Donáth Annának szíve joga, ha nem akar együttműködni a "2010 előtti világ árnyaival", értsd a mai ellenzék akkor is politizáló vezetőivel és pártjaival. De ugyanígy szíve joga sok választónak, hogy ha végül elmegy a kedve a sokpárti ellenzék belharcaitól, egymás minősítgetésétől.
Készséggel elhiszem szocialista barátaimnak, hogy az ellenzéki választók nyolcvan százaléka pártjaink összefogását támogatná a júniusi választásokra. De abban még biztosabb vagyok, hogy az ellenzéki, no meg a bizonytalan és a kiábrándult jobboldali szavazók nem választástechnikai ügyeskedést, hanem egy dinamikus, erőt sugárzó és kormányzóképes erő megjelenését várják. Ehhez bizonyosan nem elég mindig mindenben az ellenkezőjét mondani annak, amit Orbán Viktor mond. Kemény gondolati és tartalmi munka nélkül a Fidesz elutasításának közös nevezőjéről nem lehet eljutni egy új, győzni képes politikai tömbig.
Donáth Anna Momentum-elnökként való visszatérése alkalmából legalább megfogalmazta azt a gondolati keretet, amelyen belül pártjával politizálni akar. Ez a liberalizmus, amely szerinte az egyetlen demokratikus politikai erő, hiszen „mindenhol a liberálisok és a szélsőséges populisták feszülnek egymásnak”. Másutt is visszatérően beszél arról, hogy a demokráciát fenyegető populizmus ellenfele egyedül a liberalizmus.
Meggyőződésem szerint ez az elképzelés egyrészt hamis, másrészt rendkívül káros lehet a demokratikus mozgalmakra. Hamis, mert ki akarja rekeszteni azokat a demokratikus, progresszív erőket, amelyek nem vallják magukat liberálisnak. Igaz persze, hogy minden demokratikus párt elfogad bizonyos liberális alapértékeket. De csak annyira, amennyire minden demokrata mozgalom vall alapvető szociális, környezetvédő, a kulturális értékeket őrző és patrióta eszméket. De ettől a szocialistákat, a valódi zöldeket, a keresztényszocialistákat, vagy éppen a diktatúrát megtagadó kommunistákat súlyos hiba lenne liberálisnak nevezni, vagy populistának bélyegezni.
A demokrata tábor akkor erős, ha mindenki saját elvei alapján, például múltjára és ethoszára büszke szocialistaként tartozik bele. A szélsőjobboldali erők többek között azért tudnak előre törni hazánkban és általában a nyugati világban, mert a radikálisnak indult szocialista, népi baloldali, antiimperialista mozgalmakból lassan kilúgoztak mindent, ami nem illik bele a liberális kapitalizmus rendjébe és illemtanába.
Elég problematikus a populista jelző állandó előrángatása is.
Tömegdemokráciában, ahol mindenki szavazhat és minden szavazat egyformán számít, populizmussal magyarázni ellenfeleink győzelmét igen olcsó kifogás.
Ráadásul leegyszerűsítő, vagy éppen téves állítás. A Fidesz propagandája, a Rogán-művek kampánya kétségkívül populista. De a kormány gazdaság- és társadalompolitikája nem populista, hanem neoliberális, a magyar társadalom atomizálását szolgálja a Margaret Thatcher-féle „nincs olyan, hogy társadalom” szellemében. Az Orbán-kormány állandó sarokköveit, Varga Mihályt vagy Pintér Sándort vicces lenne populistának nevezni, ők jellegzetesen liberál-konzervatív politikusok. De a német AFD és a holland Geert Wilders pártja is keményen neoliberális gazdaságpolitikát hirdet.
Gazdasági és társadalompolitikai célok, és igen, az osztályviszonyokról vallott nézetek megvallása nélkül megtévesztő dolog politizálni. Nem véletlen, hogy Donáth Anna nem beszél olyan alapfogalmakról, mint a tulajdonviszonyok, az állam gazdasági feladata, a szakszervezetek szerepe, vagy éppen a hazai mezőgazdaság védelme. Szépek a liberális szabadságjogok, de csak akkor, ha a vállalkozás és profitszerzés szabadságát a társadalmi és környezeti érdek szigorúan korlátozza.
Magyarországon különösen káros a demokrata erőket a liberalizmusra korlátozni. Széles társadalmi rétegeket elsősorban a szociális, a nacionalista és egyre kevésbé a vallási-erkölcsi alapú megközelítéssel lehet elérni. Amíg nincs nyílt diktatúra, addig az egyéni szabadságjogok sajnos másodlagosnak számítanak. A nemzeti szabadság és függetlenség ügye történelmileg népszerű, de ezt uniós és NATO tagságunk ellenében ma olyanok képviselik, akiket Donáth Anna „szélsőséges populistának” tart.
Röviden szólva Magyarországon a nacionalista alapú politikát csak egy alapvetően szociális értékrendű alternatíva tudja legyőzni, amelyben kiegészítő segédcsapat lehet a liberális és újabban a zöld mozgalom. A hazai liberalizmus képviselői, mint Justh Gyula már az előző századforduló előtt felismerték, hogy az akkori szociáldemokraták nélkül nem győzhetnek. Az egész huszadik századi magyar progresszió, benne Bíbó Istvánnal és Donáth Anna kiváló nagyapjával erre a felismerésre alapozta a politikáját.
Tudom, hogy a magyar ellenzék mai állapotában sokak szemében felesleges luxus ilyen kérdésekkel foglalkozni. De alapvető gondolati és tartalmi kérdések tisztázása nélkül nem győzhetjük le azt a Fideszt, amelynek a populizmusa mögött kemény és nagyon tudatos ideológiai munka van.
A szerző publicista, szocialista politikus
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.