Ékezetfelelősök

Hozott anyagból

Rácz Zsuzsától tudom, milyen nagyon komoly, felelős foglalkozás ékezetfelelősnek lenni. Legalább olyan jelentős, mint a hangulatjavítóé. Mindketten a diktátorok és a diktatúrát elfogadók jó közérzetéről gondoskodnak. Egyetlen apró vessző, és oda a jó közérzet. Szárnyalásból – alig merem leírni – könnyen lesz szarnyalás.

Az ékezet hiány főként olyankor veszélyes, ha a főnök hangulatember. Rákosi az volt, Kádár talán kevésbé. A „Morcos” - Hofi Géza nevezte el így a későbbi frakcióvezetőt, majd államelnököt - elbeszéléséből tudjuk, hogy a mostani vezér nem tud belenyugodni a vereségbe. Kikészül tőle. Amikor a frakcióülés után, ám még a vacsora előtt egy kispályás focimeccset játszottak, és nem a vezér csapata vezetett, addig kellett késő este is, sötétben játszani, amíg legalább kiegyenlített. Hiába figyelmeztette őt többször is a „Morcos”, hogy várnak az asszonyok a vacsoraasztalnál.

HÁROMSZOR VERI. Elképzelni sem tudjuk, hogy mit éltek át az ékezetfelelősök, amikor 1994-ben a mennyből a pokolra jutott a vezér. 1992 végén a közvélemény-kutatások alapján még kormányalakításról álmodozott, de 1994-ben örülnie kellett, hogy pártja éppen hogy bejut a parlamentbe. Ha nem lett volna kéznél „társuralkodója”, Lajos, aki „okosba” megforgatta a szék(ház)foglalásból származó pénzt, akkor bizony aligha tudta volna túlélni a párttársak várakozásait be nem teljesítő becsúszást a küszöb alatt.

A választási eredményeket megismerve nem is volt hajlandó éjfélig mutatkozni az ő ünneplésére készülő, de már elszivárgó hívei előtt. A húsz fős frakció ráadásul attól volt megszégyenítő nagyságrend, hogy két évvel korábban a közvéleménykutatásokon hízott vezér csak külön engedéllyel engedte maga mellé az illegalitásban tanítómesterként fölé magasodó liberálisokat. Pedig őket mint városi, tanult, viselkedni, nyakkendőt kötni tudó tojásfejűeket alig bírta elviselni öklendezés nélkül.

A második lecke még hátravolt. 2002-ben hiába úsztatott hungarocellből faragott, hatalmas koronát a Dunán, arra készülve, hogy az eredményes első négyéves kormányzása után, a választási győzelmet megismételve azt a fejére is illesztheti. Hiába szerezte meg 1998-tól tartó első kormányzása alatt az ún. független intézmények mindegyike fölötti ellenőrzést, hiába törte meg az Országgyűlés ellenállását, és kétéves költségvetéssel, a Széchenyi-tervvel hiába kezdte már el bezsebelni az ország javait. Pedig a választásokon a listás kudarc után napi 5-8 várost felrázva az egyéni mandátumok jó részét is besöpörte, ezzel egymaga a legtöbb mandátumot szerezte meg pártjának. Mégsem alakíthatott kormányt, mert az általa lenézett liberálisok éppen húsz mandátummal becsúsztak a parlamentbe, és a szocialistákkal szövetkezve kivetették a már jól előmelegített hatalomból.

Ekkor néhány napig nem szólt senkihez, majd – talán éppen az aktuális ékezetfelelősökre hallgatva - átbucskázott a fején, és végleg III. Richárd-szerű figurává vált: „Én, mivel nem játszhatom a szerelmest, / Hogy eltöltsem e csevegő időt– / Úgy döntöttem, hogy gazember leszek / S utálom e kor hiú gyönyörét.” A vereség után a Várban tartott gyűlésen mint populista-nacionalista népvezér üzent hadat az országában többséget szerzetteknek, égbe kiáltva: „A haza nem lehet ellenzékben!”.

A vereség keserű poharát harmadszor is ki kellett innia. Megint volt dolguk az ékezetfelelősöknek, amikor a szocialisták túlmozgásos, gyorsbeszédű és gyors észjárású vezére először a miniszterelnökjelölti vitán verte el, majd a választásokon is. Pedig a vezér reménytelennek látta a szocialisták helyzetét, hiszen a szigorúra méretezett konvergencia program miatt a szocik nem nyúlhattak Kádár népének megbűvöléséhez szükséges szokásos eszközükhöz: a mértéktelen osztogatáshoz. A vereség hírét először tán fel sem akarta fogni. A fordulatot az elhíresült őszödi beszéd felhasználása hozta, a TV ostrommal, a kormány elleni - futballhuligánokra tolt – puccs megszervezésével.

