Hányszor hallottam a címbeli mondatot? Nagyanyám állítólag a barátnőjétől vette át ezt a biztatást, és bizony gyakran mondta is, amikor a sors különösen kegyetlen játékot játszott vele.
MUNKÁSNŐ AZ OPERÁBAN. Barátnője - kúriai bíró feleségeként – özvegyült meg éppen 1949-ben, hatalmas, három szoba hallos, cselédszobás lakásban, amit azonnal kiszúrt a viceházmester, és vitte a hírt komcsi ismerőseinek-barátainak, hogy ebben a lakásban lenne mit keresni. Így történt, hogy a bíró özvegye felszólítást kapott, a következő hétre pakolja össze a legfeljebb kisebb teherautóra még bezsúfolható cókmókját, mert az Alföldre költözik.
1951-ben Hortobágy Balmazújvároshoz közeli, Kónya nevű tanyáján kötött ki. Amikor '54 elején visszajöhetett, a lakásában már csak a cselédszoba maradt üresen, oda kellett bezsúfolnia, amije megmaradt, bútorokat, képeket. Szerencsére sok kisebb holmiját eladogathatta, amíg nem talált munkát, hiszen a férje utáni kegydíj maradéka az éhenhaláshoz sok, az életben maradáshoz kevés volt. Végül egy gyár galvanizálójában kapott állást, ahol egyrészt jól keresett, másrészt kiváló és veszélyes munkája alapján kapott – mert a többiek erre nem tartottak igényt – a munkások között szétosztott színházjegyekből is. Ennek köszönhetően az ötvenes évek végén vasárnaponként ott folytatta, ahol a negyvenes években abbahagyta: a Gerbeaud-ban meg az Operában.
Voltak hasonló „jómódba” került más barátnői is, azokat ő látta vendégül, ha nem sikerült jól fizető, veszélyes munkahelyen megszerezniük a színházjegyet meg a haboskávéra valót. Egyetlen igazi fájdalmuk az volt, hogy a megmaradt piciny szobákban nem tudtak összegyűlni bridzselni, a Gerbeaud meg nem tűrte meg a kártyát, így legfeljebb nyaranta, a Palatinuson tudtak játszani is.
Nagyanyám barátnője nyilván már előbb kitalálta a „kapcsoljunk túlélőmódba!” felszólítást, de a galvanizálóban a nehézfémek mérgező gázai és maró folyadékjai között (védőfelszerelés hiányában) erre a felszólításra, illetve az ehhez igazodó viselkedésre tényleg nagy szüksége volt. Persze, a túlélőmód volt a leghasznosabb viselkedésmód, akkor is, amikor az Operában a kissé kopottas, ám mégis elegáns ruháikban az előadást élvezni kívánó hölgyekre tettek megjegyzést a kisnyilasból prolivezérré átvedlett mucsai macsók.
NAGYTAKARÍTÁS KIZÁRÓLAG HÁZKUTATÁS UTÁN! A túlélőmódba kapcsolásnak egy másik, ám nagyon praktikus megnyilvánulása volt, amikor nagyanyámék visszajöttek Kolozsvárról Magyarországra. Jogász végzettségű postatiszt nagyapám, aki az olasz fronton élte túl az első világháborút, beállt vöröskatonának, és a tábori postáért felelős tiszt lett az Északi Hadseregben. Emiatt később elítélték, elvesztette a lehetőséget, hogy visszatérjen a postára, így találták meg az újrakezdés lehetőségét Kolozsvárott. Amikor ott is forró lett a talaj a lábuk alatt és visszajöttek, ki voltak tiltva Budapestről, emiatt évente más-más városba költöztek, ahol nem ismerték nagyapám előtörténetét. Éltek Jászapátiban, Szolnokon, Szentendrén, mindenhol jelentkezniük kellett a rendőrségen, hogy a hatóság megbizonyosodhasson, továbbra is fenntartja-e 1919-es eltévelyedését a nagyapám.
Igaz, hogy ekkor már egyháztörténeti és történeti munkák írásával kereste a kenyerét - néha négerként, ha így fizették -, mégis rendszeresek voltak a „kéretlen látogatók”. Miután mindent felforgatva elmentek, akkor látott neki nagyanyám a havonta esedékes nagytakarításnak. Néha megörült, hogy a házkutatás során végre előkerült az elveszettnek hitt gyűszű, kesztyű vagy sál. Ezeket az alkalmakat is csak túlélőmódban lehetett, vidámságot tettetve átvészelni. „Házkutatás után takarítunk, és nem fordítva!” - mondogatta. Szerencsére ezt a kiváló tanácsot eddig nem kellett megfogadnom.
TÚLÉLNI A JARUZELSKI PUCCSOT. Életemben egyszer kellett túlélőmódba kapcsolnom. Történt, hogy 1980 végén, amikor a Pénzügyminisztériumban dolgoztam, és a KISZ szervezet vezetőségébe is beválasztottak (Matolcsy Györggyel, Draskovics Tiborral, Patay Mihállyal és másokkal együtt), kezdő fiatalokként elhatároztuk, hogy az akkor szokásos Alkotó Ifjúság pályázatra önálló – alapvetően reformtartalmú – dolgozatokat nyújtunk be.
