- A bluegrass pázsitján

A Beverly Hillbillies amerikai televíziósorozat főcímdala keltette fel az érdeklődését 15 évesen, ma pedig neki köszönhető, hogy a komponisták újra szólóhangszerként tekintenek a bendzsóra. Nem létezik műfaj, amely ne csábította volna, hogy kipróbálja magát benne, az eredménye 15 Grammy lett kilenc különböző (köztük country, pop, jazz, klasszikus, instrumentális és világzene) kategóriában. Invitálták Montreux-be és Delhibe, játszott szimfonikus zenekarral és egy ugandai falubandával is. De Béla Fleck örök szerelme az Appalache völgyeiben született műfaj, mert a spanyolok által az Újvilágba vitt Kentucky „kék fű” évente megújuló pázsitjának vitalitása jellemzi. Az önként vagy nem danolva Amerikába érkező emberek új műfajokat teremtettek, hogy a zene nyelvén mesélhessenek életükről. Évekig érlelték, mint a jó whiskyt, az egyik párlóban született a blues és a jazz, a másikban pedig idővel a country és a bluegrass. Az eredetit hallva sajnálhatjuk, hogy lesajnáltuk a country-val együtt a nálunk ezzel próbálkozó háromakkordos dilettánsok miatt.

A Song of the Mountains világra jöttekor is bábáskodó Bill Monroe és a Blue Grass Boys az újszülöttet a nevére íratta.

Fél 11-kor mindenki úgy állt fel, mint hajdan egy Antonioni film vetítése után: egy zseninek a csoda természetes. Beléphettünk a műfaj aranybányájába. Az első szett nyitánya szellemesen illusztrálta a tradícionális felállást: besétált a remek mandolinos Sierra Hull és a gitáros Bryan Sutton, hogy megnyissa a régi idők Kentucky táncházát. Játszották párhuzamosan és felváltva a dallamot, mikor pedig megérkezett a bőgős Mark Schatz és a virtuóz hegedűs Michael Cleveland, az is világos lett, hogy a tempóváltáson ők mindig gyorsítást értenek. Justin Moses beszállásával a hangzás tovább sokszínűsödött, mert ő dobrón, hegedűn és bendzsón is kiváló. A legintenzívebb megszólalás aztán a virtuóz Béla Fleck belépésével szólalt meg. Sajnálhatja a Müpa, hogy nem rögzítette a produkció „koronagyémántját”, Gershwin „Rhapsody in Blue”-jának szellemesen áthangszerelt változatát az első szet végén - nézettségi rekordokat dönthetnének vele a YouTube-on. A táncház feeling egyébként indokolt, hiszen ebben a zenében mindig érződik a középkori skót és ír tánczene és ballada energiája és szenvedélye. Sierra és Mark ezt hangulatosan illusztrálta is. Bruce Springsteen is élete koncertjét adta Dublinban, mikor a bluegrass-re áthangszerelve adta elő a dalait.

A koncerten „kék fű” jamet hallottunk, virtuóz örömzenélést. Fleck formációja a bluegrass térerejét bárhol maximumra tudja tekerni. A session aranyásói sorban elénk tették a Bluegrass Daloskönyv ikonikus darabjait, s míg hallgattuk a „Rocky Road”-ot, a „Big Country”-t, és a 21-es My Bluegrass Heart CD-ről előkerült a „Charm School”, a „Vertigo”, az „Our Little Secret”, a „Hunter's Moon”, láttunk két bendzsós és két hegedűs változatot, hallottuk a népzene „fegyelmezett” improvizációját, láthattuk, hogy a mandolin, a bendzsó és a gitár egyben kiváló ritmushangszerek - is. Bluegrasst szolgáltak fel tisztán, ahogy Emmylou Harris definiálta a műfajt: „A bluegrassnek a lelke a szigorú zenei forma és a hangzás eredetisége. Ha valaki hígítani kezdi… eltűnik”. Béla Fleck, aki a világzene leghitelesebb nagykövete napjainkban, ismeri ezt a receptet.