SZÁRNYALÁS. Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése, majd a 2008-as világpénzügyi válság megroppantotta a kormányzó szocialisták gerincét. Kádár népe – a fél évszázad alatt belé vert feltételes reflex alapján - pontosan felmérte, hogy fegyver vagy osztogatás nélkül a hatalmon lévők csak a tehetetlen vonaglásra lesznek képesek.

A nép másik bűvöletbe kívánta belevetni magát. A vezér már nem szorult rá a futballhuligánokra, már nem kellett a hatalom megszerzéséhez a fegyveres lázadás, a káosz előidézése. A diadalmenetnek látszó választási győzelem után, amelyhez eddig magukat függetlennek mondó, derék értelmiségiek is tapsikoltak, hozzákezdhetett a vértelen államcsínyhez, amelynek nyomán minden intézmény az ölébe hullott. A kétharmados Országgyűléssel meg a bölcs magyarázatokban sosem szűkölködő „független értelmiségiek” támogatásával azt és akkor cselekedett, amit és amikor akart.

Övé lett az Alkotmánybíróság, a Költségvetési Tanács, a Nemzeti Bank, az Ügyészség, a Bíróság, a médiahatóság, a titkosszolgálatok, az Országos Választási Bizottság, a hirdetési megrendelések adagolásával a tévék és újságok, a nyugdíjmegtakarítások, az ország minden vagyona.

A szárnyalás közepette az ékezetfelelősök legfőbb gondja az volt, hogy jól fordítsák a kapott orosz szöveget magyarra, vagy amire éppen kell (németre/angolra), és jól alkalmazzák a vezér pávatáncához szükséges taktusban a szavakat. A szárnyalás mámoros hangulatát csak fokozza, hogy az ellenzék pártjai képtelenek felismerni a helyzetet. Ha önállóan sem nagyon működőképesek, akkor együtt még kevésbé azok. Nem kötnek egymással szövetséget csupán egyetlen cél - az ország vezér általi megszállásának felszámolása - érdekében, sem orrcsipesszel, sem anélkül.

Pedig a szövetségben megtarthatnák integritásukat, nem kellene egyeztetni egymásnak is ellentmondó vágyaikat. Ám ha az ékezetfelelősök fejének már miattuk sem kell fájnia, az unió vezetőit meg úgy megvezeti a vezér, ahogy csak akarja, azaz nincs igazi gondjuk, akkor úgy viselkednek, mint a 30-as években Sztálin ölebei, „akiknek a siker a fejükbe száll”: a maradék józan eszüket is elvesztve, elbizakodottan csak a korpára hajtanak.

HIÁNYZIK EGY ÉKEZET. A baj sosem jár egyedül. A tizenkét éven át szakadatlanul fosztogatott európai kincstárból eddig bőven csurgó lé szinte egyszerre apadt el a ripacs amerikai elnök, Trump bukásával, meg a nagy tanítómester, Putyin Európát fenyegető támadásával. A még itthon maradt nép kitágult pupillákkal bámulja a vezér bűvésztrükkjeit, hallgatja már jól megszokott, jól bejáratott, értelmetlen szóvirágait. Ám még a „Helló Röfi!” szintjén gondolkodók is kezdenek értetlenkedni, ha a 2022-es pénzeső után az Európa bajnok infláció jön, és nincs igazi válasz a „Hol a lé?” kérdésre.

Az is meghökkentő, hogy mindig győztes vezér az európai vezetők terméből kiódalog a mellékhelyiségbe. Hát még, amikor a vagány meg a tündi-bündi, gondosan kiválasztott üdvöske genderfelelősök, akik eddig fociztak, hegedültek, ablakot pucoltak, CSOK-ot vittek haza, elsózzák a levest, pedofilbújtatókká válnak. Ekkor és ettől az évtizede megszokott szárnyalásból elkezd kikopni az első ékezet.

A vezér haragja éktelen. Dareiosz, a perzsa király ilyenkor a tengert korbácsoltatta. Látjuk már, hogy lesz tülekedés az ékezetfelelősök között. Az ékezetfelelősök – mert hiszen nekik kell majd felnyalni a hiányzó ékezettel készült plakátokat – hozzákezdhetnek a korbácsok megfonásához.

–

A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.