BKV-val járnia”. – Rengeteget gondolkodtam ezen a mondaton, hogy mi van mögötte, elkezdtem belső stand-upokat gyártani arról, hogy illusztris környezetben élő, gazdag emberek inkognitóban használják a tömegközlekedést, és ezt a pszichológusuknak vallják be. A képzeletemben megjelent egy szakrendelő, ahova titokban járnak ezek a személyek, hogy kvázi meggyónják, hogy BKV-znak. Akkor még nem tudtam, hogy ebből dráma lesz, a fejemben többrészes tévés szitkomként jelent meg – mesélte a szerző, aki nagy biciklis, és egyáltalán nem vezet autót. – Határozottan azt érzem, az autósok sokszor azért ülnek egyedül azokban a szobányi járművekben, mert nincs kedvük másokkal lenni. Ebben az olvasatban a BKV valójában egy közösségi hely. Én egy igen autóellenes ember vagyok, a hivalkodó méretű, környezetromboló terepjáróktól pedig a hideg is kiráz.

Kisari Szabolcs írásában Trencsényi Katalin (Automaxi) és Pass Andrea (Polaroid Budapest) drámájához hasonlóan központi szerepet kap a városon belüli utazás, de az elsőműves szerző választása nem azért esett a tömegközlekedésre, hogy ezzel Budapest minél több helyszínét és arcát mutassa meg. – Nálam ezek az utak az emberek közti kapcsolatot, az összeköttetést jelentik: sokszor úgy élünk egy kerületben, hogy a szomszédos kerület világát, lakóit sem ismerjük, mégis rendszeresen átutazunk rajta. Emellett Budapest egy érdekes hely, ahol nagyon kevés a tősgyökeres fővárosi. Ha egy étteremben megkérdeznéd, ki honnan jött, nagyon hamar kiderülne, hogy az ország legkülönbözőbb pontjairól. Én se látom magam budapestiként, holott én már itt születtem, a családomból elsőként. Budapesten valójában rengeteg a vidéki, csak itt élnek. – A Titkos menetrend főhősei is vidékiek, akik szép lassan kapaszkodtak föl a ranglétrán, ezzel egyetemben egyre jobb és jobb helyekre költöztek a fővárosban. Erika egyrészt kíváncsiságból fedezi föl környezetét, a budai magaslatok világából ugyanis nem látható, milyen az élet Káposztásmegyeren vagy Kőbányán, másrészt visszatér életük korábbi színtereihez. – Azt gondolom, Magyarországon, ha valaki nagyon magas státuszba kerül, akkor azt mondhatjuk, nagyjából kizárható, hogy vissza fog térni oda, ahonnan jött – fejtette ki a szerző. – A dráma konfliktusát az adja, hogy megszületik egy olyan döntés, amit valójában nem sokan hoznak meg, pláne egy olyan életszínvonalon, mint amit Péter és Erika képvisel. Ez egy kegyelmi pillanat, amikor az ember vissza tud térni egy előző pontba, amikor le tud mondani a növekedési kényszerről, a hétköznapok fogyasztási lehetőségeiről, és lehet, hogy elképzelhetetlennek hangzik, de azt gondolom, hogy épp most egy olyan kort élünk, ahol fel lehet tenni ezeket a kérdéseket, hiszen minden afelé mutat, hogy az életet magát fenntarthatóvá kell tenni, bármennyire is lejáratták ezt a fogalmat, vagy nem magyarázták meg – mondta a darab komoly üzenete kapcsán Kisari Szabolcs. A Titkos menetrend leginkább társadalmi szatíraként írható le. A szerző karakterei neveivel is ironizál: a szereplői közt van Ügyeket intéző személy és Másik személy, aki ügyeket intéz. – Szerintem ilyen emberek léteznek a valóságban is – vetette föl –, minden politikai, gazdasági tömörülés mögött vannak olyan figurák, akiknek az a feladatuk, hogy háttérben legyenek és elintézzenek bizonyos ügyeket. Ők különös résztvevői a hétköznapoknak, akiknek szerintem még szerződésük sincs, munkájuk megfoghatatlan. Nekem is azért volt rájuk szükségem a drámámban, mert bizonyos ügyeket el kellett intézni. – Ez a bizonyos ügy Erika titkos hétköznapjainak világa, egy adott szinten nem vet jó fényt egy felső vezetőre, ha a felesége összevissza HÉV-ezik.

– Jó volt megtudni, hogy Egressy Zoltánnal vagyok holtversenyben. Soha semmilyen versenyen nem voltam igazából, se élőben, se holtban, úgyhogy ez nagyon meglepett – jegyezte meg a szerző, aki elmondása szerint senkit sem ismert a kötetbe kerülők közül. Azonban csak pár napig fürdött a sikerben, mert az eredményhirdetés után nem következtek színházi felkérések. – Elsőre igencsak elbizonytalanodtam, de aztán, akik jobban ismerik ezt a szakmát, megnyugtattak, hogy kezeljem ezt az elismerést löketként, majd a sokadik írás után jön a siker, a bemutató. Jellemző hozzáállás, hogy az ismeretlennek nem adunk hitelt, nehéz elfogadni az új alkotót, ezt én megértem. Összességében nyertem a drámámmal:

teljesen megváltozott az íráshoz való viszonyom; egész eddigi életemben csak terveztem, hogy valamikor írok, most meg végre a tettek mezejére léptem,

nemrég pedig befejeztem egy könyvet, ami egyáltalán nem hasonlít a drámámra, más hangnem – jelentette ki. A Titkos menetrend kapcsán pedig még elárulta: – Az elején még úgy álltam neki, hogy valami súlyosabb véget ér a történet, aztán nagyobb volt az igényem arra, hogy ez egy pozitív sztori legyen: a házaspár nem válik el, hanem visszatérnek abba a pontba, ahol még jó volt. Nekem is valami ilyesmiről szólt az elmúlt pár évem, csak én lényegében belül utaztam, és nem a BKV-n.

Infó: 8 kortárs magyar dráma Budapestről (szerkesztő: Keszthelyi Kinga), Budapesti Műve­lődési Központ, Budapest, 2023