- Dubán Kitti: Félelem

Egy Priuson a bal hátsó ajtó, amit kicseréltek, biztos ütközött. Egy Suzuki.
A troli, a tűzcsap, a szembejövő póló. A metrón a székek huzata, a metrón a székek műanyag kerete. A Grill & Beer felirat g és b betűje. Az előttem gyalogló férfi kezében a porszívó dobozán a kép a porszívóról, ami valószínűleg benne van. A felrepülő reklámzacskón egy rombusz alakú embléma. Egy fél pár elhagyott munkáskesztyű.
Jobb lábbal repedés, bal lábbal repedés, jobb lábbal egy pocsolyába lépek, beázik a cipőm orra. Nem jó. Visszamegyek, bal lábbal is belelépek, máshol ázik be, nem jó, de majdnem jó, a majdnem jót is el kell tudni fogadni, nagyfiú vagyok már. A zoknimon a pici paprikák, azokat figyelem, hogy ne kapkodjam a levegőt.
A metró feliratának a felső sávja. Leülök, mert nem akarok elesni. Aki velem szemben ül, annak szinte mindene, a trikója, a táskája, a cipője, a szája. Nem akarok a szájára nézni, nedves, és a rúzs kiment a körvonalán. Már régóta tudok körvonalon belül színezni.
Az iskola előtt felrakom a fülesem. Nem lépek a küszöbre egyik lábbal sem. Egy hátizsák, kettő, egy oldaltáska, egy magas sarkú cipő. Egy pulcsi ujján két csík. Margit néni arca majdnem, de igazából sötét rózsaszín. A kréta fehér, aminek örülök is meg nem is, mert olyat is lehet, hogy egyszerre mindkettő. Nehezebb rá figyelni, ha fehér, főleg, amikor a többiek hangosak, de könnyebb nem arra figyelni, amikor máshova kell.
A szendvicsemben a paradicsomszelet, az asztalon felejtett kólásdoboz. A tinta a kijavított matekdolgozaton. Néhány lány körmén a lepattogzott körömlakk. Nem szeretem őket, hangosak és fénylik az arcuk, és úgy néznek rád, mintha te is olyan lennél teljesen, tetőtől talpig. Hat pár csikorgó tornacipő, a fülesemen át is hallom. A tesitanár melegítője, a szemfehérjében az erek, ahogy a pad fölé hajol és megveregeti a vállam, az elképzelt folt, amit a tenyere otthagy, lerázhatatlan, mint a gyulladás.
Nem lépek a küszöbre egyik lábbal sem.
A fülesem hazafelé a fejemen hagyom. Még nem tűnt el a vállamról a tenyér foltja. A Grill & Beer felirat g és b betűje. A metrón a székek huzata és műanyag kerete. Egy fiatal férfi hajának a jobb oldala. Egy bőr kistáska, egy megrágott radír a földön. A szembejövő póló, a tűzcsap, a troli, egy Suzuki, egy Ford Focus, egy Priuson a bal hátsó ajtó, amit kicseréltek, biztos ütközött.
Jobb lábbal repedés, bal… hangos, hangos, hangos, visszalépek, elhúz előttem egy BMW, még mindig dudál. Az abroncson a szelepsapka, a szélvédőn a büntetést rejtő zacskó.
Átsietek a túloldalra, megyek még pár lépést, a paprikák, a paprikák, a paprikák, nem jó. Visszafordulok, feljebb hangosítom a fülemben a fehérzajt. Már látom a repedést, azt figyelem, lelépek az útra, itt nincs zebra. Szeretem ezt az utcát, üres, csak az az egy repedés van a kereszteződés előtt, arra kell mindkét lábbal rálépni, vagy egyikkel sem, de a jobb lábbal már ráléptem, úgyhogy akkor a ballal is. Csak arra a repedésre kell figyelnem. Csak arra figyelek. Elfelejtek körülnézni.
A féklámpák, a negyediken az ablakban a muskátlik, a vér, a kezem, a fejem, alattam a járda, fölöttem az ég. A zoknin a paprikák nem. A tűzcsap nem. A lámpa nem. De talán a muskátlik és a vér sem, és a tinta, a lányok szája, a radír, a paradicsom, a tornazsákok sem. Csak az ég. Mindent betakar és mélypiros, mint a félelem.