Ezekből a dolgozatokból egy kötetet válogattunk össze, amelyben többen is - a lengyel Szolidaritás mintáján felbuzdulva - a vállalati igazgatók választását javasoltuk (Csillag, Lengyel László), vagy a Szovjetunió számára aszimmetrikus előnyöket biztosító KGST Moszkvára felfűzött sugaras szerkezetét a Szovjetunió nélküli „kis-KGST” szervezetével javasoltuk felváltani (Patay).
A 200 példányban terjesztett dolgozat-füzérből („Fehér könyv”) botrány kerekedett. A javaslatok híre, és maga a kötet a Jaruzelski puccs előkészítése miatt hazánkba látogató akkori orosz KGB főnök, Andropov figyelmét is felkeltette. Habár miniszterünk, Hetényi István maga is veszélybe került miattunk, ám ő a maga módján elsimította a bennünket személyünkben, illetve állásainkat is fenyegető botrányt.
Hetényi egyik nap „hajnali” fél nyolckor magához kéretett, kikérdezett, mi ez a „Fehér könyv”, sőt a jelenlétemben elkezdte olvasni a bevezetőt. Ekkor láttam először roppant dühösnek, felindultnak. Érezte a veszélyt, amit felforgató gondolataink hoztak rá és az ő reformirányba hajózó minisztériumára, végül a magunk fejére. Kettőnknek Draskoviccsal – aki akkor nemcsak a miniszter titkára, hanem a minisztériumi KISZ szervezet titkára is volt - kellett egy jó órán keresztül hallgatnunk korholását.
Aztán 1981 decemberétől 1982 májusáig sok botrány és megaláztatás követte egymást, de ezekben a miniszter nem vett részt, és utólag tudom, igyekezett ezek erejét és hevét csillapítani. 1982 májusában a KISZ szervezet álmosan csordogáló gyűlésén Bokros Lajos - aki a dolgozatok írásában nem vett részt – védelmünk érdekében azzal vonta kérdőre a minisztériumi vezetést, hogy az MSZMP KB áprilisi határozata éppen olyan javaslatokat fogalmaz meg, mint ami a dolgozatainkban volt. Szavai nyomán a párttitkár meg a személyzetis felpattant, és elszabadult a pokol. Ijedtségében a KISZ-szervezetünk szakmai felelőseként dolgozó Matolcsy György is elhatárolta magát Bokrostól. Ilyen előzmények után a miniszter sem maradhatott néma, bár nem kirohanást intézett ellenünk, hanem egy svéd gyerekversből idézett.
Én pedig, aki ezen a rendezvényen elnököltem, olyan összefoglalót mondtam el, amelyben elmeséltem egy anekdotát. Apósom Debrecenben volt jurátus, barátaival az Aranybikába jártak mulatni. 1944-ben, a már felszabadított Debrecenben látták, hogy a kommunista főispán asztalánál húzza a prímás a nótát.
Amikor a fiatalok letelepedtek, a prímás átjött az ő asztalukhoz. A sértődött főispánnak csak annyit mondott: – A kegyelmes úrból csak kegyelmes úr lett, de ezekből a gyerekekből még minden lehet!
Hetényi először elvörösödött, majd elsápadt, de lehajtott fővel hallgatott. Tudtam, túllőttem a célon, de ő is tudta, hogy túlment azon a határon, amit kedvenc arisztokratája, Széchenyi István még megengedhetőnek tartott volna. Miközben a fiatalok szemtelenségét hangoztatta a miniszterhelyettesek és államtitkárok gyülekezetében, engem kért meg, hogy javasoljak összefoglalót, határozati javaslatot. Kérdezett, hogy az általa javasolt szöveg rendben lesz-e. Ezt eleinte színjátéknak éreztem, azután elfogadtam: a változásokért vívott csatákban nincs mellékszerep.
Utóhangként kell hozzátennem, hogy Draskovics Tibor egyik születésnapján, ahová minden valahai pénzügyminisztériumi kollégáját meghívta akkori felesége - jóval az én miniszteri pályafutásom után -, késve érkeztem. A lakásba belépve Hetényibe és Medgyessybe, két valahai főnökömbe ütköztem. Hetényi kaján mosollyal fordult Medgyessyhez: „Ismered ezt az embert? Tudod, ő az, akinek sohasem volt főnöke.”
Ez egyszerűen nem volt igaz: egyetlen valódi és igazi főnököm ő volt, és marad is örökre. Neki köszönhetem, hogy azóta sem kellett, mert nem is tudok túlélőmódba kapcsolni. Most, a sokkal jegesebbnek látszó, mindent megfojtó orbáni időkben mégis azt tanácsolom: kapcsoljanak túlélőmódba! Higgyék el, ez a rablócsapat is eltűnik, ahogy az oroszok.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.