- Hiába a kormányzati idegenellenesség, szép csendben multikulturális fordulatot vett a hazai sportvezetés

Nem feltétlenül a hazai edzőkar alkalmatlansága miatt vezetik a magyar válogatottak többségét külföldi szövetségi kapitányok (12 nemzeti csapatból hetet irányít külföldi), ám az kétségkívül mutat valamit, hogy a csapatjátékok élén meghatározó szerephez jutottak a jövevények. Sokszor nem is a nagyobb szakmai tudás, hanem a karakterekben megjelenő különbségek miatt döntenek az idegen szakember mellett a szövetségek, hiszen a hazánkba szakadt külföldiek más mentalitást képviselnek, akik a Közép-európai pesszimizmust, a letargiával súlyosbított nemzeti önsajnálatot életigenléssel, nevetéssel, pozitív szemlélettel ellensúlyozzák. Görbicz Anita, minden idők egyik legjobb női kézilabdázója pont a napokban emlékezett így a tíz éve elhunyt dán szövetségi kapitányra, Karl Erik Böhmre a szövetség honlapján: „Leginkább a ritkaság számba menően pozitív kisugárzása ragadott meg, bárkiben fel tudta erősíteni legjobb tulajdonságait és legfőbb erényeit kézilabdázóként, ennek óriási szerepe volt abban, hogy 2012-ben bronzérmesek lettünk vele az Európa-bajnokságon” – sorolta a dán mester érdemeit a ma már győri klubelnökként ismert korábbi világsztár. Amúgy a nemzeti csapat azóta sem jutott egyetlen világversenyen elődöntőbe, de ez most mellékszál.

A vízilabda az egyetlen olyan labdajáték, amelyikben még soha sem volt külföldi kapitány, ám erre a magyar póló hagyományai miatt nincs is szükség, a tudást a Margitszigetre nem importálni, hanem onnan exportálni kell. Néhány okot felsorolunk, hogy milyen előnyei vannak/lehetnek egy külföldi kapitánynak a magyarral szemben.

1. A szövetségek a sport kiemelt kormányzati támogatása révén minden korábbinál bőségesebb büdzséből gazdálkodhatnak, ebbe pedig belefér, hogy akár a sportág meghatározó, de nemzetközileg legalábbis elismert arcait szerződtessék.

2. A külföldi edzők gyakran hosszabb és sokrétűbb tapasztalattal bírnak, és a velük szembeni elvárásoknak megfelelően új perspektívát és módszereket honosítanak meg a sportágban.

3. Jellemzően széles körű kapcsolatrendszerűk van, ami segíthet a magyar válogatottaknak a nemzetközi színtéren való jobb teljesítmény eléréséhez.

4. Nyelvtudásuk folytán gond nélkül kommunikálhatnak a nemzetközi mezőnnyel és a sportág meghatározó szereplőivel, a nemzetközi szakmai közeg ismert alakjai, akik sok esetben több nyelven beszélnek és emellett komoly tapasztalatokat szereztek az eltérő kulturális közegű országokban.

5. Amióta az állami edzőképzés visszatért a Testnevelési Egyetemre, javult a magyar edzők képzése, de a kiesett másfél évtizedet majdhogynem ugyanennyi idő lesz behozni. A magyar edzői karról általánosságban nem állítható, hogy aluliskolázott vagy képzetlen lenne, a hazai trénerek egyszerűen csak más szempontokat néznek, mint a nemzetközi tapasztalatokkal felvértezett kollégák. Ahhoz, hogy a válogatottak élén a magyarok javára billenjen a mérleg, először klubszinten vagy az utánpótlás-nevelésben kell bizonyítaniuk, és csak ezután juthatnak feladathoz valamelyik nemzeti csapat kispadján. Ehhez azonban idő, sok esetben akár élethosszig tartó edzői karrier, na meg persze szerencse is kell. Hiszen az is lényeges, hogy a mester jókor legyen jó helyen.