Oroszország;Alekszej Navalnij;

Navalnij támogatója szerint az orosz ellenzéki vezetőt azért ölték meg, mert egy fogolycsere keretében szabadon kellett volna engedni

Az orosz ellenzék korábban azt ajánlotta Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, hogy egy a Nyugat államok és Oroszország közötti fogolycsere keretében engedjék szabadon a nemrégiben gyanús körülmények között elhunyt Alekszej Navalnijt orosz ellenzéki vezetőt. Putyinnak ezzel kapcsolatban „megfelelő ajánlatot tettek” – közölte Marija Pevcsikh, Navalnij támogatója.

Cserébe Németországnak Vagyim Kraszikovot kellett volna elengednie és kiadnia Oroszországnak. A férfit – az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) egykori ezredesét - 2021 decemberében ítélték életfogytiglani börtönbüntetésre, mivel 2019-ben Berlinben meggyilkolt egy a csecsenföldi háborúban harcoló grúzt, Zelimhan „Tornike” Hangosvilit. Az elkövető egy a kancellár hivatala közelében lévő parkban végrehajtott merénylet után kerékpárral menekült el a helyszínről, a folyóba dobta a gyilkos fegyvert, megpróbált elrejtőzni, de elkapták.

Putyin nemrég jelezte, hogy hajlandó fogolycserét végrehajtani, ha hazája visszakapja Kraszikovot.

Navalnij mellett két amerikai állampolgárt is szabadon kellett volna engedni – állította a február 16-án egy orosz fogolytáborban elhunyt Navalnij támogatója. Pevcsikh ezért úgy véli, Navalnijt azért ölték meg, „mert a fogolycsere keretében szabadon kellett volna engedni".

Putyin február elején táplálta az ezzel kapcsolatos feltételezéseket azzal, hogy Tucker Carlson amerikai műsorvezetőnek adott interjújában szót ejtett egy esetleges fogolycseréről. A Wall Street Journal egyébként tavaly szeptemberben azt írta, hogy az orosz hatóságok valójában a 2013-ban Jekatyerinburgban letartóztatott Evan Gershkovich amerikai újságíró fejében akarják visszakapni Kraszikovot. A lap egyenesen azt írta, Putyint kizárólag Kraszikov érdekli, „mást nem fogadnának el Gershkovichért cserébe”. Bonyolítja azonban az ügyet, hogy Kraszikovot német és nem amerikai börtönben tartják fogva.

Olaf Scholz német kancellár az üggyel kapcsolatban önmérsékletre hívott fel. "Úgy gondolom, hogy az ilyen kényes kérdéseket nagyon bizalmasan kell megvitatni" - mondta a Joe Biden amerikai elnökkel február 9-én Washingtonban tartott találkozón.

Egyes régiókban már szavaznak 

Oroszország északi sarkköri régióiban és Ukrajna oroszok által megszállt részein már hétfőn megkezdődték a szavazást a következő orosz elnök személyére. A márciusban esedékes voksoláson Vlagyimir Putyint nyilvánvalóan újabb hivatali ciklust kap. Az ellenzéki jelölteket kizáratta a voksolásról, így nincs is vetélytársa. A Kreml azonban biztosítani akarja a magas részvételt. Ezzel akarja bizonyítani, hogy az orosz nép Putyin mögött áll az Ukrajna elleni két éve tartó háborúban.